A versek oldala
Várnai Zseni: Csak kéken bámult rám az ég… Az égre néztem: nem felelt, Nem értette, mit kérdezek. Az ég oly messze, messze van, nem érzi, amit érezek. Csak kéken bámult rám az ég, a nap mosolygott fényesen, nem értette, mit kérdezek, a távol, égi értelem. A földhöz szóltam: nem felelt. Pelyhedzett rajta már a zöld, […] Olvass tovább
Jöjjön Pákolitz István: Cseresznye verse. Erzsike szedi a ropogós cseresznyét. páratlant talált már, párosat keres még. páratlant ha talál, teszi a kötőbe, ha párosat: fülön- függő lesz belőle. Olvass tovább
Jöjjön Szabó T. Anna: A férfi, ha… verse. A férfi, ha negyven, még győzi erővel, a férfi, ha negyven, a csúcsra kiáll, a férfi, ha negyven, még jól bír a nővel, még fess, ha nem alszik, és friss, ha piál. A férfi, ha negyven, még állja a harcot, és tiszta az inge, a homloka fény, […] Olvass tovább
Szabó Lőrinc: Őszi fák Láttalak, lomb, mikor születtél, fiatalon! Mint kívül a gesztenyefák, ép oly magas az ablakom: az ablakot a kék tavaszban zöld ujjongásod lengte be s még ráncos volt minden kis leveled, mint az újszülöttek keze. Ráncos vagy most is, gesztenyelomb, ráncos megint, mint bőr vagy öreg papír zörögsz, ha a szél megráz […] Olvass tovább
Tóth Krisztina: Pitbull Az ember ha kutyát simogat, izgul, főleg, ha a kutya netalán pitbull. Pedig nem is egy ideges fajta: akkor is harap ha ne nem akarja. Mindegy, az ember lába vagy karja, a pitbull aztat szépen lekapja. Vagyis ha éppen sétálni indul az ember jobb, ha nem jön a pitbull. De ha jön […] Olvass tovább
Jöjjön Áprily Lajos: Védekezés verse. Próbálgatom, tanulgatom, hogy ne szeresselek nagyon. Félelmesek a viharok, s én romló törzsű fa vagyok. S minden nagy érzés új gyökér, mely földbe köt, ha mélyet ér. Magam hullásra készítem, gyökereimet gyengítem: Ha a viharban dőlni kell, fogódzás nélkül dőljek el. Olvass tovább
Jöjjön Tamkó Sirató Károly: Biztató verse. Ne ess kétségbe, érjen bármi! Csak egy a törvény: várni. Várni! Ha reszket alattad a föld: Csak önmagadat meg ne öld! Ha egyetlen vagy, mint a szálfa. Felvirrad még magányod álma. Minden beérik, révbe fut: És győzött az, ki várni tud. Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János – Van Gogh verse. Ők levetkőztek a sötétben, ölelkeztek és elaludtak, miközben te a ragyogásban sírtál és mérlegeltél. 2 Alkonyodott. A rozoga melegben papírközelbe ért a nap. Minden megállt. Állt ott egy vasgolyó is. 3 „Világ báránya, lupus in fabula, a jelenidő vitrinében égek!” Olvass tovább
Erdélyi József: Anyai szó Vertük a fecskefészkeket, az istállóeresz alatt, kínoztuk és csaptuk a földhöz a kopasz fecskefiakat. Nem hatottak meg a kifosztott madarak sikongásai, – játszottunk… Van-e különb játék, mint életekkel játszani?… Egy kis fecskét én hazavittem, hogy anyámnak megmutatom. – A szívemet cseréltem el azon a végzetes napon, az én ártatlanul kegyetlen, öldöklő […] Olvass tovább
Jöjjön Gyurkovics Tibor: Anyám-apám szerelme verse. Anyámnak szép írása volt, akár a menüett, úgy kanyarította alá a kecses betüket, keringtek és lebegtek és perdültek, mint a tánc, apámra kacskaringatón fonódott így a lánc. Anyám azt mondta: nem jöhet, mert fél, nem szereti, apám azt írta: mindenét fölajánlja neki. Anyám azt írta: nem lehet, apám azt, hogy […] Olvass tovább
Jöjjön Wass Albert: Álomtündérhez verse. Add a kezed, úgy halkan, csendesen. Te nem lettél még hozzám hűtelen. Mikor mindenki csalfán elhagyott, Gyútottál bennem reménycsillagot. Lelkem csendjét ha bánat felkavarta Te elvittél az álmodó avarra. S te mutattál mindent, ami ott terem, A bűvös, varázsos álomréteken. Ha megtépett az élet rózsabokra, Vittél mogorva tölgyfa-templomodba. Ha vérző […] Olvass tovább
Kölcsey Ferenc: Havazás Utcákra és terekre szálldos a könnyü, halk hó szitál és leng kavargó pelyhe. A végtelent söpörve táncol, újra meg újra, végül fáradtan hull a földre. Az álmosarcú nagy sík fölött halotti formán, tetők, kémények ormán, alszik. A csend világa áll ma. Kinyújtózik a földön felejtő, nemtörődöm álma. De a mély nyugalomból a […] Olvass tovább