Jöjjön Weöres Sándor: Kazamatában verse.
Úristen, fekszem a nyüves veremben
s tudom, hogy meg nem szabadítasz engem.
Egy életen át hordoztam neved
s elpusztítasz mint ellenségedet.
Falusi kovácsra emlékezem,
kisfiát agyonverte részegen:
kalapács zuhogott, csont recsegett,
kormos véres gubanc hörgött:”vizet!”
Mert nem volt senki más bizalmasa
a meggyilkoltnak, csak a gyilkosa,
vékony karját annak nyakába fonta,
az apának a gyilkost panaszolta, s meghalt.
Így ölsz meg Istenem,
rád hullok, mert más nincs nekem.
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
