A versek oldala
József Attila versei
József Attila a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja
1905. április 11. (Budapest) — 1937. december 3. (Balatonszárszó)
Jöjjön József Attila: Szállj költemény verse Koncz Zsuzsa előadásában. Szállj költemény, szólj költemény mindenkihez külön-külön, hogy élünk ám és van remény, – van idő, csipjük csak fülön. Nyugtasd a gazdagok riadt kis lelkét – lesz majd kegyelem. Forrást kutat, nem vért itat a szabadság s a szerelem. Szólitsd, mint méla borjuszáj a szorgalmas szegényeket – […] Olvass tovább
József Attila költészete mindig mély nyomot hagy az olvasóban, de az Útrakészség című verse különösen megrendítő. Az élet, a magány és a belső küzdelmek fájdalmas őszinteséggel tárulnak elénk – mintha a költő szavai a saját lelkünk legmélyebb zugait szólítanák meg. Ha egyszer elolvasod, többé nem felejted el. Jöjjön József Attila – Útrakészség verse. Ha elmegyek, […] Olvass tovább
József Attila: Egy kisgyerek sír A sötét szoba sarkában zokog egy tehetetlen, guggoló gyerek. Sír, mint a cipő alatt a homok. Vergődik, mint a nehéz tengerek. Könnyes, miként északra nyíló völgy. Könnyes, mint könnyes a szem ürege. Könnyes, miként a kő alatt a föld. Könnyes, miként az ablak üvege. Sír, mint ahogy a vízben sír […] Olvass tovább
József Attila: Tószunnyadó Tószunnyadó békességgel, elülő végtelenséggel óvja szerelmem, ki adta s tenyerével megnyugtatta. Bajocskáimat felejtem, karddá nőtt bicskám elejtem – sáppadsz, kiáltó virággal, és ő dereng, csendes ággal. Szavad: nem értem, de sürgés. Szava: nem értem, de zengés. Nagyon szerethet már engem, megtür téged is szivemben. Olvass tovább
József Attila: Kész a leltár Magamban bíztam eleitől fogva – ha semmije sincs, nem is kerül sokba ez az embernek. Semmiképp se többe, mint az állatnak, mely elhull örökre. Ha féltem is, a helyemet megálltam – születtem, elvegyültem és kiváltam. Meg is fizettem, kinek ahogy mérte, ki ingyen adott, azt szerettem érte. Asszony ha játszott […] Olvass tovább
József Attila: Imádság megfáradtaknak Alkotni vagyunk, nem dicsérni. Gyerekeink sem azért vannak, Hogy tiszteljenek bennünket S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk. Hiszünk az erő jószándokában. Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted, Akár az égben laksz, akár a tejben, A nevetésben, sóban, vagy mibennünk. Te is tudod, hogyha mi sírunk, Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja, […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: A Dunánál verse. 1 A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. Alig hallottam, sorsomba merülten, hogy fecseg a felszin, hallgat a mély. Mintha szivemből folyt volna tova, zavaros, bölcs és nagy volt a Duna. Mint az izmok, ha dolgozik az ember, reszel, kalapál, vályogot vet, ás, úgy pattant, […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Nem én kiáltok verse. Nem én kiáltok, a föld dübörög, Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán, Lapulj a források tiszta fenekére, Símulj az üveglapba, Rejtőzz a gyémántok fénye mögé, Kövek alatt a bogarak közé, Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben, Te szegény, szegény. Friss záporokkal szivárogj a földbe – Hiába […] Olvass tovább
József Attila: A gondolkodó szonettje Dübörgő gépváros zúgó agyam. Hangja – mit roppant barlangvisszhang adhat Mély orgonára és a gondolathad Rokkant derékkal görbed untalan, Mint korhadt fűz görnyed szomoruan Deres partján zajló, jeges pataknak. Az épitők téglát téglára raknak, Molnárok szíja suhogón suhan. S mind robotol – minek? maguk se tudják, De egyszer tán megúnják […] Olvass tovább
József Attila: Ringató Holott náddal ringat, holott csobogással, kékellő derűvel, tavi csókolással. Lehet, hogy szerelme földerül majd mással, de az is ringassa ilyen ringatással. Olvass tovább
Egy költemény, ami sokak szerint a legszebb József Attila alkotás. József Attila neve önmagában is legendás a magyar költészetben. Ő az a költő, akinek sorai mélyen az emberek lelkébe maradtak, legyen szó a társadalmi igazságosság utáni vágyáról, a szerelemről, vagy az önmagával való ringatkozásról. Sokak szerint volt egy olyan verse, ami kiemelkedik az összes többi […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: A szemed verse. Nagy, mély szemed reámragyog sötéten S lelkemben halkal fuvoláz a vágy. Mint ifju pásztor künn a messzi réten Subáján fekve méláz fényes égen S kezében búsan sírdogál a nád. Nagy, mély szemed reámragyog sötéten S már fenyves szívem zöldje nem örök. Galambok álma, minek jössz elébem? Forró csöppekben gurulnak […] Olvass tovább