in

Tavaszi versek magyar költőktől

Hirdetés

Jöjjön a tavaszi versek magyar költőktől összeállításunk.

József Attila: Tavasz van! Gyönyörű!

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.

Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel –
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

Orbán Ottó: Napkérlelő

Süss ide, süss ide,
édes nap,
addig jó, míg
fényes vagy!

Múlik a vígalom,
oda az ünnep,
lombok, sugarak
semmibe tűnnek.

Ücsörgünk a házba,
erdő-mező gyászban,
jéghideg lázban:
havazik, havazik.

Szívünket is
beborítja
tavaszig!

Ady Endre: Tavasz a faluban

Pufók felhők, dalos fuvalmak,
Foltos fény-mezők a mezőkön,
Kínok a szívben. Ő jön, ő jön,
A szent Tavasz. Ideragyognak
Messze szivek és messze faluk.
Multból az ember s szántott kertből
Kukacot kapar a tyúk.

Hát jönni fog megintlen újra,
Újra uszítva, hitegetve?
Ősz lesz megint. Kinek van kedve
Ezt az ügyet végigcsinálni?
Hiszen a vágy már születve fut:
Télből az ember a halálba
S tyuk-ólba szalad a tyuk.

Zelk Zoltán: Ibolya

Ibolya, ibolya
virítsz már a réten,
gyönyörködsz este a
víg tücsökzenében.

Tücsökzene ringat
este elalvásra,
hajnalban megfürdesz
az ég harmatába`.

Napfény az ebéded,
szellők simogatnak:
így élsz vidáman,
hírnöke tavasznak.

Szabó Lőrinc: Nyitnikék

Alszik a hóban
a hegy, a völgy;
hallgat az erdő,
hallgat a föld.

Mikor legutóbb
jártam itt,
nyár nyitogatta
pipacsait,

a nyár nyitogatta,
temette az ősz;
és volt, aki vesztett,
és nincs, aki győz.

Lombnak, virágnak
nyoma sehol,
fekete csontváz
a fa, a bokor,

s halotti csipke
a díszük is,
az a törékeny
tündéri dísz,

mit rájuk aggat
éjszaka
fehér kezével
a zuzmara.

Alszik a hóban
a hegy, a völgy,
hallgat az erdő,
hallgat a föld.

Egyszerre mégis
rezzen a táj:
hármat fütyül
egy kis madár.

Háromszor hármat
lüktet a dala,
vígan, szaporán,
mint éles fuvola.

Az a fuvolás
a Nyitnikék!
Már kezdi is újra
az énekét:

kék füttyre mindig
‘kvart’ lefelé:
nem sok, de örülni
ez is elég.

Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
szívnek és tavasznak
nyílni kék!

Nyitni, de – nyitni,
de – nyitni kék!
Fütyülöm én is
énekét.

Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
a telet bírni
illenék!

Bírni és bízni
illenék!
Fütyül és elszáll
a Nyitnikék.

Nyitni kék!
fütyülök utána
s nézek az eltűnő
madárra.

Nyitni kék, fütyülöm,
nyitni kék,
hinni és bízni
kellenék,

mint az a fázó
kis madár,
aki sírja, de bírja,
ami fáj,

akinek tele rosszabb,
mint az enyém,
és aki mégis
csupa remény.

Nyitni kék, indulok,
nyitni kék,
fog az én szívem is
nyitni még.

Nyitni kék! Ébred
a hegy, a völgy,
tudom, mire gondol
a néma föld.

Ő volt a szája,
a Nyitnikék,
elmondta a holnap
üzenetét:

a hitet, a vágyat
fütyülte szét,
kinyitotta a föld
örök szivét:

fütty-fütty-fütty, nyitni kék,
nyitni kék –
Nyisd ki, te, versem,
az emberekét!

Kányádi Sándor: Szigorú még a tél

Szigorú még a tél,
de szigorát
enyhíti már
a hóvirág.

Maradna még a hó,
de nem lehet,
vékonyodik a jég
és megreped.

Beszédes lesz a kis patak
és ki-kikandikál,
bukfencet vet a jégen
és mondikál.

Tojásra ül a kotló.
Zümmög a keltető.
Vetkőzni kezd
a dombtető.

Zöldülni kezd a fűz.
Zsendülni kezd a fű.
A jó Nap egyre melegebb
tekintetű.

Mosolya egyre biztatóbb
és egyre tüzesebb;
kergeti hegyen-völgyön át
a vacogó telet.

Endrődi Sándor: Tavasz felé

Tavasz s tél küzdenek egymással.
Harczol a fagy és a napsugár,
Egy-egy hiszékeny bokor ága
Rügyét is bontogatja már.
A völgyből egy legény siet föl,
Útközben vigan fütyörész….
– Mily könnyű fiatalnak lenni,
S öregnek lenni mily nehéz!

A nedves, földszagu barázdán
Itt-ott piros bogárka fut,
Odább a lejtős erdőszélen
Labdáznak immár a fiúk;
Czikázva gabalyodik össze
Amennyi láb, amennyi kéz –
– Mily könnyű fiatalnak lenni,
S öregnek lenni mily nehéz!

Amott a szürke dombok alján
Egy ifjú pár jön boldogan;
Ahogy az úton fellebegnek
Elnézem őket hosszasan.
Lelkem a messze multba röppen,
Szemem lassacskán könybe vész…
– Mily könnyű fiatalnak lenni,
S öregnek lenni mily nehéz!

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Rövid szerelmes versek

Radnóti Miklós – Razglednicák