in

Áprily Lajos: Kalács, keddi kalács

Áprily Lajos: Kalács, keddi kalács

Már szombat este megsütötte
Anyám. És reggel már adott.
Az aranya besugarazta
a haragos vasárnapot.

Vasárnap estig nem fogyott el,
Fénye áthullt az ünnepen.
Még hétfőn is jutott belőle.
És kedden is. De csak nekem.

Ma sem tudom, hol rejtegette,
Melyik fiókból jött elő,
De olyan áldott volt az íze,
Olyan hétköznap-szentelő.

Az asztalkendőből kibukkant
szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
Nagy árnyékok, fekete gondok,
még várjatok, maradjatok.

Igénytelen polgár-kalács volt,
olyan egyszerű, mint falum.
És mégis úgy megnőtt azóta,
Mint úrvacsora-szimbolum.

Száguldó évek távolából
megérzem néha jószagát:
a tűzhely tájáról elindul
s betölt szívet, betölt szobát.

Lelki kenyér ínség-időkben,
verőfényes vigasztalás.
Pedig tudom: a keze föld már.
És nincsen több keddi kalács.

Hirdetés

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

József Attila – A hetedik

Radnóti Miklós: Cserépfalvi Katinak