in

Török Károly: Alku

Török Károly: Alku

Piactéren a vásárban
Liba gágog a kosárban.
Pénztárcámat előveszem,
Odamegyek, megkérdezem:
-Nénémasszony, hogyé’ adja?
Mennyit ér a liba combja?

-Száz forint lesz annak párja,
Kétszáz meg a melle, mája.
Százötven a fara, háta,
Ugyanennyi mindkét szárnya.
Ötven-ötven nyaka, lába,
Vegye, vigye, meg ne bánja!

Bizony kicsit sokallottam!
Kételkedtem: jól hallottam?
-Hát a tolla mibe kóstál?
Az érdekel engem most már.
-Ha tetszik az ajánlatom,
Azt magának ingyen adom!

-Ennyi pénzért kettőt kapok.
Mit gondol, tán bolond vagyok?
Lemondhatok az ebédről.
Mennyit enged a feléből?
-Márpedig én nem engedek,
Akkor inkább hazamegyek.

Isten áldja! Alá szolgája!
Egyen krumplit a családja!
-Várjon, kérem, nénémasszony,
Nem tűröm, hogy megkopasszon.
Itt van nálam hatszázötven,
Nincsen több, már elköltöttem.

-Jól van, uram, lelke rajta,
Még a végén megsiratja.
Hatszázhúszért odaadom,
Magam ellen nem alkuszom.
Vigye innen, ne is lássam,
Örüljön, hogy megsajnáltam!

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Kányádi Sándor: Nyári alma ül a fán

Kosztolányi Dezső: Tavasz