A versek oldala
Morócz Jenő: Anyai szeretet Kis szobában reng a bölcső, Benne nyugszik a gyerek, Szemei a jó anyának Némán rajt’ merengenek; És a gyermek kis kacsója Hozzá csókot integet, Életünkben legédesebb Az anyai szeretet. A legelső dadogással Lábra áll a kicsike, De elesik s majd az orrát, Majd a fejét töri be; S a jó anya […] Olvass tovább
Szemere Pál: Remény Szelíden mint a szép esttűnemény, Lángarcodon kecseddel, mint Auróra, Mosolyogsz reám, sötét sohajtozóra, S megenyhül sorsom, a vad, a kemény. De most nem tűnsz fel nékem, jobb remény, Fennrévemtől köd, szél, hab messzeszóra, Faggat, gyötör, remegtet minden óra, S küzdell keblemben minden érzemény. Ah jőj, s ringasd el e nagy kínokat, S […] Olvass tovább
Petőfi Sándor: Megy a juhász szamáron Megy a juhász szamáron, Földig ér a lába; Nagy a legény, de nagyobb Boldogtalansága. Gyepes hanton furulyált, Legelészett nyája. Egyszercsak azt hallja, hogy Haldoklik babája. Fölpattan a szamárra, Hazafelé vágtat; De már későn érkezett, Csak holttestet láthat. Elkeseredésében Mi telhetett tőle? Nagyot ütött botjával A szamár fejére. Olvass tovább
Benedek Elek: Virágvasárnap Virágok napja, szép virágvasárnap, Jövel, jövel már, bontsd ki röpke szárnyad! Hintsd be virággal az avar mezőket, A kertek fáit, félve rügyezőket, Óh, szánd meg őket! A tél hosszú volt, oly zord s oly kegyetlen, A rét, az erdő még most is kietlen. Virágok napja, jer, lehelj a földre, Bús szürke foltjait […] Olvass tovább
Radnóti Miklós: Tajtékos ég Tajtékos égen ring a hold, csodálkozom, hogy élek. Szorgos halál kutatja ezt a kort s akikre rálel, mind olyan fehérek. Körülnéz néha s felsikolt az év, körülnéz, aztán elalél. Micsoda ősz lapul mögöttem ujra s micsoda fájdalomtól tompa tél! Vérzett az erdő és a forgó időben vérzett minden óra. Nagy és […] Olvass tovább
Juhász Gyula: Consolatio Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még, Hiszen hazánk nekünk a végtelenség. Emlékük, mint a lámpafény az estben, Kitündököl és ragyog egyre szebben És melegít, mint kandalló a télben, Derűs szelíden és örök fehéren. Szemünkben tükrözik tekintetük még S a boldog […] Olvass tovább
Móricz Zsigmond: A török és a tehenek Volt egy török, Mehemed, Sose látott tehenet. Nem is tudta Mehemed, Milyenek a tehenek. Egyszer aztán Mehemed, Lát egy csomó tehenet. “Én vagyok a Mehemed!” “Mi vagyunk a tehenek!” Csudálkozik Mehemed, Ilyenek a tehenek? Számlálgatja Mehemed, Hányfélék a tehenek. Meg is számol Mehemed, Háromféle tehenet. Fehéret, feketét, tarkát, […] Olvass tovább
Jöjjön Janus Pannonius: Pannónia dicsérete verse. Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek, S most Pannónia is ontja a szép dalokat. Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám, Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld! (Berczeli Anzelm Károly fordítása) Köszönjük, hogy elolvastad Janus Pannonius: Pannónia dicsérete versét! Mi a véleményed Janus Pannonius […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet verse. Egy gondolat bánt engemet: Ágyban, párnák közt halni meg! Lassan hervadni el, mint a virág, Amelyen titkos féreg foga rág; Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál, Mely elhagyott, üres szobában áll. Ne ily halált adj, istenem, Ne ily halált adj énnekem! Legyek fa, melyen villám fut keresztül, Vagy […] Olvass tovább
Jöjjön Arany János – Vörös Rébék verse. „Vörös Rébék általment a Keskeny pallón s elrepült -” Tollászkodni, már mint varju, Egy jegenyefára űlt. Akinek azt mondja: kár! Nagy baj éri és nagy kár: Hess, madár! Ő volt az, ki addig főzte Pörge Dani bocskorát, Míg elvette a Sinkóék Cifra lányát, a Terát. De most bezzeg […] Olvass tovább
Arany János – Tetemre hívás A radványi sötét erdőben Halva találták Bárczi Benőt. Hosszu hegyes tőr ifju szivében; “Ime, bizonyság Isten előtt: Gyilkos erőszak ölte meg őt!” Kastélyába vitette föl atyja, Ott letevék a hűs palotán; Ki se terítteti, meg se mosatja: Vérben, ahogy volt, nap nap után Hever egyszerű ravatalán. Állata őrzeni négy alabárdost: […] Olvass tovább
Vörösmarty Mihály Tűz és víz Egy tűz van csak erős, és egy víz árja hatalmas, Mely sziveket gyújt, mely szívbeli lángokat olt: Mindkettőt szemeidbe, o némber! az istenek adták: Mennyei szikra amaz, mennyei harmat emez. Köszönjük, hogy elolvastad Vörösmarty Mihály költeményét. Mi a véleményed a Tűz és víz írásról? Írd meg kommentbe! Olvass tovább