Zelk Zoltán: Mindnyájunk kiáltása e szó

Hirdetés

Jöjjön Zelk Zoltán: Mindnyájunk kiáltása e szó verse.

A szó, amit most felétek küldök, nem kér kegyelmet
s virággá sem bomlik, hogy bóditsa szemek udvarát:
megbántott ezrek,
kiebrudalt sorsok dohogó indulatának
ébredő vihara ez – szunnyadásból fölriadó zápor!
Keserü emlékezés őrizte számon e szavakat –
az éhezés napjairól szóljak,
vagy az ágytalan éjszakákról,
mikor minden levegőcsepp, mint mérgezett tűhegy tépi a tüdőt,
mikor árnyak űzik a csüggedt botorkálót, mint gonosz suhancok az eltévedt ebet
s a rendőrsíp hangja élesebb és gyilkosabb a kilőtt golyónál!
szóljak-e a vigasztalan hajnalról, mely a halál ritmusára zörgeti a didergő csontokat,
vagy váljék hangom testvéreim fölfegyverzett panaszaivá?
Hisz annyira egyek vagyunk s annyira egy fájdalom a miénk,
mindnyájunk egyszerre föltörő kiáltása e szó,
e vers,
mely nem kér kegyelmet –
mely eltaposott sorsok ziháló lélekzetéből fakadt
s dacos válaszként toronnyá terebélyesedik.

Népszava, 1928. december 25.

Várjuk a kommenteket

Reményik Sándor: A betlehemes

Vörösmarty Mihály legszebb szerelmes versei

Vörösmarty Mihály legszebb szerelmes versei