VERSEK

Sohonyai Attila: Tenni mit kell Erősnek kell lenned! – hallottam elégszer, s voltam is, bár a hegy is porlik, ahogyan telnek az évek. Én nem vettem mérleget, hogy máséval méricskéljem; kinek nagyobb. E játékra csak annak van ideje, kire a jótól kiburjánzott az unalom. Sokszor mondták: csendben bírd! S esküszöm nem kiabáltam… ha sebekkel is, […] Olvass tovább

Sohonyai Attila – Ha beléd esek Ha megtörténik, ott ne legyek. Mikor már beszélik, legyek süket. Mikor az utcán elhaladva lépteidre utcafetrengőn sóvárgok, le ne hajolj értem, mert nyomban beléd halok. …azért nem jó, ha beléd esek, mert fontosabb leszel, mint ahogyan a többiben hittem, és ez elsőre szép lehet, de valójában borzalmas. Hisz ha […] Olvass tovább

Sohonyai Attila – El kell lökjelek magamtól El kell löknöm magamtól téged, mielőtt a veled töltött szépet megmérgezik a hétköznapokká fakuló, most még forró együttlétek. Meg is kell bántsalak: fájón, vörösen, hogy a múlásban se tudjak megszépülni lényed magányos viszketésében. El kell hagyjalak, hisz másként mindez a szép mi most nélkülözhetetlen, egyszer csak sima közönségesség, […] Olvass tovább

Sohonyai Attila: Levél a Kedvesnek Sok már ez a távollét, sok már. Hiányzik a csókod, s hiányzik még sok más. Lehetnél itt, azért, hogy én is lehessek: beletenném vad gondolataimba szent szemedből sugárzott rendedet. Sok már ez a távolság, messzi nagyon. A várakozás mi öl, a hiányod. S ki nem gondolná e távolságot messzinek, ahogyan […] Olvass tovább

Sohonyai Attila: Légy az enyém Légy az enyém, hogy a tiéd lehessek, ahhoz, hogy jó legyen, adj egy kis édeset. Ne takarj be, hisz tüze van a vágynak, de ha ezt akarod, hát testeddel hűsítsd itt e katlan-lázat. Légy az enyém, hogy a tiéd lehessek, hogy szép legyen, tegyél egy kis kedveset. Nem áltatás, és […] Olvass tovább

Sohonyai Attila – Ha az állapotom érdekel A házban lépdelek, ami itt él, ami nem, minden velem együtt recseg; már a csend is így jelez, szinte sérti a fület. S ha fotelre ülök, vagy a kanapén a mámor képeket szül, te vagy az italban lévő múzsa, a cigaretta végi füst. S ha találkozunk, vagy épp […] Olvass tovább

Sohonyai Attila – A kezed Előtted sokak kezét fogtam… valahogy mindenkiében a bizonyosságot kerestem, és elszánt hitem volt, hogy valakiében ott van, akinek olyan a keze, mint -már tudom- neked. És ez a keresés elkeserítő volt, mert manapság az emberek kezei érzéstelenek. Próbáltam melegíteni, hátha ez a gond, de a hideg tenyér meddő-bizalom, rájöttem. Amikor […] Olvass tovább

Sohonyai Attila: 21 A lelkem sohasem volt játék tárgya, mégis, mindenki kezébe adtam; „tessék, tiéd, bánj vele amint akarsz”: valahogyan mindig naiv voltam. S kézen-közön, akár az érték, fogyott, és egyre kevesebb lett. Mind, ki megkapta, rosszul becsülték, és hát így is adták vissza nekem. Az idő telt, rájöttem, nem játék e játék, s az […] Olvass tovább

Sohonyai Attila – Édesanya Ott voltál nekem, mikor a világ összement, mikor szélesedett; ott voltál mindig, ahol kellett. Köszönöm, hogy nincs adósságom, csak feléd, csak örök-számodra. Köszönet érte hogy ott tarthatok, hogy tiszta szemmel nézhetek a holnapba. S hogy nem követelsz rajtam ezért felesleget, kamatot, és sokat; hogy úgy tanítottál szeretni, hogyha magadból minden jót […] Olvass tovább

Sohonyai Attila – A voltaknak Elengedtelek titeket. Nem fáj, sose fájt. Menjetek világnak büszkén, s legyetek nélkülem ismét porrá. Én maradok, és maradni is fogok. Bár koptattátok hegycsúcsom elegen, még mindig a legmagasabb vagyok. Talán nélkületek, talán miattatok. Egy vagyok, egész. Nem kelletek immár nékem, lehetne torkotokban bármilyen ének, nem kell másból fél, hogy én […] Olvass tovább

Sohonyai Attila – Köszönni téged Az évek ablakán nézek kifelé a tájra, látok pillangót az égen, korhadt évgyűrűket a fában. S arra gondolok mi mindent hagytunk hátra. Emlékszem az egyre acélosabb évekre, a bántásokra, sérelmekre, a lázra, és a télre. Hogy mennyit egymásnak ugrottunk, s hogy nem hagytuk el a másik kezét mégsem. Előttem vannak […] Olvass tovább