VERSEK

Sohonyai Attila: Levél a Kedvesnek Sok már ez a távollét, sok már. Hiányzik a csókod, s hiányzik még sok más. Lehetnél itt, azért, hogy én is lehessek: beletenném vad gondolataimba szent szemedből sugárzott rendedet. Sok már ez a távolság, messzi nagyon. A várakozás mi öl, a hiányod. S ki nem gondolná e távolságot messzinek, ahogyan […] Olvass tovább

Sohonyai Attila: Légy az enyém Légy az enyém, hogy a tiéd lehessek, ahhoz, hogy jó legyen, adj egy kis édeset. Ne takarj be, hisz tüze van a vágynak, de ha ezt akarod, hát testeddel hűsítsd itt e katlan-lázat. Légy az enyém, hogy a tiéd lehessek, hogy szép legyen, tegyél egy kis kedveset. Nem áltatás, és […] Olvass tovább

Sohonyai Attila – Ha az állapotom érdekel A házban lépdelek, ami itt él, ami nem, minden velem együtt recseg; már a csend is így jelez, szinte sérti a fület. S ha fotelre ülök, vagy a kanapén a mámor képeket szül, te vagy az italban lévő múzsa, a cigaretta végi füst. S ha találkozunk, vagy épp […] Olvass tovább

Sohonyai Attila – A kezed Előtted sokak kezét fogtam… valahogy mindenkiében a bizonyosságot kerestem, és elszánt hitem volt, hogy valakiében ott van, akinek olyan a keze, mint -már tudom- neked. És ez a keresés elkeserítő volt, mert manapság az emberek kezei érzéstelenek. Próbáltam melegíteni, hátha ez a gond, de a hideg tenyér meddő-bizalom, rájöttem. Amikor […] Olvass tovább

Sohonyai Attila: 21 A lelkem sohasem volt játék tárgya, mégis, mindenki kezébe adtam; „tessék, tiéd, bánj vele amint akarsz”: valahogyan mindig naiv voltam. S kézen-közön, akár az érték, fogyott, és egyre kevesebb lett. Mind, ki megkapta, rosszul becsülték, és hát így is adták vissza nekem. Az idő telt, rájöttem, nem játék e játék, s az […] Olvass tovább

Sohonyai Attila – Édesanya Ott voltál nekem, mikor a világ összement, mikor szélesedett; ott voltál mindig, ahol kellett. Köszönöm, hogy nincs adósságom, csak feléd, csak örök-számodra. Köszönet érte hogy ott tarthatok, hogy tiszta szemmel nézhetek a holnapba. S hogy nem követelsz rajtam ezért felesleget, kamatot, és sokat; hogy úgy tanítottál szeretni, hogyha magadból minden jót […] Olvass tovább

Sohonyai Attila – A voltaknak Elengedtelek titeket. Nem fáj, sose fájt. Menjetek világnak büszkén, s legyetek nélkülem ismét porrá. Én maradok, és maradni is fogok. Bár koptattátok hegycsúcsom elegen, még mindig a legmagasabb vagyok. Talán nélkületek, talán miattatok. Egy vagyok, egész. Nem kelletek immár nékem, lehetne torkotokban bármilyen ének, nem kell másból fél, hogy én […] Olvass tovább

Sohonyai Attila – Köszönni téged Az évek ablakán nézek kifelé a tájra, látok pillangót az égen, korhadt évgyűrűket a fában. S arra gondolok mi mindent hagytunk hátra. Emlékszem az egyre acélosabb évekre, a bántásokra, sérelmekre, a lázra, és a télre. Hogy mennyit egymásnak ugrottunk, s hogy nem hagytuk el a másik kezét mégsem. Előttem vannak […] Olvass tovább

Sohonyai Attila – Te már ne …ezt már ne akard összesöpörni, és ne sürögj-forogj gondos mozdulatokkal a törmelék fölött. Ne ügyetlenkedd celluksszal csúffá ragasztani; attól a kéztől össze nem forr, mi ugyanattól törött. Ne sírj, és ne esküdözz izzadva, nem segít ezen már se hit, se babona. Elrepedt, és most már minden csoda oda; ezer […] Olvass tovább

Sohonyai Attila: Együtt Hol festelek, hol karcollak, van hogy csendéletnek látlak, van hogy absztraktnak. Van hogy sáros a ruhád és én otthagylak, de van bizony úgy, hogy csak azért fetrengek a földön, mert a föld is te vagy. Van hogy szét kell szedjelek, van hogy készen kaplak, van amikor összerakni is nehéz téged, de néha […] Olvass tovább