A versek oldala
József Attila: Margaréta Itt kuksolok a szilvafák között, kakukkolgat a hamvas szerelem, kakukkolgat. A berekháti köd pamutpapucsban lépked szívemen. Elültem, mint az öreg szúnyogok. Összébb simul a szittyó meg a nád, hever lábamnál a szél és morog; borzas a szőre. Sóhajt a világ. Tégla a boglyán, öklöm fejemen, – egy margarétán búsulnék magam, már pára […] Olvass tovább
Gyenge Ildikó: Nem haltam meg! Nem, nem haltam meg. Csak egy angyal csókolt meg. A csókkal elrepültem. Elvette terhem, Szabad lettem. Nem, nem haltam meg. Attól, hogy nem látsz, még élek, Csak már semmitől sem félek. Keress meg szívedben, ott hajózok ereidben. Nem, nem szűntem meg. Úgy biztos nem, ahogy gondolod. Érzed ezt a finom […] Olvass tovább
Pilinszky János: Itt és most A gyepet nézem, talán a gyepet. Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán, vagy egyszerűen az, hogy létezel mozdítja meg itt és most a világot. Olvass tovább
Jöjjön József Attila – Magyar Alföld verse. Magyar Alföld – gond a dombja; temploma cövek; talaja mély aludttej, de benne hánykolódnak szögletes kövek. Magyar ember – rongya zászló; étele a tál; dudvaszedő nemzet vagyunk, értünk mezítláb jön foltozott halál! Nosza költő! Holt a holdad; köldököd kötél; csettintésed égő város, tollad füstölög s egy szál gyufát […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János: Depresszió verse. Anyám fényképét nézem a falon, s még az ő egykor szeretett pillantása is oly merev most, merevebb egy kavicsnál. S ami rosszabb, épp oly közönyös, mint az én tekintetem, mely szembenéz vele. Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor: Az éjszaka csodái verse. A városvég itt csupa szürke ház, a részegekre angyalka vigyáz, s a villanyfényben, mint aranykehelyben alusznak a tűzfalak, háztetők, s a sorompón túl ében-szín lepelben zizegnek a láthatatlan mezők — a messzeség öblén pár pisla fény ég, mögöttük nyugodt mélység a sötétség — Ha becézésem és csókom se […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Magda: Kinek már álma sincs verse. Rólad, terólad. Míg erőm tart, s a lopott pillanat szabadsága szavakra bomlik, megnyitja torkomat. Ó, hadd kiáltsam messzire, mi vagy nekem e súlyos ég alatt! Talán utólszor. Mert a nappal kiszopja csontjaimat, mert ébren várom, a hegyen hogy gázol át a virradat. Kinek már álma sincs, meddig […] Olvass tovább
Jöjjön Áprily Lajos: Akarsz-e fényt? verse. Homály. A bimbós sombokor ködpermetegben ázik. Hozok egy ágat, vízbe tedd, vázádban kivirágzik. Pár nap s kibontja szirmait, mintha kénlánggal égne. S a verandán szétsugaraz a tavasz szőkesége. Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc – Dzsuang-Dszi álma verse. Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi, a mester, egy lepkére mutatott. – Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam és most egy kicsit zavarban vagyok. – Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam, s a lepke vigan táncolt a napon, és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi… […] Olvass tovább
Jöjjön Csanádi Imre: Nyármarasztaló verse. Szól a rigó: de jó, Érik a dió, Millió, Millió! Útra kel a fecske, Jajgat a fürjecske: Pitypalatty, Pitypalatty, Nyár, nyár, Itt maradj! Olvass tovább
Jöjjön Aranyosi Ervin: Szeretni jöttem verse. Szemem csukva, arcom ragyog. Hahó világ! Hát itt vagyok! Leszülettem, hogy itt legyek, hogy jó legyek és jót tegyek. Az arcomon mosoly ragyog, amit neked tovább adok! Kérlek, Te is add majd tovább, hadd mosolyogjon a világ. Lelkem örömmel van teli, s legyen vidám, ki megleli, minden szép mosoly […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor – Szitakötő tánca verse. Zurrogó-zirregő szitakötő tánca csipkét ver a csengve csobogó forrásra. Zirren kéken, zölden, sásról sásra táncol, úgy veri a csipkét önnön árnyékából. Reggeltől napestig egyvégtében járja, de csak alkonyatkor látszik a munkája. Akkor aztán pitypang, káka, békalencse s a csobogó forrás minden egy szem kincse. Szitakötő szőtte csipke alatt […] Olvass tovább