A versek oldala
Jöjjön Petőfi Sándor: Európa csendes, újra csendes verse. Európa csendes, ujra csendes, Elzúgtak forradalmai… Szégyen reá! lecsendesűlt és Szabadságát nem vívta ki. Magára hagyták, egy magára A gyáva népek a magyart; Lánc csörg minden kézen, csupán a Magyar kezében cseng a kard. De hát kétségbe kell-e esnünk, Hát búsuljunk-e e miatt? Ellenkezőleg, oh hon, inkább Ez […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor – Minden virágnak… verse. Minden virágnak, minden kis fűszálnak Jut a napból, ha több nem, egy sugár. Oh szerelem, te szívek napja, szívem Egy sugárt tőled csak hiába vár? Nincsen leány, ki engemet szeretne, Nincsen leány, ki mondaná nekem: Hideg világ van, lelkedet meghűté, Jer, melegedj föl forró keblemen! Nincsen leány, ki […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: De már nem tudom, mit csináljak… verse. De már nem tudom, mit csináljak? Meginnám borát az országnak. S mentül több az, amit megiszom, Annál iszonyúbban szomjazom. Mért nem tesz az isten most csodát? Változtatná borrá a Tiszát, Hadd lehetnék én meg a Duna: Hogy a Tisza belém omlana! Köszönjük, hogy elolvastad a […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Változás verse. Nem úgy van, amint volt. A földön Minden mindegyre változik. Multam s jelenkorom két testvér, S egymást tán meg sem ismerik. A tenyeremben hordtam egykor Szivem, barátsággal tele; Nem volt szükség, hogy kérjék tőlem: Magam kináltam mást vele. Mostan ha kérik szívemet sem Adom, nem adom senkinek. Azt hazudom, ha […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Nyakravaló verse. Nyakravaló nélkül akarod megvédni hazádat? Oh te szamár te, minő ostoba képzelet ez! Honszeretet, bátorság s más, mind kófic: az a fő A katonában, hogy nyakravalója legyen. Mészáros Lázár, akitől én ezt tanulám, s ő Tudja, hogy a legfő hősben a nyakravaló, Mert hisz az ő hada, mely hősleg megfutamúlt […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor Volnék bár verse. Volnék bár sivatag bús szigete A tenger közepének, Hová ember, madár nem lépne be – Csak tégedet ne ismernélek. Volnék megdermedt jégsziklája bár A messze föld végének, Mit nem melenget lanyha napsugár – Csak tégedet ne ismernélek. Volnék bár a földöv homokja, hol A nyári nap tüzének Örök sugára […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Az őrült verse. – – – – Mit háborgattok? Takarodjatok innen! Nagy munkába’ vagyok. Sietek. Ostort fonok, lángostort, napsugarakból; Megkorbácsolom a világot! Jajgatnak majd és én kacagok, Mint ők kacagtak, amikor én jajgattam. Hahaha! Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kacagunk. De a halál azt mondja: csitt! Egyszer már én is meghalék. […] Olvass tovább
Mutatjuk Petőfi Sándor: 1848 versét. Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag, Te a népek hajnalcsillaga!… Megviradt, fölébredett a föld, fut A hajnaltól a nagy éjszaka. Piros arccal Jött e hajnal, Piros arca vad sugára Komor fényt vet a világra; E pirúlás: vér, harag és szégyen A fölébredt nemzetek szemében. Szégyeneljük szolgaságunk éjét, Zsarnokok, rátok száll haragunk, S a […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Mi a szerelem? verse. Süldő poéták, bikficek, Ugyan ne csiripeljetek A szerelemről! kérlek szépen Az emberiség szent nevében, Melyet kínpadra vonni vétek, Kérlek, hogy azt ti ne tegyétek. Tudjátok: melyik fán terem, Milyen madár a szerelem? A kotyvaszték, mit fejetek Rosz bögréjében főztetek, A sóhajtások galuskája Pityergések levébe hányva, Epedéssel megsáfrányozva Vagy […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Ez a világ amilyen nagy verse. Ez a világ amilyen nagy, Te, galambom, oly kicsiny vagy; De ha téged birhatnálak, A világért nem adnálak! Te vagy a nap, én az éjjel, Teljes teli sötétséggel; Ha szivünk összeolvadna, Rám be szép hajnal hasadna! Ne nézz reám, süsd le szemed – Elégeti a lelkemet! […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Befordúltam a konyhára verse. Befordúltam a konyhára, Rágyujtottam a pipára… Azaz rágyujtottam volna, Hogyha már nem égett volna. A pipám javában égett, Nem is mentem én a végett! Azért mentem, mert megláttam, Hogy odabenn szép leány van. Tüzet rakott eszemadta, Lobogott is, amint rakta; Jaj de hát még szeme párja, Annak volt […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor – Kis-kunság verse. Hova szívem, lelkem Mindig mindenhonnan vissza-visszavágyott, Ujra láttam végre születésem földét, A szép Kiskunságot! Bejártam a rónát, Melyet átölel a Tisza-Duna karja, S ölében, mint kedves mosolygó gyermekét Az anya, ugy tartja. Itt vagyok megint a Nagyvárosi élet örökös zajában, Oh de képzeletem most is odalenn az Alföld rónáján […] Olvass tovább