Kányádi Sándor

Jöjjön Kányádi Sándor: Kecske verse. Nem jött az este haza a kecske. Hiába várta hiába leste szegény gazdája, nem jött a restje. Erre a gazda dolgát ott hagyta, s vesszőt nyesve kósza kecskéjét keresni kezdte. Ide belesve, oda belesve, itt is kereste ott is kereste, de csak nem találta. Kiment a határba. Fekete volt az […] Olvass tovább

Jöjjön Kányádi Sándor: Békabúcsúztató verse. Békák, hű társaim, ti brekegők, kik énekelve vesztek levegőt, szeretném megköszönni, cimborák a sok szép nyári estét, éjszakát, s hogy még a langyos őszi alkonyok idején is kuruttyolgattatok. De már az ősznek, vége annak is, reszket a nád, lúdbőrzik a víz, és reggelente ezüst zúzmarát virágzik a vízmenti fűzfaág. El-elbújik […] Olvass tovább

Jöjjön Kányádi Sándor: Ballada verse. H. Gy. érdemes művésznek olykor meg-megcsillan valami vékonyka fénysugár káprázni kezd a szemünk lassacskán belénk bizsereg annak a reménye hogy talán mégis valami emberségesebb emberarcúbb hogyismondjukra lesz kilátás aztán kiderül csak a porkoláb fiacskája játszadozik ajándékba kapott kis zsebtükrével vagy éppen az őrtorony valamelyik őre pásztázza végig önszorgalomból vagy puszta […] Olvass tovább

Jöjjön Kányádi Sándor: Kakukk verse. Nem szeretem a kakukkmadarat, mert folyton-folyvást egyet hajtogat: kakukk, kakukk, kakukk. Mintha az erdő egyesegyedül az övé volna, szégyentelenül fújja a magáét: kakukk, kakukk. Túlkiabál minden más madarat, csak harsogja a nyári ég alatt: kakukk, kakukk, kakukk. Ő mondja meg, hogy meddig élhetek, kisajátít idegen fészkeket, abba tojik a szemtelen […] Olvass tovább

Jöjjön Kányádi Sándor: Mondóka verse. Semleges vizek mélyén embertelenül atomhajtású tengeralattjárón embertelenül elektronikus agyak számítják ki embertelenül a pontos és igaz jövendőt embertelenül hogy milyen lesz a föld embertelenül elektronikus agyak számítják ki embertelenül a pontos és igaz jövendőt embertelenül hogy milyen lesz a föld embertelenül Olvass tovább

Jöjjön Kányádi Sándor – Szitakötő tánca verse. Zurrogó-zirregő szitakötő tánca csipkét ver a csengve csobogó forrásra. Zirren kéken, zölden, sásról sásra táncol, úgy veri a csipkét önnön árnyékából. Reggeltől napestig egyvégtében járja, de csak alkonyatkor látszik a munkája. Akkor aztán pitypang, káka, békalencse s a csobogó forrás minden egy szem kincse. Szitakötő szőtte csipke alatt […] Olvass tovább

Kányádi Sándor: Gyermekkor Hóharmaton mezítláb jártam, ólmos esőben bőrig áztam; éjjel az erdőn, félelmemben, hol sírtam, hol meg énekeltem. S mindez úgy tűnik – most, hogy emlék -, mintha egy tisztás szélén mennék fütyörészve, hol alkonyatkor őzek ittak ezüst patakból. Olvass tovább

Kányádi Sándor: Kánikula Kutyameleg, kánikula, nyelvét kiveti a kutya, budákol, a tűző, heves nap elől árnyékot keres. De alighogy hűvösre lel s leheverne, költözni kell: falja az árnyékot a nap, s az ebbe is beleharap. Pillognak a récék, libák, nem csinálnak most galibát; kiapadt a kicsi patak, mint a cérna, kettészakadt. Itt-ott ha még van […] Olvass tovább

Kányádi Sándor: Somvirággal, kakukkfűvel Somvirág, somvirág, aranysárga a világ. Kakukkfű, kakukkszó, kirándulni volna jó: fűzfasípot faragni, fűzfalóval lovazni, árkon-bokron átal, háton hátizsákkal, menni, mendegélni, este hazatérni: fűzfalovam kocogva, fűzfasípom tutogva, somvirággal, kakukkfűvel, kakukkszóval, tele szívvel. Olvass tovább

Kányádi Sándor: Rajz Rigóval Ákombákom levelek a fákon. Limb-lomb susogó, alatta ül nagyapó. Mellette élete párja, néznek együtt föl a fára. Fejük fölött a rigó azt fütyüli: élni jó. Olvass tovább