A versek oldala
Jöjjön Várnai Zseni: Az időm sürget verse. Ha le nem írom, elszáll a gondolat. Ha el nem fogom: az ihlet el repül, mint felhő, amely fölöttem göndörül, mint szellő, ahogy elsuhan az éjben. Időm sürget: – Ne tétovázz hát tétlen, csak írd, amit az éj sugall neked, míg ébren virraszt nyugtalan szellemed… adj jelt, míg […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Magda: Eső verse. Eső Gyermekkorom hű társa, te, zöld óceánok gyermeke, te mindig egy, ezer alakban, tapintható, de foghatatlan, kinek jószagú sóhajától a titoktartó éj kitágul, s oly bő lesz, hogy egy kertpalánk mögött megfér a félvilág: te kóbor isten, szerte bolygó, hogy kerülsz ide, te csavargó? Van tíz éve, hogy láttalak a […] Olvass tovább
Pilinszky János: Kánikula A kardvirágok hegye véres, gyors pengéjük szemembe vág. Miféle forrón ömlő vér ez? Véres lesz tőlem a világ. Mi közöm e vad ütközethez? Sötéten izzó alkohol, elömlik, máglyát, tüzet tervez az ég, a légies pokol. A fák között, a fű tövében árnyékok mérges füstje száll. Konok kegyetlen szenvedéllyel gyilkol és gyujtogat a […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: A megszállott verse. Neved – fekete dörrenés – fájva visszhangzik bennem, és felveri minden pillanat emlékedet és nyugalmamat. Neved, mint elitélt felett ha a halálos dob pereg, szakadatlan és süketen dobol elkínzott idegeimen. Nem akarlak és rád gondolok, gyötrődve és gyűlölve, hogy egyszer megízlelt húsod után kiált minden kis porcikám. Nem akarlak […] Olvass tovább
Kun Magdolna: Végtelen nagy út Drága kicsi unokáim! Egyszer eljön az a nap, mikor hátamra veszem úti batyumat, és elindulok azon úton, ami a végtelenbe ér; akkor is, ha tudom: innen nincs, ki visszatér. Batyumba rejtem, azokat a szép emlékeket, melyeknek örömperceit együtt éltük meg, mert azok a percek jelentették a világot nekem, hisz’ általuk […] Olvass tovább
Gazdag Erzsébet: Vendégvárás Jöjj el hozzám hétfőn, de ne gyere későn! Jöjj el hozzám kedden! Hadd nőjön a kedvem! Jöjj el hozzám szerdán, kopogtass a meggyfán! Csütörtökön jönnél, tán még itthon lelnél. Pénteken a kedvem, szétgurul a kertben. Szombaton, barátom, a világot járom. Vasárnap, vasárnap engemet is várnak. Olvass tovább
Szabó Magda – Búcsúzás Azt hiszed drágám, az a régi dallam elnémulhat? Többé nem énekel? Szerettelek. Szerettél. Áll a két szó, Nincs hatalom, mivel ne bírna el. Kettőnk testéből két szép fa eredt. ők mindketten megjegyezték a dalt. Nem szállt tova, mint langyos fellegek, s ajkaikon aratnak diadalt. Most semmi sem fáj. Úszom hűs habok […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Emlék verse. Ó, én! szoknyás gyerek még, fölemelt karral álltam az ég alatt és teli volt a rét csillaggal s katicabogárral! Akkor fordította el rólam egy isten a szemét! Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Március verse. Langy, permeteg eső szemerkél, új búza pelyhe ütközik. Kéményre gólya s a levert tél jeges csúcsokra költözik. Zöld robbanásokkal kitört a kikeleti víg erőszak. Asztalos műhelye előtt remény legyint meg, friss fenyőszag…” Olvass tovább
Jöjjön Túrmezei Erzsébet – Lábnyomok verse. Álmomban Mesteremmel tengerparton jártam, s az életem nyomai rajzolódtak ki mögöttünk: két pár lábnyom, a parti homokon, ahogy ő mondta, ott járt énvelem. De ahogy az út végén visszanéztem, itt-amott csak egy pár láb nyoma látszott, éppen ahol az életem próbás, nehéz volt, sorsom mostoha. Riadt kérdéssel fordultam az […] Olvass tovább
Ady Endre: Vajon milyennek láttál? Nagy és derűs kópéságom Véletlen, napos mezében Jobb szerettél volna látni? Csupán egyszer látni engem: Gondolod, hogy mindent láttál S hitted-e, hogy szivig-láthatsz? Minden vagyok, amit vártál, Minden vagyok, amit nem sejtsz, Minden vagyok, mi lehetnék. S minden vagy, mi lehetséges, Minden lehetsz, mire vágyok, Talán semmi, talán Minden. Olvass tovább
Ady Endre: A kék tenger partján Ahol mások élnek, szeretnek, Én eljöttem ide betegnek, Csókot temetni, álmot dobni, Nyugodt partokon nem nyugodni. Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Olvass tovább