A versek oldala
Jöjjön Áprily Lajos: Erdei út verse. Áprily Lajos: Erdei út Itt szarvas járt. Kis unokám, menjünk utána friss nyomán. Figyeld csak, milyen tiszta nyom: puha földön járt, nem havon. Itt mint szétnyílt kagyló, olyan. Itt repedt szív formája van. A lépte mindenütt nyugodt, nem űzte senki, nem futott. Nézd, itt megállt, mohot kapart, itt meg […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Bájoló verse. Rebbenő szemmel ülök a fényben, rózsafa ugrik át a sövényen, ugrik a fény is, gyűlik a felleg, surran a villám s már feleselget fenn a magasban dörgedelem vad dörgedelemmel, kékje lehervad lenn a tavaknak s tükre megárad, jöjj be a házba, vesd le ruhádat, már esik is kint, vesd le […] Olvass tovább
Ratkó Józseef: Zsoltár Az anyák halhatatlanok. Csak testet, arcot, alakot váltanak; egyetlen halott sincs közülük; fiatalok, mint az ido. Újra születnek minden gyerekkel; megöletnek minden halottal – harmadnapra feltámadnak, mire virradna. Adassék nekik gyönyöruség, szerelmükért örökös huség, s adassék könny is, hogy kibírják a világ összegyujtött kínját. Olvass tovább
Jöjjön Juhász Ferenc: Nagymama verse. Ó, milyen fiatal nagymama, a drága, pedig nyílik körülötte kilenc unokája. Futkos, mint a szellő, ki hinné, a kedves közeledik már a hetvenkilenchez. Reggel, mikor fodros rékliben mosakszik, amikor a ház még hortyog, mélyen alszik, s az ég kék ingéből ugrálnak a csillagok, mint bolhák, a nap az ablakhoz nyomja […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: A kanász verse. Az én falkám olyan falka, ondolálva van a farka. Orrukban csak magyar mód csillog egy kis aranydrót. Van egy pösze kis malacom, fővárosi grófkisasszony. Sóhajtott is egy ízbe, nézi magát a vízbe. Van nekem egy oly kis kanom, szelid szóra kezes nagyon. Az ha fogja s egyet túr, a kőkastély […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Csatadal verse. Trombita harsog, dob pereg, Kész a csatára a sereg. Előre! Süvít a golyó, cseng a kard, Ez lelkesíti a magyart. Előre! Föl a zászlóval magasra, Egész világ hadd láthassa. Előre! Hadd lássák és hadd olvassák, Rajta szent szó van: szabadság. Előre! Aki magyar, aki vitéz, Az ellenséggel szembenéz. Előre! Mindjárt vitéz, […] Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály – Szép Ilonka verse. 1 A vadász ül hosszu méla lesben, Vár felajzott nyílra gyors vadat, S mind fölebb és mindig fényesebben A serény nap dél felé mutat. Hasztalan vár; Vértes belsejében Nyugszik a vad hűs forrás tövében. A vadász még lesben ül sokáig, Alkonyattól vár szerencsejelt: Vár feszülten a nap áldoztáig, […] Olvass tovább
Jöjjön Berzsenyi Dániel: A közelítő tél verse. Hervad már ligetünk, s díszei hullanak, Tarlott bokrai közt sárga levél zörög. Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok Közt nem lengedez a Zephyr. Nincs már symphonia, s zöld lugasok között Nem búg gerlice, és a füzes ernyein A csermely violás völgye nem illatoz, S tükrét durva csalét fedi. […] Olvass tovább
Mécs László: A három királyfi bánata Amikor születtem, nem jeleztek nagyot Messiás-mutató különös csillagok, csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok. A többiek láttak egy síró porontyot, de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot, mintha babusgatná a napkorongot. Maga adta nékem édessége teljét, úgy ajándékozta anyasága tejét, hogy egyszer a földnek bennem kedve teljék. Isten […] Olvass tovább
Jöjjön Wass Albert: Üzenet haza verse. Az írás bekerült Wass Albert legszebb versei összeállításunkba. Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó. És törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek és nincsen ború, örökkévaló. A víz szalad, a kő marad, a kő marad. Üzenem a földnek: csak teremjen, ha sáska rágja is le a vetést. […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Meghitt beszélgetés a verandán verse. Csodálatosan békés délután. Benne van teljes életünk. Ülünk egymással szemben, beszélgetünk. Egyszerű és jó vagyok, mint világ fölött lebegő madár. Te átlátszó vagy, tiszta, mint a levegő, mint üvegkorsónk friss vize, melyen átcsillan a nap. Én szomjas vagyok s te nem tagadod meg tőlem magadat. Köszönjük, hogy elolvastad […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: A kereszt fogantatása verse. A Szentlélek nagy fergeteg-köpenyben A Libanonra szállott. A Libanon csúcsán egy cédrus állott. Törzse obeliszk, feje korona. A Szentlélek ráharsogott: Te fa! Máriától, a Szűztől most jövök, Csirázik immár az Isten fia, És áldott ő az asszonyok között. Most rajtad a sor: im, vihar-kezemmel Megáldalak: légy terhes a […] Olvass tovább