Ajánljuk:

  • in

    Váci Mihály – Nélküled

    Váci Mihály szerelmes verse – íme a Nélküled. Elmúlnak így azt estjeim, nélküled, csillagom. Olyan sötét van nélküled ­ szemem ki sem nyitom. Olyan nehéz így a szívem, hogy szinte földre ver, le-le hullom, de sóhajom utánad ­ felemel. Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani. Olvass tovább

  • in

    Váci Mihály – Még nem elég

    Jöjjön Váci Mihály – Még nem elég verse. Még nem elég Nem elég megborzongni, De lelkesedni kell! Nem elég fellobogni, De mindig égni kell! És nem elég csak égni: Fagyot is bírni kell, Ki acél akar lenni, Suhogni élivel. Nem elég álmodozni! Egy nagy-nagy álom kell! Nem elég megérezni, de felismerni kell, Nem elég sejteni, […] Olvass tovább

  • in

    Váci Mihály: Végül

    Váci Mihály: Végül Végül nem bán már az ember semmit, semmit, csak szeressék! Jaj! Úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már, hogy ne szeressék! Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell, hogy legalább a szíve tessék! Fél egyedül. Csak karolják! – s már eltűri, hogy a szíve ne is tessék. Megszelídül a magánytól, s csak […] Olvass tovább

  • in

    Váci Mihály: A cigánylány

    Jöjjön Váci Mihály: A cigánylány verse. Egy rég elhamvadt nyáron láttam a cséplések arany porában. Ment fel a porszínű mennybe, szalmafelhővel görnyedezve. Az ostorrá font sugaraktól a bőre ki-kicsattan olykor. Ment fel a szőke kazalra, ő, a szomorú barna. Szipogva táncolt a törekben, térdét hűs vödrökkel törette. A pelyvahordó nyele két sebbé csókolta tenyerét. Ha […] Olvass tovább

  • in

    Váci Mihály: Szelíden, mint a szél

    Jöjjön Váci Mihály: Szelíden, mint a szél verse. Szőkén, szelíden, mint a szél, feltámadtam a világ ellen, dúdolva szálltam, ténferegtem, nem álltam meg – nem is siettem, port rúgtam, ragyogtam a mennyben, cirógatott minden levél. Szőkén, szelíden, mint a szél, minden levéllel paroláztam; utamba álltak annyi százan fák, erdők, velük nem vitáztam: – fölényesen, legyintve […] Olvass tovább

  • in

    Váci Mihály: Csak ezt az utat el ne hagyjam

    Jöjjön Váci Mihály: Csak ezt az utat el ne hagyjam verse. A jegenye-fasoron által az út velem a Napba szárnyal, a Napba, mely az útnak végén vörös tűzben vár a hegy élén. A jegenyesor kivont szárnnyal emel, repít a tájon által, vörös Napba, mely a hegyélen vár reám, hogy tüzét elérjem. A jegenyék rajongó lázban […] Olvass tovább

  • in

    Váci Mihály: Valami nincs sehol

    Jöjjön Váci Mihály: Valami nincs sehol verse. Süvítnek napjaink, a forró sortüzek, – valamit mindennap elmulasztunk. Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn, – s valamit minden tettben elmulasztunk. Áldozódunk a szerelemben egy életen át, – s valamit minden csókban elmulasztunk. Mert valami hiányzik minden ölelésből, – minden csókból hiányzik valami. Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta, – […] Olvass tovább

  • in

    Váci Mihály: Százhuszat verő szív

    Jöjjön Váci Mihály: Százhuszat verő szív vers. Már összeroskadsz, – végre mondd: mit is akarsz hát, te bolond? Ki biztatott e sorsra itt, hogy szívedet rohamra vidd, és kitárt mellel odaállj, hol a veszély szíven talál? Honnan vetted rá a jogot, ki volt, ki felhatalmazott, hogy érte és a neviben egy szót is szóljál? – […] Olvass tovább