Ajánljuk:

  • in

    Pilinszky János: Könyörgés

    Jöjjön Pilinszky János: Könyörgés című verse. Tág szemmel már csak engemet figyel, mint néma tó a néma csillagot, nem mer beszélni, szólni hozzám, mégis ha megölném is, hinné: jó vagyok. Szegényt, csak egyszer tudnám még szeretni! az övé lenni, ha nem is egészen; megváltanám egy futó, tiszta csókkal, hisz egyek voltunk rég a drága mélyben. […] Olvass tovább

  • in

    Pilinszky János: Áldott szédület

    Jöjjön Pilinszky János: Áldott szédület verse. A fény homályt, az árnyak mélye fényt szül, szorong a száj, remegve egyre szédül, mint szélhimbálta, imbolygó virágban a léha szív, és mintha súlyos áram érintené, alél a test, s a szem már a drága szempár csak mereng a csöndben, mint ismeretlen tengerfenéknek alján két gyöngyszem. Két árva gyöngy, amely […] Olvass tovább

  • in

    Pilinszky János: Itt és most

    Pilinszky János: Itt és most A gyepet nézem, talán a gyepet. Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán, vagy egyszerűen az, hogy létezel mozdítja meg itt és most a világot. Olvass tovább

  • in

    Pilinszky János: Örökkön-örökké

    Jöjjön Pilinszky János: Örökkön-örökké verse. Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz, maradék szemérmem némasága ez, úgyse hallanád meg, hangot ha adok, sűrü panaszommal jobb ha hallgatok. Tűrök és törődöm engedékenyen: mint Izsák az atyját, én se kérdezem, mivégre sanyargatsz, teszem szótalan, szófogadó szolga, ami hátra van. Keserüségemre úgy sincs felelet: minek adtál ennem, ha nem […] Olvass tovább