A versek oldala
Jöjjön Túrmezei Erzsébet: Meddig verse. Uram, Teneked sok a Pétered, sokak a nagycsütörtök-éjszakáid. S olyan kevés a csendes Jánosod, aki nem ígér, nem fogadkozik, de elkísér egész a Golgotáig. Mert olyan könnyű azt kimondani egy izzó percben: Meghalok Veled! De annyi minden visszahúzna még, ha ránk borul a szörnyű éjszaka, ha megérint a fagyos lehelet. […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Egy fonnyadó bokorhoz verse. Fonnyadó, sárguló ribizkebokor, neked ősz már ez a nyár. Virágod lehullt, gyümölcsöd leszedték, vén gallyad is pereg már. Leveledet görcs húzza össze, mint az öreg ember tenyerét; s éjről amint éjre tép a kölyök szél, te kopaszodsz legelébb! Szerte még a szőlő érik a napon, csupa zöld és […] Olvass tovább
Jöjjön Gyulai Pál Szüreti lakomán verse. Hegyen a köd fehér-kéken Napsugár csókjába vész, Diófán, a hegy tövében, Víg madárka fütyörész. Csak visszhang a víg madárdal, Nincs virág, a lomb lehull; De bár minden hervad, elhal, Szüret zajlik, kedv virul. Vajha őszén napjainknak, Midőn talló, száraz ág, Mit legtöbbször hátra hagynak, Szerelem és ifjuság: Hangzanék egy-egy […] Olvass tovább
Karinthy Gábor: Rejtvények Én magam fellobbanok, felszállok és azon nyomban el is tűnök, de nyomomban itt marad sok apró dolog. Mindenféle formájúak. Könyvek, kopott támlájúak, nagy ív üres papirosok. Ruhák, mik még őrzik bőröm érintését, doboz, irka, ujjam nyoma terítőkön fésű, szappan, meg borotva, függönyrojt, hervadt virágok, pohár és régi újságok, rajzok, képek és fényképek, […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Trisztánnal ültem verse, Trisztánnal ültem egyszer ott a part fölött, hány éve már? hisz akkor ép a Kingen hősködött! Vörösborunk világitott az asztalon, feljött a hold. A vízre csillagok csorogtak, mert este volt. „Matróz lehetnél” – szólt, „szélfútta, tiszta szív, s élhetnél ott az alkonyok s a tenger kék között!” Az is […] Olvass tovább
Benedek Elek: Falusi reggel A nap még föl sem kelt, csicsereg a fecske, Virágos ágakon zümmög a méhecske. Csattog a csalogány, köszönti a reggelt. Rigó nagyot rikkant: ihol, a nap felkelt! Gyenge fűszálakon gyöngyös harmat csillog, Apró bogárkáknak fényes szárnya villog. Sütkéreznek szépen a nap sugarában, Közben a harmatot szürcsölik javában. Istálló népe is felébredt […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre Ihar a tölgyek közt verse. Száradjon ki az iharfa, A büszke fa, a magyar fa, Amely engem gyökerével Bever, lehúz, ideláncol. Leveleit elhullassa, Virágait korán esse, Sohse lássa, sohse lássa A szent Napot terebéllyel. Lombtalan lomb a mi lombunk, Virágölő a virágunk, Árnyéktalan az árnyékunk. Miért legyünk erdő csúfja? Álljunk az Égnek […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó T. Anna: Hóhullásban verse. Hóhullásban sok pihe hull, egy pihe sem lesz így egyedül. Egyedül nem jön, nincsen kedve: egyedül a hópihe csak dideregne. Egymaga nem jön, százan jönnek, kavarog a sok pihe, hullanak, esnek, kavarog százezer, hull millió, perdül és táncol és kanyarog a hó. A földre leérve összefogóznak, tolldunnának, lágy takarónak. […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Rejtettelek verse. Rejtettelek sokáig, mint lassan ért gyümölcsét levél közt rejti ága, s mint téli ablak tükrén a józan jég virága virulsz ki most eszemben. S tudom már mit jelent ha kezed hajadra lebben, bokád kis billenését is őrzöm már szívemben, s bordáid szép ívét is oly hűvösen csodálom, mint aki megpihent már […] Olvass tovább
Őri István Valahol Valahol létezel, valahol én is valamit kérdezel, valamit én is néha vágy van benne, néha remény is valahol valamit te is én is… Olvass tovább
Jöjjön Arany János – Letészem a lantot verse. Letészem a lantot. Nyugodjék. Tőlem ne várjon senki dalt. Nem az vagyok, ki voltam egykor, Belőlem a jobb rész kihalt. A tűz nem melegít, nem él: Csak, mint reves fáé, világa. Hová lettél, hová levél Oh lelkem ifjusága! Más ég hintette rám mosolyját, Bársony palástban járt a […] Olvass tovább
Jöjjön Gyurkovics Tibor Fönn című verse. Nincs más alattam, csak a mélység, mely fönnmaradni kényszerít, így találja meg s veszti el az ember felnőtt szárnyait. Egy pillanat csak már az ember a helyzeté, az istené, az kit halálos türelemmel tart a mélység maga fölé. Olvass tovább