Jöjjön Tóth Árpád: A fa verse.
Oh nézd a furcsa ferde fát,
Mint hajlik a patakon át,
Oh lehet-e, hogy ne szeresd,
Hogy benne társad ne keresd?
Már ága között az arany napot
Nem tartja, madara elhallgatott,
Virága nincs már, sem gyümölcse,
Ő mégis áll, az alkony bölcse,
Mint a tünődő, ki ily estelen
A végtelen titkába elmerűl
És testtel is szelíden arra dűl,
Amerre lelke vonja testtelen…
Köszönjük, hogy elolvastad Tóth Árpád: A fa című költeményét.
Mi a véleményed Tóth Árpád: A fa írásáról?
Írd meg kommentbe!
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
