Jöjjön Tompa Mihály: Előre verse.
Kiütve a zászló …! alája
Hazám hőslelkű gyermeki!
Kiütve a zászló … de most nem
Békés szellő lebegteti,
Hanem mintha megsértve volna,
Haragosan csattog, lobog;
És rajta érkező csatáknak
Viharja ver vérszín habot!
Ti tudtok víni, győzni, halni,
Apáitok példájakint;
Megbánt az, aki jog- s hazáért
Véráldozatra nógat, int.
Hisz a héja is megverekszik
Rövid lakásu fészkeért.
E földbe ősi nemzet-éltünk
Terebély fája vert gyökért.
Mi szép szabad hazában élni,
S meghalni érte bátoran!
A harc hevétől izzó szíven
A halál gyorsan átsuhan.
Nincs fájdalom …! s a hős kebelnek
Végső, nyugott eszmélete:
Derült esthajnal, mely a pálya
Végén aranylángot vete.
Sok édes gyermek él e honban,
De háromannyi mostoha!
Kik rég szedik rá a Judás-pénzt
S eladták vón’ innentova;
Akikben küzdő nemzetünkre
A tíz csapás nehezedett.
Mihez kaptok most! mit reméltek,
Ti háládatlan gyermekek?
Kiütve a zászló …? Csatára!
Ti még jobban, mint amazok;
Mert rajtatok vérrel lemosni
Oly sok szennyfolt van és mocsok!
Csak úgy lesz minden elfeledve;
S e vérfördő után lehet
Az irtózás rángalma nélkül
Szorítni véletek kezet.
A harcmező szent föld tinéktek,
Örűljetek: hogy alkalom
Nyilt éltetek oly sok bűneért
Halhatni hősen, szabadon!
Csak ugy lesz minden elfeledve, –
Sőt, híven ápolt sírotok
Felett, a jó emlékezetnek
Szózatja is hangozni fog.
Kiütve a zászló …! alája
Hazám hőslelkű gyermeki!
Ne engedjétek a magyar név
Hirét megszégyeníteni!
Hisz a héja is megverekszik
Rövid lakásu fészkeért.
Hagynátok e földet? hol ősi
Éltünknek fája vert gyökért!
