A versek oldala
Jöjjön Tóth Árpád: Szédület verse. Hogy is volt csak? A fáradt, bús öt érzék, Öt halk rabszolgám, ernyedten pihent, A színek selymét és a hangok ércét Elejtették. Sötét volt. Tiszta csend. Homályosan, mint félálom lidércét, Még sejtettem a süllyedő jelent, Egy kósza inger jött, de már nem érzék, Felfogták még, s nem tudták, mit jelent. […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Június verse. Megdördül az ég is júniusban, Eljön az ……….. júniusi felleg. Ebben a hónap ……… a felleg, Szövi koszorúját az örök Természet, Tegnap csupa virág, ma kalász, ha nézed, Gondja van nem csak a vadgalambbúgásra, Hanem kalászdöntő víg kaszafenésre, Alig röppenik fel fűből a pacsirta, Kasza peng utána, Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Lélektől lélekig verse. Tóth Árpád: Lélektől lélekig Állok az ablak mellett éjszaka, S a mérhetetlen messzeségen át Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd Távol csillag remegő sugarát. Billió mérföldekről jött e fény, Jött a jeges, fekete és kopár Terek sötétjén lankadatlanul, S ki tudja, mennyi ezredéve már. Egy égi üzenet, mely végre most […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Megcsaltalak verse. Megcsaltalak. Fáj szívedben a kés? Fáj ajkadon a gyehennaparázs? A lüktető, vad viperamarás? Ez a fél csók s fél kétségbeesés? Vad szelek fúttak. Átfont a karom. És nem tudott zuhanni egymaga, S megölelte a folyondárt a fa. És elzuhantunk a rőt avaron. Nincs irgalom. Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Kaszáscsillag verse. Kora este a padon Ülök, künn a Bástyán, Tűnődöm a csillagok Néma fordulásán; Kaszáscsillag, az öreg, A nyugati szélen Éppen nyugszik: eleget Ragyogott a télen. Hányszor néztem akkor őt Fájó órák éjén, Virrasztott a téli ég Kopár meredélyén, Égett nagy fényjelekkel, Csuda-rejtelemmel, Ő, az örök Orion, A vén Égi Ember. […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Jó éjszakát verse. Falon az inga lassú fénye villan, Oly tétován jár, szinte arra vár, Hogy ágyam mellett kattanjon a villany, S a sötétben majd boldogan megáll. Pihenjünk. Az álomba merülőnek Jó dolga van. Megenyhül a robot, Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek, Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott. Pihenjünk. Takarómon […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Elkoptam verse. Ó, ifjan hányszor lestelek, Vígan, bízón kerestelek. Bordáim rácsos lugasán A szívem úgy izzott feléd, Mint a tavaszi lugasok Rácsa közt piros lampion… És lehúnyt szemmel híttalak, Te testtelen és drága füst, Hányszor mellemre szíttalak, Te…….. és drága szél, Mellem remegő függönye Hányszor dagadt… Éji mámorban lestelek, Hűs erdőkben kerestelek, […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Miért? verse. Miért? Ó, szitkozódva s könnyesen s borongva, Mindenhogy: árván, tépetten, sután, Csak ez az egy kérdés, e kínos, tompa, Leseng a világban. Halljátok? A nagy, Örök, hatalmas, vén kristályharang, Az ősharang, a kék menny, Ezt kongatja az őrült csenden át: Miért? Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Elégia egy rekettyebokorhoz verse. Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve, S tömött arany díszét fejem fölé lehajtja A csónakos virágú, karcsú szelíd rekettye, Sok, sok ringó virág, száz apró légi sajka. S én árva óriásként nézek rájuk, s nehéz Szívembõl, míg felér bús ajkamra a sóhaj, Vihar már nékik az, váratlan […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Húsvéti versike költeménye. Alászolgája! A Ludas Matyi-pálya, Isten bizony nehéz e’ – Erre nézve Nem lehet senkinek aggálya, A legaggabb gáncsolók agg mája Se irigyelheti eztet A szomorú keresztet. Például kérem, Most is meg kell őrizni A hidegvérem, Mikor e szép áprilisi télbe Arra vagyok itélve, Hogy ahelyett, hogy korcsolyát öltve Kisiklanék […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Április verse. Április, ó, Április, Minden csínyre friss! Faun-bokáju, vad suhanc, Újra itt suhansz! Vásott cigánykereked Porozza a tereket, Repül a szemét, Levegőbe parazsat Hintegetsz és darazsat, Illatot s zenét! Némely ingó és rügyes Ág végére már Küldöd: kússzék az ügyes – Katicabogár, Mint árbócra egy piros, Pettyes zubbonyú, Fürge lábú és […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád Isten oltó-kése verse. Pénzt, egészséget és sikert Másoknak, Uram, többet adtál, Nem kezdek érte mégse pert, És nem mondom, hogy adósom maradtál. Nem én vagyok az első mostohád; Bordáim közt próbáid éles kését Megáldom, s mosolygom az ostobák Dühödt jaját és hiú mellverését. Tudom és érzem, hogy szeretsz: Próbáid áldott oltó-kése bennem […] Olvass tovább