Kreatívabbnál kreatívabb sorokat olvashat az alábbi összeállításban. Nézd meg Családoddal együtt! Olvassátok el együtt, jó kis programnak ígérkezik!
Íme a vicces versek kicsiknek, nagyoknak összeállításunk!
Kányádi Sándor: Az okos kos
Lucskos, latyakos
ősz vége volt, akárcsak
most,
mikor vásárra vittek egy kost.
Szép nagy állat volt,
fajtiszta racka,
sajnálta is nagyon a gazda,
de nem volt mit tenni,
mivel a kos nem tudott
viselkedni.
Mindig tilosba járt,
s volt úgy, hogy hetekig
odahált,
máskor meg naphosszat
tekergett kedvére,
(mint akinek nincs meg
a leckéje),
s mikor már rosszat
gondolhattak volna,
hogy most aztán vége:
farkas vagy medve
valami megette,
csak előállt, mintha
mi sem történt volna.
Tűrt, tűrt a pásztor,
aki egyébként jámbor
ember hírébe állott,
és még büszke is volt olykor
a kosára,
de egyszer csak megelégelte
a dolgot.
Tarisznyát vett a vállára,
szarvon fogta a kost, és
elvitte a szóban forgó
őszi vásárra.
Tetszett a kosnak a vásár,
s hogy annyi újat láthat,
kíváncsiságból szarvára is vett
egy mézeskalácsos sátrat.
Lett erre riadalom,
lárma:
– Vigyázzon, ember, a kosára,
ha már nem tudta megnevelni!
Erre a pásztor a kosnak,
a kos a kalácsosnak,
a kalácsok meg a földre estek.
Kicsin múlt, hogy össze nem verekedtek.
Aztán meg a garázda
kos egy kofa kosarára
vetett
szemet,
s dézsmálni kezdte,
mint egy mihaszna kecske.
– Hogy kerülne már rúdra bőröd! –
eképpen zsörtölődött,
a most már cseppet sem jámbor
pásztor.
– Hogy lenne belőled pörkölt,
te ördög,
te átok! –
S nyomatékul botjával reávágott.
Módfelett mulattatta a népet
a látvány.
Most
valaki hozzájuk lépett.
– Pörköltet mondott, bátyám?
Úgy legyen!
Mészáros vagyok, s a kost
ezennel megveszem. –
Meg is vette, sokat nem alkudoztak.
Indulni kellett máris
a kosnak.
S indult a pásztor is
megkönnyebbülten:
– Na végre, hogy tőled is
megmenekültem.
Haza is ért még délre.
S hát ki jön szembe véle
az udvaron? Ki az ördög?
– Kos ez, nem pörkölt!
– Ne-e-em bizony, gazdám,
volt eszed, de nekem is volt ám.
Mit eddig sose tettem,
ezennel megjelentem,
meghalni nem volt kedvem,
s amikor észrevettem
a hentes kését, menten
a hátuljának mentem,
s a késével, mit megfent,
szépen a sárba nyekkent,
talán még most is ott van
a pocsban.
Hol van az előírva,
hogy buta minden birka?!
A vásár különben szép volt,
én szeretem a cécót.
Próbált még néhányszor
túladni rajta a pásztor,
vitte vásárról vásárra,
de hiába:
a kosból nem lett pörkölt.
A pásztor meg csak zsörtölt,
s hűséges barátok lettek,
mire megöregedtek.
Nemes Nagy Ágnes: A titkos út
Hogyha most elindulok,
aztán balra fordulok,
egy kis útig, titkos útig
lábujjhegyen eljutok.
Egyik oldalt házak háta,
fal a másik oldalon,
és a lombok zöld szakálla
átömlik a kőfalon.
Nem jár erre senki, senki,
csak talán a Nem-tudom-ki,
az is akkor, hogyha kell,
kézenfogva Senkivel.
Messze innen utcalárma,
messze dong a kisvasút,
így bújik a –
pszt, pszt!
így lapul a –
titkos
út!
Mi van ott a kis úton,
csöndes úton, titkoson?
Macska van ott, macska van,
ül magában, titkosan.
Fényes szeme, zöld szeme
orgonafa levele.
Egyszer aztán talpra pattan,
ugrik, ugrik, láthatatlan –
Aztán csak a szél oson
titkosan a titkoson.
Osvát Erzsébet: Zsémbes Zsófi ébredése
– Hol a zoknim?
Hol lehet?
Megették az egerek?
Már mióta keresem.
Sehol, sehol nem lelem.
Ó, te bitang!
Megvagy végre!
Felmászott a hintaszékre!
A cipőmre tettem pedig.
Milyen rosszul viselkedik!
Hát a cipőm, cipőm hol van?
Világgá ment nagy titokban?
Vagy csak bújócskázik velem?
Nosza, őt is kereshetem!
Megvan! Megvan!
El sem szaladt.
Itt kuksol, ni,
az ágy alatt.
Előkerült, de hogyan?
Piszkosan és porosan!
Jaj, a szoknyám,
rakott szoknyám!
Te is szégyent hozol csak rám!
A földön van a helyed?
Mondd, ki tette ezt veled?
A szél fújt le
vagy ki más?
Nem, nem, a szél nem hibás!
Még csak be sem surranhatott,
úgy bezárták az ablakot.
Szép szalagom milyen gyűrött!
Ilyet többé el nem tűrök!
Mért nem mondta nekem senki,
a hajamból vegyelek ki?
Tűvé tettem szobám, ágyam,
amíg mindent megtaláltam.
Mit is tegyek?
Hova legyek?
Mennyi gondom van veletek,
ti mihasznák, rendetlenek!
Kivasalom szalagom.
Libeg-lobog hajamon.
Cipőm ragyog, mosolyog rám.
Leporolom rakott szoknyám.
Ennyi munka! Alig győzöm.
Csoda hát, ha zsörtölődöm?
Szilvási Csaba: Harcsa Marcsa lakodalma
Nádpántlikás a tó partja,
ma megy férjhez Harcsa Marcsa.
Lázban ég a harcsacsalád,
harcsa mama se hall, se lát:
„Ugorjon el a fésűkért
a legfürgébb leánysügér!
Hozza be a tükörpontyot,
fésülje a harcsakontyot
– egyik jobbra, másik balra –
két csinos nyoszolyógarda!”
Elkezdődött a lakoma.
A fő helyen Harcsa Soma,
a vőlegény: egy szép, nyalka,
nagybajuszú délceg harcsa.
Megivott a lagzi alatt
öt kád csukamájolajat,
meg még kettőt, azt már főleg
inkább étvágygerjesztőnek.
Hová tűnt a sok szép balin,
s aki csak részt vett a bulin?
Lazac, amur, compó, busa,
dévérkeszeg, kárász, csuka,
márna, garda, sügér, koncér,
meg a pisztráng, a főpincér,
meg a szorgos, ámde balga
csinos két nyoszolyó-garda.
A rengeteg hínárleves,
nádsaláta (friss és fejes),
szúnyogpörkölt, légyszárny (hártyás),
májpástétom, algamártás,
kapros vízitökfőzelék,
az új férjnek nem volt elég,
amikor már más nem maradt,
felfalt minden vendéghalat
a nagytorkú Harcsa Soma.
Így ért véget a lakoma.
Csukás István: A nagy papucstolvaj
A nagy papucstolvaj éjjel nagy ravaszul mélyen alszik,
így álcázza magát, ezért őrá senki nem gyanakszik.
Mint csecsemő a bölcsőben, horkolászik kosarában,
hogy is lehetne ő tolvaj, ily képpel, s az ő korában?
Hisz a foga is még tejfog, a lába is rövid, gyenge,
össze-vissza lóg a feje, a mozgása ügyetlenke.
Ilyen ő, az én kiskutyám, ártatlanság élő szobra!
Papucstolvaj? Ugyan kérem! Rá se néz a papucsokra.
Akkor ki járt bent a házban, akkor ki járt kint a kertben?
Töprengtem, míg csupasz talppal papucsomat keresgettem.
Az ágy alatt kotorászok, de hiába, nincs ott semmi,
pedig este oda tettem, tehát mindnek ott kell lenni.
S ha tüdőgyulladást kapok, vagy isiászt vagy reumát?!
Az ajtóból vigyorogva hallgatja e morgós dumát.
Gyanakodva nézem, gyanúm lassan-lassan az égig ér,
ő kirohan, én utána: és a kert, mint egy csatatér!
Telis-tele papucsokkal, itt egy fél pár, ott a párja,
téli, nyári keveredve, mintha szellem-táncot járna.
Rám néz: – Gyere, játsszunk, morgós, az örömöt ingyen adják!
Így van,- szólok-, papucs helyett kapsz azért egy pöttyös labdát!
