A versek oldala
Jöjjön Varró Dániel: Beszeptemberült kedves gyerekek verse. Ki farát egész nyáron csak vakarta, és feszt moziba járt meg aquaparkba, no, annak mondom, nincsen több gagyi, tévénézés, hassüttetés, fagyi, a strandon nem lehet tovább időzni, mert véget ért a nyár, és itt az ősz, ni. Beszeptemberült kedves gyerekek, ideje megvenni az iskolaszereket. Na most, hogy mit […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János Miféle földalatti harc verse. Napokra elfeledtelek, döbbentem rá egy este, üres zsebemben álmosan cigarettát keresve. Talán mohó idegzetem falánk bozótja nyelt el? Lehet, hogy megfojtottalak a puszta két kezemmel. Köszönjük, hogy elolvastad Pilinszky János költeményét. Mi a véleményed a Miféle földalatti harc írásról? Írd meg kommentbe! Még több szerelmes verset ITT találsz Olvass tovább
Jöjjön Arany János: A bajusz. Volt egy falu – nem tudom, hol, Abba’ lakott – mondjam-é, ki? Se bajusza, Se szakálla, Egy szőrszála Sem volt néki; Annálfogva helységében Nem is hítták egyéb néven: Kopasz-szájú Szűcs György bátya; E volt az ő titulája. No mert (közbe legyen mondva) Azt az egyet meg kell adni, Hogy a […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János: Francia fogoly verse. Csak azt feledném, azt a franciát, kit hajnalfele a szállásunk előtt a hátsó udvar sűrüjében láttam lopódzani, hogy szinte földbe nőtt. Körülkutatva éppen visszanézett, s hogy végre biztos rejteket talált: övé lehet a zsákmánya egészen! Akármi lesz is, nem mozdul odább. S már ette is, már falta is a répát, […] Olvass tovább
Juhász Gyula: Himnusz az emberhez Az emberhez száll himnuszom ma, Hittel hadd harsogom dalom, Nagy ismeretlenek helyében, Dacos fejem meghajtva mélyen, Szelíden és örök reményben Ez ismerőst magasztalom. Tudjátok-e, hogy mi az ember? A por s a végtelen fia, Istent teremtő földi szellem, Kemény pöröly vasvégzet ellen, Ezer fönséges küzdelemben Viaskodó harmónia! Nézzétek: izzad tar […] Olvass tovább
Sajó Sándor: Magyarország Egy lovasember áll a puszta éjben, Hívő magyarnak élő látomány: Szúrós szemével – kard a jobbkezében – Nyugodtan kémlel sorsunk távolán. S megszólal. Hangja mint gordonka zendül S mint tenger árja távolból ha zúg: »Holt népek sorsát vesd ki a szivedbül, Minden lemondás gyáva és hazug. Sorsod homálya most még rádsivárlik; – […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János: Egy szenvedély margójára verse. A tengerpartot járó kisgyerek mindig talál a kavicsok közt egyre, mely mindöröktől fogva az övé, és soha senki másé nem is lenne. Az elveszíthetetlent markolássza! Egész szíve a tenyerében lüktet, oly egyetlen egy kezében a kő, és vele ő is olyan egyedül lett. Nem szabadul már soha többé tőle. […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Az irígység erdejében verse. Dsuang Dszi mester erdejében ültem és szólt az egylábú virág: – Óh, százlábú, de jó neked! Te futhatsz, én állok s nem jutok tovább! Szólt a százlábú: – Irígyeld a kígyót: annyi lába sincs, mint neked, bordái mégis gyorsabban viszik, mint az én száz lábam engemet! A kígyó az […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Ősapám verse. Sz. Szigethy Vilmosnak Fakó köntösben, hószin ménlován, Álomban, éjjel, itt jár Ősapám, Ruhája egyszerű, diszt nem visel, De nagy szemében őserő tüzel. Dús hosszu fürtje barna mint a föld, Vasmarka kérges, nagy tusákra tört, Süvegje mellett karvalyszárnya száll, Előtte messze száz vitéz halál. Rézarca, mint a gondos est, nyugodt, – […] Olvass tovább
Baranyi Ferenc: Egyszerű Oly egyszerű ez: ha elvesztelek – belepusztulok. Bármi lesz veled: autó üt el, cserép zuhan le rád, vagy ravatalod lesz a betegágy – én utánad halok, nincs más utam. A sorsomat kezelni egymagam már túlontúl önállótlan vagyok, élek, ha élsz – s ha meghalsz, meghalok. Oly egyszerű ez. Semmi komplikált nincs abban, […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Munkanélküli a Dunaparton verse. „Fölösleges vagy!” – A semmittevés kézenfog és mint gyermekét a megőrült anya, vonszol a városban. Utcák sora forog köröttem; az üres idő csobogva nő fölém, s én benne lézengek, ahogy hulla lézeng a víz alatt. Ragyog a délelőtt, kísér a Dunapart, s csak ami zajt a sziszegő hullám […] Olvass tovább
Hajnal Anna: Tavaszi himnusz „Tágul a fény édes köre, délben az árnyék rövidül, egyre élőbb mosoly süt rám mind áttetszőbb napok mögül, ragyogás, ki az éjszakán is átsütsz, úrnő, égi lány, hogy aludtad át télidőd a kemény, fagyos nyoszolyán?…” Olvass tovább