in

Versek a békéről, amiket érdemes elolvasni!

Íme a versek a békéről összeállításunk.

Reményik Sándor: Örök béke

Nem paktumok és nem kongresszusok,
Nem új törvények, nem a régi jog.

Nem egy bíróság nemzetek felett,
Nem új betűk, nem újabb kötetek.

Nem Genf, ó nem, és nem is
Hága, Jöhet-e üdv ilyen világra?

Négy deszkafal, egy hant, egy fakereszt:
Örök békének ezt hívják, csak ezt.

Juhász Gyula: Szikratávirat

Testvérek! Emberek!
Közös veszélyben fogjatok kezet!

Bajtársak! Szenvedők!
Boruljatok le a Jóság előtt!

Bukottak! Győztesek!
Az Igazságban egyesüljetek!

Hívők! Kételkedők!
Az Ember vérzik: Szeressétek őt!

Harcosok! Álmodók!
Mindnyájatokban egy bús szív dobog!

Testvérek! Emberek!
Ne öljetek már! Ölelkezzetek!

Tóth Árpád: Rozskenyér

Nézem a homorú völgyet,
A tárt ölű lapályt:
Nagy, ősi fenyőfa-teknő,
Mit vén idők véseje vájt.
A jámbor tót falucskák
Mint békés rozskenyerek
Töppednek a barna teknőn,
Mind oly szelíd s kerek.

Falusi, kerek kis sorsok
Jóízét érezem,
A sok apró, messzi tornyot
Simogatni nyúlna kezem:
Ó, falvacskák, kiket a béke
Hűs kovásza dagaszt,
Békételen szivemnek
Izenjetek vigaszt!

Már esti homályban ültök,
Csak itt fenn sajog a táj,
Fátylasodó szememnek
Hunyó nap bús tüze fáj;
Hunyó, rossz nap parázsa
Szívembe ette magát, –
Kis falvak, pöttömnyi békék,
Adjatok jóéjszakát…

Álmodjam rólatok ma!
Míg csöndetek takar,
Pelyhes csönd, szívig és állig,
Tán zsongul az árva zavar,
Rámsimítja az álom
Sugárzó, szép tenyerét,
S kiformálja szivemből
A béke rozskenyerét.

Radnóti Miklós: Himnusz a békéről

Te tünde fény! futó reménység vagy te,
forgó századoknak ritka éke:
zengő szavakkal s egyre lelkesebben
szóltam hozzád könnyüléptü béke!

Szólnék most ujra, merre vagy? hová
tüntél e télből, mely rólad papol
s acélt fen szívek ellen, – ellened!
A szőllőszemben alszik így a bor

ahogy te most mibennünk rejtezel.
Pattanj ki hát! egy régesrégi kép
kisért a dalló szájú boldogokról;
de jaj, tudunk-e énekelni még?

Ó, jöjj el már te szellős március!
most még kemény fagyokkal jő a reggel,
didergő erdők anyja téli nap:
leheld be zúzos fáidat meleggel,

s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk
e háboruk perzselte télben itt,
ahol az ellenállni gyönge lélek
tanulja már az öklök érveit.

Nyarakra gondolunk s hogy erdeink
majd lombosodnak s bennük járni jó,
és kertjeinknek sűrü illatában
fáján akad a hullni kész dió!

s arany napoknak alján pattanó
labdák körül gomolygó gombolyag,
gyereksereg visong; a réteken
zászlós sörényü, csillogó lovak

száguldanak a hulló nap felé!
s fejünk felett surrog és csivog
a fecskefészkektől sötét eresz!
Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz.

Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!

Kosztolányi Dezső: Dante a „Croce del Corvo”-ban

Sötét szemekkel, űzetvén a sorstól
rongyokban állt meg a hideg kövön,
ahol magasba szökkent a kolostor,
s hideg falak közt nyílt hideg öröm.

Riadva látta szörnyű lángban égni
a fráter a költő tüzes szemét,
amelybe vészesen forgott az égi
tűzrózsafény és a pokolszemét.

Hozzája lépett s kérdé: “Mit keressz te?”
És Dante lelke elszállt messze, messze,
lelkét a poklok lángcsodái tépték.

Majd rátekintett a komor ivekre,
a víg paparcra s tompán megremegve
elfáradottan, sírva nyögte: “Békét!”

Ady Endre: Béke

Hágában konferenciáznak,
Párisban helyreállt a csend.
Nálunk csak úgy dühöng a béke,
Csendes, nyugodt a parlament.
A vén világrész vesztét érzi,
Minden lecsendesült, nyugodt,
Ilyen botrányos békességről
A történet még nem tudott.

Észak ködös, fagyos mezőjén
Egy nép rabláncban görnyedez,
A germánok büszke Cezárja
Szabad sziveknek tőrt szegez,
A gall hajó hullámban táncol,
Egy új Marseillaise hangja cseng,
Kenyeret kér a népek ezre –
S mégis dühöng a béke, csend.

Farkasszemet néznek egymással
Országok, népek, nemzetek,
Ezer törekvés, ezer eszme
Igázza le a szellemet;
Földrészünkön nagy tisztulás kell,
Vihar, mely messze-messze zeng,
Harc kell, mely igaz békét szüljön,
Mert most hazug a béke, csend!…

Radnóti Miklós: Írás közben

Csak kígyó undoríthat tiszta fatörzset így,
ha bőrét hagyja rajta, mint engem undorít
e forduló világ és az ordas emberek.
Virágszülőként kezdtem én el, de fegyverek
között neveltek engem gyilkosok s megszoktam
rég a harcot itt és gyáván sosem futottam.

Igaz, jó szerteütni néha, de békében
élni is szép lenne már s írni példaképen.
Bíztatnom kell magam, hogy el ne bujdokoljak,
mert jó lenne messze és műhelyben élni csak.
Ó, véled gondolok most, tollas jobbkezemmel
s egyre jobban értelek, Kazinczy, régi mester.

Reményik Sándor:Béke

Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend –
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent –
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép –
S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Versek a méhekről, amiket érdemes elolvasni

Lackfi János: Bűvésznek lenni