A versek oldala
Ady Endre: A Mese meghalt Mese-zajlás volt. Még élt a Mese S egy tavaszon én valakire vártam. Mese-zajlás volt. Zajlott, sírt a vágyam, Parthoz sodort egy illatos mesét, Parthoz sodort egy kósza asszony-árnyat. Hol szedte? Merre? Nem tudom, de szép, Új mese volt ez s az árny csodasápadt. Mindig szerettem árnyat és mesét: A legszebb […] Olvass tovább
Kaffka Margit: Madonna Recseg a szálfa, izzik a szőnyeg, Zúg a kiáltás, a lárma vad. A halmon – a seikh sátora lángban. Jaj, szerte-sikoltoz az asszonyi had. És áll a nagyúr ott hangjaszegetten, És nincs ki bemenjen nincs ki segítsen. – Szunnyad a seikh kisfia benn. Az anyja alélt már rabasszony ölében, Sok udvari szolga […] Olvass tovább
József Attila: Ti jók vagytok mindannyian Ti jók vagytok mindannyian, Miért csinálnátok hát rosszat? Néha úgy vagytok a rosszal, Mint a gyerek a csavargással. Ujjong, eltéved, sirdogál S hazakívánkozik. Ti mindannyian örültök a jónak S fontoljátok meg, mit mondok: Nem sánta az, aki Együtt lelkendezik a csúszkálókkal! Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Alkony verse. Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a világ körűlem, Távol szól csak egy kis estharang, Távol s szépen, mintha égbül jönne Vagy egy édes álomból e hang. Hallgatom mély figyelemmel. Oh ez Ábrándos hang […] Olvass tovább
Gazdag Erzsi: Nyár Cserregnek a verebek. Nagy újság van, gyerekek! Kis kertünkben hajnalra kinyílott a hajnalka. Itt a meleg, itt a nyár! Mezítláb jár a madár; ha elvásik a talpa, felrepül a bokorra. Nézd, hogy zsibog az utca! Mennyi lányka, fiúcska! Rétre mennek labdázni, fogócskázni, cicázni. Legszebb nyári versek – íme 12 nagyszerű költemény a […] Olvass tovább
Buczkó Mária: Aludj édes anyukám Nézd csak! Nézd csak babukám! Elaludt az anyukám! Ne mocorogj!Maradj szépen csendesen a babaszéken! Én is melléd ülök halkan, álmát nehogy megzavarjam. Ugye tudod babukám, fáradt az én anyukám. Mindig olyan sok a dolog, egész nap csak sürög, forog. Odamegyek csendesen, halkan, álmát nehogy megzavarjam. Betakarom,…így ni, lám, aludj, édes […] Olvass tovább
Devecseri Gábor: Harmatcsepp Társait elhívta már a nap. Ez az egy harmatcsepp itt maradt. Nincsen olyan gyémánt ragyogás, mint e szikrafényű, e csodás. Ó, milyen sok szépet láttam már, egyben sem volt ennyi napsugár. Ilyen szelídfényű, bölcs derűs, mely úgy forró, hogy már majdnem hűs, mely úgy hűvös, hogy míg elmereng minden tűz-patakzás benne zeng. […] Olvass tovább
Erdélyi József: Reggel Egy szép reggelre gondolok, és mosolygok és meghalok. Kéklett az ég, sütött a nap; mentem sötét fenyők alatt. Kezemet fogta jó apám; sárgarigó fütyölt a fán. Sárga rigó, huncut rigó, azt fütyölte, hogy élni jó; hogy élni jó, hogy élni szép, ha fogják az ember kezét. Jó lenni nagynak, kicsinek, mindennek és […] Olvass tovább
Benedek Elek: Fecske, fecske Fecske, fecske, Isten madárkája, Itt a házunk, szállj le szépen rája. Áll a ház is, a fészek is rajta, Te utánad, hej, mennyit sóhajta! Fecske, fecske, légy a mi vendégünk, Este, reggel csicseregj minékünk. Csicseregd el legszebbik nótádat: “Szeretem én az én szép hazámat.” Fecske, fecske, ugye legjobb itthon? A fészkedért […] Olvass tovább
Bódás János: Megvakult ember vallomása Isten veletek színek, fények. Én már csak a lelkemmel nézek. Nem zavarnak árnyak, ködök. Minden leegyszerűsödött. Már nem a látszat a valóság: illatból ismerem a rózsát s tettből az embert. A hangján keresztül érzem meg, ha a lelke felém rezdül. Most lett enyém és igazán most látom, ki az anyám, […] Olvass tovább
Nemes Nagy Ágnes: Az ismeret I. Csak egy marad meg, semmi más: a tiszta ismeret. Nem ismeret, csak szomjuság, mely mind felé vezet. Nem szomjúság, csak rettegés, mely oldalamba kap – rettenthetetlen rettegés! Hegyezd lándzsáidat. II. A rettegés s az ismeret közt mint hídbolt görnyedek, rendítenek, eleven eszközt, a tárgyak, szellemek. A félelem sötét öléből […] Olvass tovább
Jékely Zoltán: Siralmas Csak szép szemedet tudnám elfeledni, minden egyebedet hagynám eltemetni. Utóvégre halott vagy, nekem az, s gyászomra tán sohasem lesz vigasz. Csak szép derekad tudnám elfeledni, nem kellene fejem öklömmel veretni! Hisz már halott vagy, mint megannyi más, kit az idő pora behull, elás. Csak sűrű kék hajad tudnám elfeledni, s ne kívánnám […] Olvass tovább