A versek oldala
Jöjjön Áprily Lajos: Őszi rigódal verse. Megeste már a dér a bokros oldalt, fenn vadlúd-ék húz vadlúd-ék után. Ragyog az ősz. És dalt hallok, rigódalt, egy ritka lombú vadcseresznyefán. Ilyenkor cinke cserreg és ökörszem, rég hallgat búbosbanka-, s gerleszó. Ha pártaian, s nem várja fészek-öl sem, miért szól még a megtévedt rigó? Tán június sugár-illúziója […] Olvass tovább
Sulyok Bernadett: Kutyaszeretet Úgy néz rám, hogy majd’ megszólal. Figyel minden porcikája. Tettre készen azt fürkészi, Hogy mit csinál a gazdája. Szemei csak úgy ragyognak. Azt üzenik, jöhet bármi, Kutyaszíve rajongással Fog minden nap hazavárni. Estefelé, amikor már Világunkba csend költözik, A kutyatárs az embere Mellé odagömbölyödik. Szavak nélküli jelzések. Nem kell más, csupán csak […] Olvass tovább
Gyulai Pál: A szarka és a gilice Egyszer a szarkához Gilice betoppan: »Taníts, hogy kell fészket rakni, Te tudod legjobban.« »Szívesen, hugocskám!« Dolgozik már rajta: »Csak így, csak úgy, csak, csak, csak,« Mindegyre azt hajtja. Szótlanul ott ülni Gilice is restel, Búgó hangján: »Túdom, túdom,« Beszélgetni kezd el. »Hát csináld, ha tudod!« Szarka mond haraggal, […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Téli alkony előadása. Aranylanak a halvány ablakok… Küzd a sugár a hamvazó sötéttel, fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel, a hósík messze selymesen ragyog. Beszélget a kályhánál a család, a téli alkony nesztelen leszállott. Mint áldozásra készülő leányok, csipkés ruhába állanak a fák. A hazatérő félve, csöndesen lép, retteg zavarni az út […] Olvass tovább
Jöjjön Várnai Zseni: Katonafiamnak verse. Én magzatom, szép katona fiam, Szíve vérével ír neked anyád, Mióta a császár kenyerét eszed Vörösbe fordult itthon a világ. Most készülünk a döntő nagy csatára, S ti lesztek ellenünk majd a sereg, Ha ráuszítanak önnön véreidre: Ne lőj, fiam, mert én is ott leszek. Az anyaföldnek most zsendül a […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső Kedves verse. Te meghalsz, kedves, s nem tudod, ki voltál, álarcodat magadra szoritod, s nem tudja senki, hogy voltál titok, hogy voltál nékem ismeretlen oltár. Úgy mégysz el innen csöndbe, lopakodva, élő titok egy még nagyobb titokba. Mert jönni fog egy egész-kicsi ősz, napos, ártatlan, fáradt, graciőz, kis fákkal és kis bárányfellegekkel és […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: Volna még verse. pedig volna még volna még valami mondanivalóm a nyíló nárcisz- mezőkről például az alkonyi szélben riadtan lobogó hegyi füvekről a hegyekről a folyókról égről földről a tengerekről az óceánok alatt vergődő tűzhányókról a szerelem végtelen napéjegyenlőségeiről amikor az idő is ellankad mint a patak ha szomját oltja benne a […] Olvass tovább
Kovács Barbara : Kutyakaland Tegnap, hogy az utcán hazafelé mentem, nem tudtam, a szembejövők, mért bámulnak engem! Léptem szaporáztam, néha meg-megálltam, a rám tekintők mosolyát igencsak furcsálltam. Hónom alatt gördeszkámmal egyre csak ballagtam, magamon lopva végig nézve: mi furcsa van rajtam? A cipőm bekötve, dzsekim félig nyitva, sálam itt-ott kilóg, ez tán csak nem furcsa? […] Olvass tovább
Jöjjön Kovács Barbara: Ma rossz leszek verse. Ma rossz leszek. Elhatároztam. Senkinek nem köszönök. Az oviban verekedni fogok, meg egy tányért összetörök. Zsuzsi haját meghúzom, Laci rajzára odafirkálok, a várat feldöntöm, lehet, hogy ezért majd sarokban állok, de ma akkor is rossz leszek, olyan rossz, mint soha, fog majd csodálkozni az egész óvóda! Foglalkozás alatt […] Olvass tovább
Kovács Barbara – Középsősök búcsúja a nagyoktól Igaz, hogy a labdát tőlünk sokszor elvettétek, Mégis sajnáljuk, hogy innen majd elmentek. Igaz, hogy a csúszdáról sokszor elzavartatok, Mégis jó volt játszani veletek, ti nagyok. Igaz, hogy a kisházat mindig elfoglaltátok, Mégis ti voltatok, a legjobb barátok. Igaz, hogy a körbe sose engedtetek, Mégis nagyon jó volt […] Olvass tovább
Jöjjön Kovács Barbara: A csacsi verse. Kéne nekem egy csacsi, de egy olyan igazi! Azt hiszem, jól tudnék vele játszani. Mufurcnak hívnám és adnék neki enni és úgy szeretném, mint ahogyan senki. Apa kinevetett, és vett egy videót. Jobb lett volna csacsi, az nem fogyaszt áramot. „Új kocsira gyűjtünk, érted? Új kocsira” Nyafogtam, hogy „jó, […] Olvass tovább
Kovács Barbara: Levél a szélben Egy kis huncut szélgyerek falevelet kergetett. Összevissza kavarta, feldobálta magasra. Rászórta a fejemre, leráztam én nevetve; feldobáltam, fel az égbe, kapaszkodjon meg a szélbe! Ősz mondóka Kinézek az ablakon, Falevél egy nagy halom! Már a földet takarja, A szél összekavarja. Olvass tovább