Jöjjön Tóth Árpád: A Hortobágy verse.
Délibábos puszta, kedves ideálom,
Úgy mosolyogsz felém, mint egy édes álom.
Rajtad legelteti sok gazda gulyáját,
S ez szörnyen emészti a közérdek máját.
Sok gazda gulyája, kedves kis gulyája,
Őrző kutyuskája, adta kutyafája!
Mit fáj ez tenéked mért fáj, ő közérdek,
Ez a legeltetés? – Én csak annyit kérdek!
Hasznosítni akar, drága Hortobágyom,
A néném, a bátyám, öregapám, ángyom.
Hasznosítni akar köz apraja, nagyja,
Hasznosítni a sok haszontalan fattya!
Hasznosítlak én is, úgy éljen Hekuba,
De ne úgy égjen a szájamban e kuba,
Úgy meghasznosítlak, drága közlegelő,
Hogy kivész belőled az erő, a velő!
Csupa haszon leszel, csupa haszon nékem,
Mint füved, kövérré nő népszerűségem.
Így meghasznosítva, édes kicsi Tibet,
Megdobogtat ez az eszme minden hithű szivet!
Köszönjük, hogy elolvastad Tóth Árpád: A Hortobágy versét.
Mi a véleményed Tóth Árpád: A Hortobágy írásáról?
Írd meg kommentbe!
