A versek oldala
Jöjjön Juhász Gyula: A hegyi beszéd verse. A Genezáret holdfényes vizén Mint néma hattyú, halkan ring a csónak, Fáradt halászok félhangon dúdolnak. A Mester arcán boldog égi fény. Ragyog a hegy ezüstös glóriában, A ciprus bűvös illatot lehel, A hold az ég tetőin vesztegel, Köröskörül tavaszi újulás van. Szöllő virágzik dús lankásokon S a kékes árnyból, […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Április bolondja verse. Juhász Gyula gyönyörű szonettje, az 1920-ban megírt Április bolondja, egyszerre szól önmagáról, aki április elején (1883. április 4-én) született, a reménytelen szerelemről, melyet a tavasz szeszélyessé tesz és a haza szeretetéről – mint minden sóvárgása, ezek is tele vannak az elérhetetlenség fájdalmával: ” S a szőke fényben az éjet […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: 48 március 15. verse. Ó régi szép est… tündöklő siker, Mikor jön egyszer hozzád fogható, Dicsőséged az egekig ivel, A deszkáidon tetté vált a szó. Igen, az Ige testté lett, derék És lelkes nézők tapsoltak neked, Színházi est, melyen – ó büszkeség! – A gondolatszabadság született. Aktoraid: Petőfi, Jókai, Vasvári, Táncsics és a […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Március idusára verse. Vannak napok, melyek nem szállnak el, De az idők végéig megmaradnak, Mint csillagok ragyognak boldogan S fényt szórnak minden születő tavasznak. Valamikor szép tüzes napok voltak, Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak. Ilyen nap volt az, melynek fordulója Ibolyáit ma a szívünkbe szórja. Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai És lángoló […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Ének Jókairól verse. Nem mondok én ódát dicséretedre, Mint a magyar költészet nagyjai, Furulyaszó az én versem, merengve És andalogva hódol, Jókai! A régi gyermek hálás szíve áldoz Mesemondó, nagy gyermekünk, neked, Ki földeríted a magyar családot, Ha sorsunk egén beesteledett. Száz éve jöttél, vigasznak, csodának És dicsőségnek, Komárom fia, E kis hazának […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Új melódiák verse. Az alkonyat volt mindig a világom. Nem rőt tüzével a tetőkön égve, Csak ha nagy árnya jár az árva tájon. Az alkonyat: a csönd, a bú, a béke. Az alkonyat: a vigasz és a balzsam. Az enyhe árny kegyetlen naptűzésre. Rózsás szegélyű felhők a magasban És itt lenn nagy, […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: A dolgozókhoz verse. Kőmívesek, kik hordjátok a téglát, Hogy égbe törjön torony és tető, Ugye, tudjátok, hogy szent a verejték, Hogy minden nagyság abból eredő? Lakatosok, kik zárakat csináltok, Melyek megőrizik a kincseket, Ugye, tudjátok, hogy a nyitja hol van Annak, hogy ínség és nyomor lehet? Asztalosok, kik fúrtok és faragtok, Hogy […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Földanyánk verse. Ha majd az égi mezőkre megyek, A nagy pusztára, hol a tejút vár rám; A tejút, az örök szittya sereg, Kései, tépett igricére várván, Ha majd az égi mezőkre megyek, Megdobban-e a vén rög, a magyar, A tiszai táj fog-e sírni értem? Mert megdöfött sok átkozott agyar, Mert rónáitól olyan […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Az időnek verse. Idő, örök öreg, ki messze, fenn A végtelen szikláján ülsz magad S csak nézed hallgatag, vén bérceken, Hogy az eón, az év, a nap halad. Csak nézed, hogy a tenger és a könny, A vér és víz hogy árad és apad, Csak nézed, hogy vív a fény és a […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Egyedül verse. Megyünk és fáj a vándorlás magánya És hogy kemény kövektől zord az ut És nincs, ki az utast estére várja S a távolok lámpája is hazug. És csak tovább van és csak messze, messze És hull a köd és száll a mély ború S halott lombot terít elénk az este […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Esők után verse. Esők után, melyek borúba vonták A házakat és lelkeket, Ha nap derül nyugatnak horizontján, Oly csodálatosak a fellegek: Aranyban égnek és bíborban égnek S az alkonyatba hulló messzeségek Úgy tündökölnek túlvilági szépen, Hogy szinte fáj a ragyogó azúr. Az életem most épp így alkonyul: Minden borúján túl fények remegnek […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Szép csöndesen verse. Zaratusztra ormok, Nem kelletek már, Ólmos gondot hordok, Mindig velem jár. Nem von már a tető, Jobb lenne pihenni, Gyűlik ráncra redő, Jobb volna a semmi! Csak egy kis oázis, Oda hajt a vágy, Ha szűk, ha parányi Egy kis rózsaágy. Semmit se kérdezni, Mert nincs felelet, Gond nélkül […] Olvass tovább