A versek oldala
Nemes Nagy Ágnes: Istenről Hiánybetegségeink legnagyobbika Lásd be Uram, így nem lehet. Így nem lehet teremteni. Ilyen tojáshéj-Földet helyezni az űr- be, ilyen tojáshéjéletet a Földre, és abba – felfog- hatatlan büntetésként – tudatot. Ez túl kevés, ez túl sok. Ez mértékvesztés, Uram. Mért kívánod, hogy két tenyérrel átfogható, gyerekjáték-koponyánkba egy univerzumot gyö- möszöljünk? Vagy […] Olvass tovább
Jöjjön Lackfi János: Bűvésznek lenni verse. Bűvésznek lenni szórakoztató ha hazamegy s rögtön ledobja aktatáskáját, tarka kendő lesz belőle, mely könnyű füstként elenyészik, nem dobban földre kézelőjéből jó tucatnyi tojást szed elő, megebédel és kezéből a szürke újság postagalambként tovaröppen ha akar, még a mennyezetre is lefekhet, hogy ott aludjék és kipihenten ébred reggel szájából […] Olvass tovább
Reviczky Gyula: Tavaszodik… Tavaszodik… Tavaszodik már az idő, Beköszönt a napsugár. Lelkem édes gondolatja Fönt, a felleg-honba’ jár. Nem tudom, de olyan édes Még a bánat is nekem, Kék egével, napsugárral A tavasz ha megjelen. Kedves ábránd langy fuvalma Vonul át a lelkemen. Szép világ van, azt regéli, Messze, túl a tengeren. S hallgatom, bár […] Olvass tovább
Csukás István: Szomjas évszakom Szívemig húz a szerelem, szíved verését hallgatom. Télből, csendből győztesen feltámad szomjas évszakom, fuldokló hite milljó zöld torokkal a napfényre tört, így nyitsz bennem, tán tudatlan, félszeg jóságomra ablakot, hogy ne legyek, emberi alakban, vakon zuhanó halott, modell a pusztuláshoz, itt belül betervezzek állatit. De mint nyers színek közt szemed, acsargó […] Olvass tovább
Baranyi Ferenc: Staccato Amíg csupán lopjuk magunknak egymást: csak lopott holmi lesz, mi rég miénk, vezekelünk a rég megérdemelt nász visszaeső kis bűnözőiként, akié vagy, elvesz naponta tőlem, s ha néha visszakaplak egy napig: megint sután, csak félig-ismerősen puhatolom felejtett titkaid, heteken át, míg várom folytatását egy-két lopott órának, meglopok minden varázst, mit új találkozás […] Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor – Toccata verse. Ahogy öregszem, érezem: mint forr a multba életem, lentebbre váj a gyökerem, a történelmet viselem. Gyerekkorom: tündér, manó; nem volt tévé, se rádió, kocogott sok-száz ló, csacsi, ritkaság volt a gépkocsi, mögötte gyors kölyök-csapat csodálkozón loholt-szaladt. Az ég üres volt, kék mező, még nem csíkozta repülő. Vasút, vagy villany: […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Az alkonyathoz verse. Szivem szivéből szól a dal S remegve a homályba hal. Beléd te pompás, bús borongás, Mely tört szivünknek álmot ad: Elérhetetlen, röpke szellem Ó alkonyat! Lassan teríted szerteszét Az éj szagos, kék szőnyegét S könnyezve véded a kiégett Fáradt, beteg virágokat. Te lengve tűnő, jószivű nő Ó alkonyat! Lábujjhegyen […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli verse. Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét, megannyi dús, tündöklő ékszerét. Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról, és elgurul, akár a brilliáns. A pompa ez, részvéttelen, derült, magába-forduló tökéletesség. Jobb volna élni. Ámde túl a fák már aranykezükkel intenek nekem. […] Olvass tovább
jöjjön Kosztolányi Dezső: Altatódal verse. Csendesen borulsz anyádra, Kis szived halkan ver értem, Hangja gyenge, mint patakzaj, Ámde én megértem. Azt dobogja gyenge hangja, Az ragyog kéklő szemedben, Hogy csupán anyádért élsz te Angyalom, szerelmem. Hát aludj s ne rejtsd e szív, Hogy majd fellobog S tőle elsötétül Tiszta homlokod. Álmaidba szállj A mennyhonba át. […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Kaland verse. Ahogy kiléptem a kapun, nyakamhoz simult valami, hátulról, puhán, melegen, mint egy szerető karjai, mint egy jókedvű szerető, aki, ha van is rá tanu, megölel és megcsókol és azt mondja: ne légy szomorú! Valaki megcsókolt, s noha biztosra vettem, hogy kacér támadóm csak a szél lehet, a bolond áprilisi szél, […] Olvass tovább
Jöjjön Wass Albert: A nyár ment át az erdőn verse. Az írás bekerült Wass Albert legszebb versei összeállításunkba. Lehajtott fejjel, nesztelen haladt. Hiába volt felhőbe-halt a lelke: azért az erdő mégis észrevette. Egy szél indult valahol: csoda-könnyű, s az izgatott fák halk morajra keltek. Harangvirágok összecsilingeltek, s egyszerre feldalolt minden madár: „A Nyár! a Nyár! […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: A húrba markol a szokott újj… verse. A húrba markol a szokott újj Aztán lecsügged a kezem. Ha jő a szellemnépes éjjel Lantom remegve szerelem. De tilt dalolni, énekelni A szerelem, a szerelem… Egykor remegve lángra szított S az égbe száguldott velem. Most vas-nehéz bilincs gyanánt csüng Szárnyas dalomról szüntelen S a […] Olvass tovább