Kovács Barbara versei
Ajánljuk:
-
in VERSEKKovács Barbara: A csacsi
Jöjjön Kovács Barbara: A csacsi verse. Kéne nekem egy csacsi, de egy olyan igazi! Azt hiszem, jól tudnék vele játszani. Mufurcnak hívnám és adnék neki enni és úgy szeretném, mint ahogyan senki. Apa kinevetett, és vett egy videót. Jobb lett volna csacsi, az nem fogyaszt áramot. “Új kocsira gyűjtünk, érted? Új kocsira” Nyafogtam, hogy “jó, […] Olvass tovább
-
in VERSEKKovács Barbara: Levél a szélben
Kovács Barbara: Levél a szélben Egy kis huncut szélgyerek falevelet kergetett. Összevissza kavarta, feldobálta magasra. Rászórta a fejemre, leráztam én nevetve; feldobáltam, fel az égbe, kapaszkodjon meg a szélbe! Ősz mondóka Kinézek az ablakon, Falevél egy nagy halom! Már a földet takarja, A szél összekavarja. Olvass tovább
-
in VERSEKKovács Barbara: Sír a felhő
Kovács Barbara: Sír a felhő Sír a felhő, hull a könnye, eső ömlik le a földre. Issza a föld, míg csak bírja, maradékból lesz a tócsa. Belelépek, tocsogok, jaj, már csupa sár vagyok! Nem baj, csak még essen, essen, szeretem, ha cuppog, fröccsen! Olvass tovább
-
in VERSEKKovács Barbara: Az én bátyám
Kovács Barbara: Az én bátyám Van egy bátyám, mindig enne. Ha a világ sajtból lenne, mind befalná egy ebédre. Almából hatot bekap, a narancsból alig marad. Két nagy banán csak egy falat. Zsíros kenyér, hús és krumpli, saláta vagy mákos nudli, a csokimat is el kell dugni. Anya nevet: hova fér beléd ennyi kenyér? A […] Olvass tovább