A versek oldala
Jöjjön Garai Gábor: Evés verse. Ma láttam az Embert, amint evett. Derűsen ült aszfalt-rongyok s kövek szurtos halmán, maga a nyugalom, – körötte süvöltött a forgalom. Csak bontó-vasát cövekelte ki lábtól, nehogy ráhajtson valami jármű; és szép kényelmesen evett: kibökte a pasztőrtejes üveg kartondugóját, majd kést vett elő, egy zsemlecipót kettészelt, merő szakértelem volt – […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János: Őszi cirkusz verse. Muzsikaszó az esti réten, falu alól, a fák alatt szapora dobszó, s édes, árva trombitahang, trombitahang ! A cirkuszos nép muzsikál, pereg a dobszó és ütemre forog- forog és körb jár a lomha bölcs, a barna medve. Elől a roppant medve és a táncoló bohóc utána, bohóc után a […] Olvass tovább
Weöres Sándor: Barangolók Gyöngy az idő, vándoroljunk, nincs szekerünk, bandukoljunk, lassú folyó ága mellett járjuk a halk fűzfa-berket. Este a láb gyönge, fáradt, lombok alatt nézünk ágyat. Szöcske-bokán jő az álom, száll a világ lepke-szárnyon. Olvass tovább
Tamkó Sirató Károly: Késő ősz Kimentem én az erdőre… – És akkor? Ráléptem egy rőzsetőre… – És akkor? A rőzsető felsikoltott… – És akkor? Ősz fedte be az égboltot… – És akkor? Fázik majd a hátad tája… – És akkor? Bújj a medve bundájába… – És akkor? Nem fázol majd nagy fagykor! Olvass tovább
Szabó T. Anna: Február Hallod, hogy pendül az ég? Jön a szél! Zsendül a földben a nedv, fut a vér, bizsereg a magban a lomb meg a fény – túl vagyunk lassan a tél nehezén. Olvad a hó, fenn fordul a nap, kiböködi a hideg csillagokat, döccen a vén Föld rossz kerekén – túl vagyunk […] Olvass tovább
Sipos Gyula: Emlékezés Mindenből csak a legjobb, mindenből csak a legszebb, úgy nézem már a múltat, mint jó gazda a kertet. A gazosát kitépem, az odvasát kivágom, nem marad más emlékem, csak az, ami virágom. A fák a mókusokra, szappanok szeretőkre, bárányok csak husokra, zsenge -füvű mezőkre, romok a régiekre, romok romantikára, a föld az […] Olvass tovább
Ágh István: Gabonaérés idején Mikor a június rengeteg zöldje sápad a gabonák levelei fakulnak a szárakon legyőzve a zöld ereket megindul föl a kalászok felé a sárgulás a pipacsok lilára válnak hőségben fulladoznak a lélekzetállító napoktól féltem szégyelltem magam gabonaérés idején mert a parasztok ünnepélyesebbek földek felé fordulva hallgatták az érést a feszes táblák pattogásait […] Olvass tovább
Ölbey Irén: Az apostol Másé a rév és másé az aranya, Koldus én vagyok, egyedül magam. A kert, a mező másoknak terem, Vagyok száműzött, örök nemtelen. Engem Krisztus cégérnek tett ide, Hogy számon élőn éljen az ige. Utolsó én az emberek között, Csak tanítok, csak sebet kötözök, S megáldom azt, aki engem szidva szid, S […] Olvass tovább
Illyés Gyula – Ady estéje Mikor a költő haldokolt már, Erdélyre düllesztve szemét, hőkölten le-lehúnyva, hogy aztán igazán ott iszonyúlja, nagy pillái mögött, miképp szálazódik ki látomása gubancából még valóbbra a Kép: Hát népét Hadúr is szétszórja – Mikor a költő haldokolt már s meglátta láztól-fázva, mint ugrik megannyi filmkocka káosza egy esemény-láncba, (hogy a […] Olvass tovább
Szabó Lőrinc: Testem Ki vagyok én? Ami vagyok, alaktalan folyna szét valami halálban, de véletlen formát találtam s most élek külön és magam. Testem, szegény, te vagy a teremtő edény, aki egykor kimeritettél a semmiből és segitettél, hogy legyek a sok én közt én is Én. Ami vagyok, te vagyok, lábam és kezem, te vagy […] Olvass tovább
Jöjjön Csokonai Vitéz Mihály: Az estve verse. A napnak hanyatlik tűndöklő hintaja, Nyitva várja a szép enyészet ajtaja. Haldokló súgári halavánnyá lésznek, Pirúlt horizonunk alatt elenyésznek. Az aranyos felhők tetején lefestve Mosolyog a híves szárnyon járó estve; Melynek új balzsammal bíztató harmatja Cseppecskéit a nyílt rózsákba hullatja. A madarkák meghűlt fészkeknek szélein Szunnyadnak búcsúzó nótájok […] Olvass tovább
Weöres Sándor: Bogár Diólevélen halk futam: hat láb, négy recés szárny suhan és két gömbvégű csáp kutat a levél síkságán utat. Olvass tovább