A versek oldala
Jöjjön Kassák Lajos: Testvérkék verse. Barna dombon zöld berek, kószál benne két gyerek. Egyik neve Pannika, Másiké meg Jancsika. Málnát szednek, zöld diót, sose láttak ennyi jót. Csellengélnek estélig, de a zsákjuk megtelik. Anyu is már vár rájuk, megveti a kiságyuk. Szalmán innen, szénán túl, szemecskéjük lezárul. Ringó hátán egy halnak álomföldre utaznak. Olvass tovább
Jöjjön Nagy László: Születésnapra verse. Játék és édes tej nem volt elég, mohónak születtél, követelőnek – így vagy a sorsodnak jó eleség, fejed és szerveid elemésztődnek. Hirdetted te is, hogy félni tilos, ember vagy végre, de élsz dideregve, mint hentes-kötények, csurom piros fellegek szakadtak képzeletedre. Nem látsz tündöklő végtelenbe, nem vettél fegyvert, hogy magadért vívhass, […] Olvass tovább
Csanádi Imre: Farkas üvölt Tél, tél, zúg a szél, havat kavar kinn a szél, éjek éjén erdők mélyén őzike tib-láb, jaj hogy fél! Ágak durrognak, vad árnyékok forognak. Holdas hegyélen farkas üvölt kevélyen. Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: A hatalmas tél verse. Törvénye van a Nyárnak S nincs törvénye a Télnek: Nyáron némák a faluk, Télen pedig kótyagosak, Összevissza beszélnek. Fázón átüzengetnek, Jéggel, hóval borítva: „Hé, szomszéd, most mondja meg, Szeretem a más titkait, Van-e valami titka?” És szólnak, üzengetnek A kis faluk így télen. Szeretik egymást nagyon S hófedeles […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János Egy arckép alá verse. Tágasságával, mélységeivel a néma tenger arcomba világít. Öreg vagyok Nem hiszek semmiben. Öreg vagyok, lerombolt arcomon csupán a víz ijesztő pusztasága. A szürkület gránitpora. Csupán a pórusok brutális csipkefátyla! Hullámverés. Aztán a puha éj boldogtalan zajai. Vak rovar, magam vagyok a rámsötétedő, a világárva papundekliban. És egyedűl a […] Olvass tovább
Jöjjön Móra Ferenc: A szív verse. A szív a legfurcsább csavargó, vigyázzatok reá nagyon! A megszokás halála néki, de mindig kész van útra kélni, ha nyílik rája alkalom. A szív a legfurcsább csavargó, a tolvaj-utat kedveli, hiába tiltja tilalomfa, nem hajt veszélyre, tilalomra, még vakmerőbben megy neki. A szív a legfurcsább csavargó, minden lépése új […] Olvass tovább
Jöjjön Mándy Stefánia: Csitt meg a bátyja verse. Színes világ ez, csupa fény, s csak ketten lakjuk: Csitt meg én. Nappal hej, vígan élünk, esténként meg párnát cserélünk s reggel kirázzuk sorra mind kis könnyű pilleálmaink. (Csillaggal csillagot gyújt a gyerek, szárnyas víg dalnak szárnyas dal a párja sír Csitt, hogy hosszú útra kelek.) Szemében […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: A szétszóródás előtt verse. Ady Endre: A szétszóródás előtt »És áll (az előbbieknek) helyébe egy utálatos, … és békességnek színe alatt csalárdul cselekszik azzal, és elmenvén győzedelmet vészen kevés néppel. Elfoglalja az országnak gazdag részét, … zsákmányt, prédát és gazdagságot oszt az ő vitézeinek, és gondolataival forgolódik az erősségeknek megvételek felől, de […] Olvass tovább
Jöjjön Váci Mihály: Kettesben önmagammal verse. Aki voltam, milyen messze van tőlem! S aki leszek, az már milyen közel. Már utolér, mellém lép, támogat, és átölel. Bíztatva suttogja: Ne félj! Valahogy majd csak megleszünk. Hiszen szívünk marad a régi, s ketten talán csak megőrizzük az eszünk. Olvass tovább
„ezüst esőben száll le a karácsony” Jöjjön Kosztolányi Dezső – Karácsony című verse. Ezüst esőben száll le a karácsony, a kályha zúg, a hóesés sűrű; a lámpafény aranylik a kalácson, a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű. Kik messze voltak, most mind összejönnek a percet édes szóval ütni el, amíg a tél a megfagyott mezőket karcolja […] Olvass tovább
Jöjjön Kun Magdolna – Régen más volt az élet verse. Régen más volt az élet, másak voltak az emberek, több volt bennük a jóság, és sokkal több a szeretet. Ki szegény volt nem nyomorgott, s nem is éhezett, hisz mindig voltak olyanok, kik ellene tettek. Régen a szegény embert éppúgy tisztelték, mint azokat, kiknek elismerték […] Olvass tovább
Juhász Gyula: Temető A hervadás bús pompájában áll most A temető. Ó, mennyi szín, derű, Fehér és lila õszi rózsatenger, Mely hullámzik az enyészet szelére. Egy alacsony pad vár rám pihenőül, Elõtte zöld deszkából ácsolt apró Sírdomb szelíden mosolyog a fényben. Fölöttem magyar égnek végtelenje, Előttem a határtalan magyar táj. E kicsi sírban egy csöpp […] Olvass tovább