A versek oldala
Kosztolányi Dezső: Indulatszavak Őrült pillanat gyermeke: ember, emléke a láznak, melyben az ajkak egymásba harapnak vágyak forradalmán, és a fogak ezüst ragyogásával összekocódnak. Mért feleled, hogy mindenki királyi ágyban született meg, a vér bíborában? Mért félsz szakadatlan, gyáva, mi érhet? Mért szorítod hideglelős kézzel azt a kilincset, s mért állasz az utcán, mint egy számológép […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: A visszhang románca verse. „Szeret-e?” Kérdezi a lány És szól a hang a bércfalán „Szeret, szeret, szeret.” „Szeret-e?” Kérdezi a lány S hang nem felel a bércfalán Csak csönd, csak néma csönd. „Szeret-e?” Újra kérdezi S a csöndesség felel neki: „Halál, halál, halál.” Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső A jó élet verse. Én csüggedt lelkem, én csüggedt szivem, daloljatok és mondjátok: igen. Hurrázzatok e nyári hajnalon, ne hagyjatok ködökbe hajlanom. Korán keltem. Fölhúzom a rolót. A nyári nappal együtt lángolok. Most kikiáltom, élni, élni szép. Boldog, aki él s boldog, aki lép. Boldog a táncos és a sánta is, az élet […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Egy kézre vágyom verse. Jó olvasó, ki ülsz a lámpa mellett, akárcsak én itt, most rád gondolok s akárki vagy, versekkel ünnepellek. Látom fejed, figyelmes homlokod. Testvértelen és bánatos a költő az életek, a szívek alkuján. És néha ő, a magányos ődöngő kétségbeesve nyúl egy kéz után. Most a kezed kell – […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Mint aki a sínek közé esett… verse. Mint aki a sínek közé esett… És általérzi tűnő életét, míg zúgva kattog a forró kerék, cikázva lobban sok-sok ferde kép és lát, ahogy nem látott sose még: Mint aki a sínek közé esett… a végtelent, a távol életet búcsúztatom, mert messze mese lett, mint […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Ilona verse. Lenge lány, aki sző, holdvilág mosolya: ezt mondja a neved, Ilona, Ilona. Lelkembe hallgatag dalolom, lallala, dajkálom a neved lallázva, Ilona. Minthogyha a fülem szellőket hallana, sellőket, lelkeket lengeni, Ilona. Müezzin zümmög így: „La illah il’ Allah”, mint ahogy zengem én, Ilona, Ilona. Arra, hol feltűn és eltűn a fény […] Olvass tovább
Bár az irodalom képviselői mindig is szívesen heccelték egymást, a műveken túllépő, hétköznapibb ugratásokat a nyugatosok, elsősorban Karinthy és Kosztolányi hozták divatba – olvasható Serf András cikkében, melyben a szerző példaként idézi Kosztolányi Nyár, nyár, nyár című versét, ahol a kezdőbetűkből a “Nyald ki a seggem Karinthi” mondat olvasható ki. Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Az alkonyathoz verse. Szivem szivéből szól a dal S remegve a homályba hal. Beléd te pompás, bús borongás, Mely tört szivünknek álmot ad: Elérhetetlen, röpke szellem Ó alkonyat! Lassan teríted szerteszét Az éj szagos, kék szőnyegét S könnyezve véded a kiégett Fáradt, beteg virágokat. Te lengve tűnő, jószivű nő Ó alkonyat! Lábujjhegyen […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli verse. Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét, megannyi dús, tündöklő ékszerét. Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról, és elgurul, akár a brilliáns. A pompa ez, részvéttelen, derült, magába-forduló tökéletesség. Jobb volna élni. Ámde túl a fák már aranykezükkel intenek nekem. […] Olvass tovább
jöjjön Kosztolányi Dezső: Altatódal verse. Csendesen borulsz anyádra, Kis szived halkan ver értem, Hangja gyenge, mint patakzaj, Ámde én megértem. Azt dobogja gyenge hangja, Az ragyog kéklő szemedben, Hogy csupán anyádért élsz te Angyalom, szerelmem. Hát aludj s ne rejtsd e szív, Hogy majd fellobog S tőle elsötétül Tiszta homlokod. Álmaidba szállj A mennyhonba át. […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: A húrba markol a szokott újj… verse. A húrba markol a szokott újj Aztán lecsügged a kezem. Ha jő a szellemnépes éjjel Lantom remegve szerelem. De tilt dalolni, énekelni A szerelem, a szerelem… Egykor remegve lángra szított S az égbe száguldott velem. Most vas-nehéz bilincs gyanánt csüng Szárnyas dalomról szüntelen S a […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső húsvéti verse, íme a Húsvét című írás. Már kék selyembe pompázik az égbolt, tócsákba fürdenek alant a fák, a földön itt-ott van csak még fehér folt, a légen édes szellő szárnyal át. Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe viszik a zavaros szagos vizet, a lány piros tojást tesz el merengve, a boltokat emberraj tölti […] Olvass tovább