Juhász Gyula

Jöjjön Juhász Gyula: 48 március 15. verse. Ó régi szép est… tündöklő siker, Mikor jön egyszer hozzád fogható, Dicsőséged az egekig ivel, A deszkáidon tetté vált a szó. Igen, az Ige testté lett, derék És lelkes nézők tapsoltak neked, Színházi est, melyen – ó büszkeség! – A gondolatszabadság született. Aktoraid: Petőfi, Jókai, Vasvári, Táncsics és a […] Olvass tovább

Jöjjön Juhász Gyula: Március idusára verse. Vannak napok, melyek nem szállnak el, De az idők végéig megmaradnak, Mint csillagok ragyognak boldogan S fényt szórnak minden születő tavasznak. Valamikor szép tüzes napok voltak, Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak. Ilyen nap volt az, melynek fordulója Ibolyáit ma a szívünkbe szórja. Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai És lángoló […] Olvass tovább

Jöjjön Juhász Gyula: Ének Jókairól verse. Nem mondok én ódát dicséretedre, Mint a magyar költészet nagyjai, Furulyaszó az én versem, merengve És andalogva hódol, Jókai! A régi gyermek hálás szíve áldoz Mesemondó, nagy gyermekünk, neked, Ki földeríted a magyar családot, Ha sorsunk egén beesteledett. Száz éve jöttél, vigasznak, csodának És dicsőségnek, Komárom fia, E kis hazának […] Olvass tovább

Jöjjön Juhász Gyula: Szavak verse. Szavak, csodálatos szavak. Békítenek, lázítanak. Eldöntenek egy életet, följárnak, mint kísértetek. Szárnyalnak, mint a gondolat, görnyedve hordnak gondokat. Világokat jelentenek, meghaltál, ha már nincsenek. Dalolnak és dadognak ők, gügyögnek, mint a szeretők. Ölnek és feltámasztanak: szavak, csodálatos szavak. Köszönjük, hogy elolvastad Juhász Gyula költeményét. Mi a véleményed a Szavak írásról? […] Olvass tovább

Jöjjön Juhász Gyula: Új melódiák verse. Az alkonyat volt mindig a világom. Nem rőt tüzével a tetőkön égve, Csak ha nagy árnya jár az árva tájon. Az alkonyat: a csönd, a bú, a béke. Az alkonyat: a vigasz és a balzsam. Az enyhe árny kegyetlen naptűzésre. Rózsás szegélyű felhők a magasban És itt lenn nagy, […] Olvass tovább

Jöjjön Juhász Gyula: A szent szarvas verse. Vác fölött, vén erdők alján, Vesztett harcok alkonyatján, Arany gyertya sebzett szarván, Megjelent komor mogorván. Halvány volt a gyertya fénye, Szép pogányság bús reménye, Sápadó arany vak éjbe, Eltűnt erdők sűrüjébe. Látta László, aki szent lett, Látta Géza s elmerengett, Látta Sólom, aki vesztett, Látta igric s könnye […] Olvass tovább

Jöjjön Juhász Gyula: Adagio verse. Adagio Úgy szálljon hozzád ez a dal, Mint csillag fénye alkonyórán, Szelíden,csöndesen mosolygván, Te szép, te kedves, fiatal: Úgy szálljon hozzád ez a dal. S úgy szálljon hozzád ez a dal, Mint hófehér galamb az estve, Fáradtan enyhelyet keresve, Míg csöndben zörren az avar: Úgy szálljon hozzád ez a dal. […] Olvass tovább

Jöjjön Juhász Gyula: A dolgozókhoz verse. Kőmívesek, kik hordjátok a téglát, Hogy égbe törjön torony és tető, Ugye, tudjátok, hogy szent a verejték, Hogy minden nagyság abból eredő? Lakatosok, kik zárakat csináltok, Melyek megőrizik a kincseket, Ugye, tudjátok, hogy a nyitja hol van Annak, hogy ínség és nyomor lehet? Asztalosok, kik fúrtok és faragtok, Hogy […] Olvass tovább

Jöjjön Juhász Gyula: Mese verse. Egy világvégi házban Világszép lány lakott, Világ végére néztek Ott mind az ablakok. Nem járt előtte senki, Nem látott senkit ő, Az Óperencián túl Megállt a vén idő. A világszép lány nézte A csillagos eget, Tavasz táján szívében Valami reszketett. Hajába rózsát tűzött, Valakit várt nagyon, De csak a csillag nézett […] Olvass tovább

Jöjjön Juhász Gyula: Földanyánk verse. Ha majd az égi mezőkre megyek, A nagy pusztára, hol a tejút vár rám; A tejút, az örök szittya sereg, Kései, tépett igricére várván, Ha majd az égi mezőkre megyek, Megdobban-e a vén rög, a magyar, A tiszai táj fog-e sírni értem? Mert megdöfött sok átkozott agyar, Mert rónáitól olyan […] Olvass tovább