Jöjjön Zelk Zoltán: Testvérszavak verse.
Egy ember szól hozzátok, ki a keserűség fáiról
szakajtotta nehéz szavait,
ki a kenyértelenség átokvert útján jött közétek:
s most itt áll előttetek
s szemének fakó lángjai pajtástüzeket keresnek
szemetekben.
Egy ember szól hozzátok, ki fölégette maga-
mögött az utakat,
miken a céltalanság karavánjai poroszkálnak:
ki a csüggedés oktalan napjait eljövendő
harcok tüzébe vetette!
Találkozás ez, testvérek találkozása, szavaim
megtalált célja:
szavaimé, mik már nem enmagam keservét,
de kifosztott sorsotok, ajtó elé vert éltetek
beszélik!
S a kiáltás, az egyetlen égő kiáltás,
miben majd újra föllobognak elhamvadt
szavaim: –
a ti számtalan kiáltástok seregét hajtja, kiáltástok
számtalan pörölyét hajtja
a börtönök falai felé!
Egy ember szól hozzátok, ki a keserűség
földjéből tépte nehéz szavait
s ki feledve elbitangolt sorsát, testvéreit, ím,
megtalálta.
