Szabó Lőrinc: Kaland

Hirdetés

Jöjjön Szabó Lőrinc: Kaland verse.

Ahogy kiléptem a kapun,
nyakamhoz simult valami,
hátulról, puhán, melegen,
mint egy szerető karjai,
mint egy jókedvű szerető,
aki, ha van is rá tanu,
megölel és megcsókol és
azt mondja: ne légy szomorú!
Valaki megcsókolt, s noha
biztosra vettem, hogy kacér
támadóm csak a szél lehet,
a bolond áprilisi szél,
hátranéztem. S mert az a csók
olyan élő volt, igazán
csöppet se lepett volna meg,
hogyha valami földi lány
állt volna ott, a levegő
egy szökött tündére, aki
megúnta égi életét
s velem akar kikezdeni.

Hátranéztem, és persze hogy
nem volt ott semmiféle lány.
Vagy mégis, magam se tudom,
valaki mégis volt talán,
mert örvénylett a nap, a fény,
s egy percre furcsa vonalak
villantak meg a levegő
átlátszó szoknyája alatt –
s megint hozzám simult a szél
s valamit fülembe sugott,
azt, hogy még mindig szemtelen,
még mindig fiatal vagyok.

Köszönjük, hogy elolvastad Szabó Lőrincversét.

Mi a véleményed a Kaland írásról?

Írd meg kommentbe!

Várjuk a kommenteket

Így adja elő a Pokolgép József Attila szép versét

Ady Endre: Félhomályban