in

Várnai Zseni – Alkonyi fény

Várnai Zseni – Alkonyi fény

Nem igaz, hogy nem fáj a hervadás,
hogy belenyugszik sorsába a lélek,
az állat is elbúvik, vackot ás,
úgy megy neki a végső szenvedésnek.

Reszket az ág, mikor a lombja hull,
sír a virág, hogyha fonnyad szirma,
csak én legyek bölcs, mikor alkonyul,
mikor rámmered ifjúságom sírja?!

Nem, nem vagyok bölcs, rázom rácsomat!
Lelkem, lankadó test ölébe zárva
kínlódja ki az élő lángokat,
mert nincs és nem lesz holtig nyugovása.

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Ábrányi Emil: Tizenhárom

József Attila: A bőr alatt halovány árnyék