A versek oldala
Zelk Zoltán: Mese a legokosabb nyúlról Egyszer volt, hol nem volt, túl a hegyen, túl a réten, egy kis erdő közepében, az erdőben egy tisztáson, fűszálakból vetett ágyon, ott, ahol sosem járt ember, s egy farkas a polgármester, ahol ezer róka túr, ott lakott egy kicsi nyúl. A kis nyúlnak háza nem volt, szeme kettő, […] Olvass tovább
Jöjjön Zelk Zoltán: Tizennégy sor verse. Hogy ifju tested átsüt a halálon, másfélezer magányos éjszakámon, hogy vakmerőn és jogtalan szeretlek, hogy árvaságom ablakát beverted, hogy lelkem fölvérzi a hulló ablak, hogy a temetők rám ujjal mutatnak, hogy vén szememben nincs egyéb dicsőség, nincs más erény már, csak az ifju szépség, hogy gyüretlen hasad, tündöklő térded […] Olvass tovább
Jöjjön Zelk Zoltán: Májusi ébredés verse. Alig pislog már lámpánk kormos szeme s födetlen asztalra bukik homlokom, homlokom, amelynek ráncaiban a szomorúság éhes madarai élnek. Még ébren vagyok és hallom, hogy csipegetik maradék morzsám, búgó hangjuk, mint az anyák zokogása: kiktől elmarta gyermekük a falánk nyomorúság. Ők az én tanuim, ők tudják szenvedésem s éjfélkor […] Olvass tovább
Jöjjön Zelk Zoltán – Én tudlak téged verse. Nem rejtőzhetsz el már előlem, nem menekülhetsz. Fogva tartalak. Rab vagy. S megalvadt bánatomban már csak rabságod vigasztalhat. S hogy még gonosznak sem kell lennem: ha futni vágysz, én futni hagylak. S milyen könnyű szívvel! hisz tudom már: emlékeimtől visszakaplak. Egy mozdulat, egy szó, tekintet… bennem, köröttem […] Olvass tovább
Zelk Zoltán: Őzek, nyulak, szarvasok Őzek, nyulak, szarvasok, hideg már az erdő, szelet hoz még az éjszaka, havat hoz a felhő. Őzek, nyulak, szarvasok, mi lesz ma ebédre? Havon pirult fűszál, jégen fűtött falevélke. Őzek, nyulak, szarvasok, mit isztok utána? Három patak jön mihozzánk ma ebéd utánra. Őzek, nyulak, szarvasok, hol alusztok éjjel? Betakar minket […] Olvass tovább
Zelk Zoltán: Ha kérdik egyszer Kertben szerettem volna ülni, így álmodtam én őszömet, nagy csend fényében elmerülni, míg lassún hulló levelek vállig, homlokig borítnának, szépen halni megtanítnának – az elmerengő képzelet esztendeim kemény szálából ily lánynak szőtte őszömet. Szerettem volna ülni lócán alkonyidőn, a ház előtt hallgatni utak csobogását, köszönteni az elmenőt. így lettem volna […] Olvass tovább
Jöjjön Zelk Zoltán: A három nyúl verse. Egyszer régen, nagyon régen, zúgó erdő közelében, három nyulak összegyűltek, selyemfűre települtek, ottan se ültek sokáig, talán csak egy fél óráig, amikor felkerekedtek, hogy már végre hazamennek, egy szarka felettük szállott s felkiáltott: -Mit csináltok? Mit csináltok, három nyulak? Úgy ültök ott, mint az urak — – Úgy, úgy […] Olvass tovább
Jöjjön Zelk Zoltán Ákombákom verse. Egyszer régen az irkámon, született egy ákombákom. Hát egyszer csak látom, látom: két lábra az irkámon, úgy indul el ákombákom. Azt hittem, már sose látom, oly messze ment ákombákom, de mikor az erdőt járom, ül az ágon ákombákom, s rajta van a nagykabátom. Szólok hozzá: „Ákombákom, mért vitted el a […] Olvass tovább
Jöjjön Zelk Zoltán: Télapó és a hóember verse. Én egy csókától hallottam, csóka a toronytól, a torony meg tavaly télen hallotta a Holdtól, ha igazat mondanak a csókák és a tornyok, akkor én is tinéktek most színigazat mondok. Így kezdte a Hold, a torony, a csóka is így szólt: az udvaron egy hóember mit gondolt, […] Olvass tovább
Jöjjön Zelk Zoltán: Halország verse. Falu végén, hegy alatt csörgedezik egy patak, ficánkoló víg halak játszanak a víz alatt. Talán még házuk is van víz alatt, a homokban, fényes kavicsból rakták: ott töltik az éjszakát. Reggel vígan ébrednek, eleségért sietnek, szitakötő, vizipók, halreggelire valók. Később ebéd is kerül s ha fönn az ég kiderül: a […] Olvass tovább
Jöjjön Zelk Zoltán: Testvérszavak verse. Egy ember szól hozzátok, ki a keserűség fáiról szakajtotta nehéz szavait, ki a kenyértelenség átokvert útján jött közétek: s most itt áll előttetek s szemének fakó lángjai pajtástüzeket keresnek szemetekben. Egy ember szól hozzátok, ki fölégette maga- mögött az utakat, miken a céltalanság karavánjai poroszkálnak: ki a csüggedés oktalan napjait […] Olvass tovább
Jöjjön Zelk Zoltán: Egyszer én a kirakatban verse. Egyszer én a kirakatban olyan almát láttam: mikor néztem, rám nevetett pirosan és bátran. Van nekem is egy kis almám, szomorú, nem bátor, mint a kicsi kutya, hogyha elviszik anyjától. Lehet, hogy csak gyerekalma, s vágyik még a fára: ringatgassa, altatgassa édesanyja ága. Szél fürössze, nap törölje, […] Olvass tovább