10 Arany János vers, amit ma érdemes elolvasnod

Mutatjuk az Arany János vers összeállítást.

Arany János a magyar irodalom egyik legismertebb és egyben legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt egy szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természetének miatt – a hallgati ember titulussal illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai.

Szegény református családba született. Szüleinek késő gyermeke volt, aki féltő gonddal nevelték, mert egy tüdőbaj miatt kilenc testvére közülől elvesztettek előtte. Ő azonban igazi csodagyerek volt, már tizennégy éves korában segédtudós állást tudott vállalni, és támogatta idősödő szüleit.

Az anyagi javakban mégis nagy és sokoldalú szellemi kulttély volt, hogy kora felnőttkorában latin, görög, német, angol és francia irodalom remekeit eredetiben olvatta, és jelentős fordítói munkát végzett. Ő az egyik legnagyobb ismerője a magyar nyelvű, és ehhez mérten nagyon kevéssé gazdag szókinccsel rendelkezett. Pusztán kisebb méretű költeményeiben kb. 23 ezer szó és 16 ezer egyedi szótövet használt.

Irodalmi karrier 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismert az 1846-ban készült beszédes költemény, egy Toldi tette. Már a pályamű kezdete foglalkozott a közélettel és a politikai tárgyú cikkekkel.

Most térjünk át a versekre.

Íme az Arany János versek

Arany János: A tölgyek alatt

Margitsziget

A tölgyek alatt
Szeretek pihenni,
Hova el nem hat
Város zaja semmi.
Zöld lomb közein
„Áttörve” az égbolt
S a rét mezein
Vegyül árny- és fényfolt.

A tölgyek alatt
Oly otthonos itten!
Évem leapadt :
Ime, gyermek lettem,
Mint mikor a tölgy
Sudarát megmásztam,
Hol seregély költ –
S vígan madarásztam.

A tölgyek alatt
Több egykoru társsal
Madárfiakat
Kifeszíténk nyárssal;
Jó tűz lobog ott,
Zizeg a kis bogrács –
S ha bealkonyodott,
Haza már egy ugrás.

A tölgyek alatt
Örömest valék én,
Bár a madarat
Hagytam utóbb békén;
Gyermeki önző
Korom’ ifju ábránd
Veszi ösztönző
Szárnyára, s tovább ránt…

De tölgyek alatt,
Valamerre jártam,
Szűlőhonomat,
– Csakis ott – találtam;
S hol tengve, tunyán
Hajt, s nem virul a tölgy:
Volt bár Kanaán,
Nem lett honom a föld. –

A tölgyek alatt
Még most is el-űlök;
Bűv-kép csalogat,
Ábrándba merűlök;
Hajó-kerekek
Zubogását hallom…
„Hajrá, gyerekek:
A vízi malom!”

A tölgyek alatt
Im, meglep az alkony,
Hűsebb fuvalat
Zörög át a parkon;
Felhők szeme rebben:
Haza sietek,
Jobb ott, melegebben,
Ki vén, ki beteg…

A tölgyek alatt
Vágynám lenyugodni,
Ha csontjaimat
Meg kelletik adni;
De, akárhol vár
A pihenő hely rám:
Egyszerüen bár,
Tölgy lenne a fejfám!