A versek oldala
Jöjjön József Attila – Magyar Alföld verse. Magyar Alföld – gond a dombja; temploma cövek; talaja mély aludttej, de benne hánykolódnak szögletes kövek. Magyar ember – rongya zászló; étele a tál; dudvaszedő nemzet vagyunk, értünk mezítláb jön foltozott halál! Nosza költő! Holt a holdad; köldököd kötél; csettintésed égő város, tollad füstölög s egy szál gyufát […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János: Depresszió verse. Anyám fényképét nézem a falon, s még az ő egykor szeretett pillantása is oly merev most, merevebb egy kavicsnál. S ami rosszabb, épp oly közönyös, mint az én tekintetem, mely szembenéz vele. Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor: Az éjszaka csodái verse. A városvég itt csupa szürke ház, a részegekre angyalka vigyáz, s a villanyfényben, mint aranykehelyben alusznak a tűzfalak, háztetők, s a sorompón túl ében-szín lepelben zizegnek a láthatatlan mezők — a messzeség öblén pár pisla fény ég, mögöttük nyugodt mélység a sötétség — Ha becézésem és csókom se […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Magda: Kinek már álma sincs verse. Rólad, terólad. Míg erőm tart, s a lopott pillanat szabadsága szavakra bomlik, megnyitja torkomat. Ó, hadd kiáltsam messzire, mi vagy nekem e súlyos ég alatt! Talán utólszor. Mert a nappal kiszopja csontjaimat, mert ébren várom, a hegyen hogy gázol át a virradat. Kinek már álma sincs, meddig […] Olvass tovább
Jöjjön Áprily Lajos: Akarsz-e fényt? verse. Homály. A bimbós sombokor ködpermetegben ázik. Hozok egy ágat, vízbe tedd, vázádban kivirágzik. Pár nap s kibontja szirmait, mintha kénlánggal égne. S a verandán szétsugaraz a tavasz szőkesége. Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc – Dzsuang-Dszi álma verse. Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi, a mester, egy lepkére mutatott. – Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam és most egy kicsit zavarban vagyok. – Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam, s a lepke vigan táncolt a napon, és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi… […] Olvass tovább
Jöjjön Csanádi Imre: Nyármarasztaló verse. Szól a rigó: de jó, Érik a dió, Millió, Millió! Útra kel a fecske, Jajgat a fürjecske: Pitypalatty, Pitypalatty, Nyár, nyár, Itt maradj! Olvass tovább
Jöjjön Aranyosi Ervin: Szeretni jöttem verse. Szemem csukva, arcom ragyog. Hahó világ! Hát itt vagyok! Leszülettem, hogy itt legyek, hogy jó legyek és jót tegyek. Az arcomon mosoly ragyog, amit neked tovább adok! Kérlek, Te is add majd tovább, hadd mosolyogjon a világ. Lelkem örömmel van teli, s legyen vidám, ki megleli, minden szép mosoly […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor – Szitakötő tánca verse. Zurrogó-zirregő szitakötő tánca csipkét ver a csengve csobogó forrásra. Zirren kéken, zölden, sásról sásra táncol, úgy veri a csipkét önnön árnyékából. Reggeltől napestig egyvégtében járja, de csak alkonyatkor látszik a munkája. Akkor aztán pitypang, káka, békalencse s a csobogó forrás minden egy szem kincse. Szitakötő szőtte csipke alatt […] Olvass tovább
Kun Magdolna: Hiányzik valaki Lassan itt a Karácsony, gyertyát gyújtunk szépen, s vacsorához ülünk meghitt békességben. Arcunkról majd eltűnnek a könnyek nyomai, bárhogy fájja szívünket, hogy hiányzik valaki. Valaki, aki nem ül többé közénk, nem mosolyog ránk, s ki nem tölti be melegséggel a meghitt kis szobát. Lassan itt lesznek az ünnepek, s mi arra […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor – Vissza verse. Én nem tudom: hova. Én nem tudom: mire. Én nem tudom, hogy ki után. Csak vágyom, vágyom – – Talán egykor élt életem, Talán sosem élt életem után. Vágyom, vágyom – És nem tudom, e vágy Előre néz, vagy vissza: A reménység, vagy az emlékezet Felbuzgó talajvizét issza. Vágyom, […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Álomhalász verse. Ma hold borong a végtelen felett. Álomhalász – sajkám eloldom, – S kivetem nyűtt hálómat: lelkemet. Ma hold borong a végtelen felett. A végtelen nekem mit tartogat? Ezüsthalakat, aranyhalakat? Örvénylő mélye mit ígér nekem? Magam maradtam künn a tengeren. A hold borong, a háló mintha telne És mintha megfeszülne hangtalan’, – […] Olvass tovább