in

Babits Mihály: A lírikus epilógja

Jöjjön Babits Mihály: A lírikus epilógja verse.

Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.

S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy’ van?
Vak dióként dióban zárva lenni
s törésre várni beh megundorodtam.

Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm,
csak nyílam szökhet rajta át: a vágy –
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.

Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

József Attila: Talán eltűnök hirtelen…

Petőfi Sándor – Beszél a fákkal a bús őszi szél