A versek oldala
Jöjjön Ady Endre: Október 6. verse. Őszi napok mosolygása, őszi rózsa hervadása, őszi szélnek bús keserve egy-egy könny e szentelt helyre, hol megváltott- hősi áron – becsületet, dicsőséget az aradi tizenhárom. Az aradi Golgotára ráragyog a nap sugára, oda hull az őszi rózsa, hulló levél búcsú csókja: bánat sír a száraz ágon, ott alussza csendes […] Olvass tovább
Jékely Zoltán: A hóember emlékére Sajnálom a hóembert, akit Zsombor letepert, megtiport és összevert! A hóember addig él, míg fagyosan tart a tél. Durvaság őt bántani, rúgni, földre rántani. Úgyis majd egy szép napon elolvad a pázsiton, s testéből más nem marad, csak egy rossz bili-kalap. Olvass tovább
Sajgó Szabolcs: nem tudni kinek Engedj imádkozni nem tudván kiért és miért mert legjobban úgyis Te tudod mire van szükségünk hogy kinek kell ma meggyógyulnia kibe kell beleüssön a halál pontosabban a mennykő kitől kell elvenni a hivatalt hogy észhez térjen az út a maga útját nem ismeri a virág semmit nem tud önmagáról nem […] Olvass tovább
Pálóczi Horváth Ádám: Örvendjetek, keresztyének Örvendjetek, keresztyének, Nyíljatok meg nyelvek szívek, Az idvesség Istenének Mondjatok áldást, minden hívek! Felváltatott nagy örömmel A haláltól való félelem, Mit véghetetlen érdemmel Meggyőz az isteni kegyelem. A Megtartó ma született, Az örök Isten emberré lett, És ma visszaszereztetett Az igazság s elvesztett élet. Kiküldé szerelmes Fiát Istenünk a teljes […] Olvass tovább
Somlyó György: Veled Nem, csoda ma se történt, megint csak este lett, mégis jó volt veled en-szörnyeim felett átugrani az örvényt. Szemben az utcalámpa most villant éjfelet, a hinta fönt megállva lendül új zuhanásba, továbbrepít veled. Cserepeire hull már, minden sarkán reped a nyár tükre, – míg új nyár nem jön, már vak leszek, de […] Olvass tovább
Heltai Jenő: A humorista A humorista olyan ember, ki humort űz szakértelemmel, fején kalappal, vagy anélkül humorizál, míg belekékül. Fején anélkül, vagy kalappal humort bocsát ki éjjel-nappal, van ezer élce, adomája… Jóságos ég, be ronda pálya! Midőn a humorista reggel tizenkét óra tájban felkel, azonnal egy kis cikket forral és nyakonönti friss humorral. Hogy könnyítsen […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra verse. Az Úristen őriz engem mert az ő zászlóját zengem. Ő az Áldás, Ő a Béke nem a harcok istensége. Ő nem az a véres Isten: az a véres Isten nincsen. Kard ha csörren, vér ha csobban, csak az ember vétkes abban. Az Úristen örök áldás, csira, élet és virágzás. […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila Bukj föl az árból verse. Ijessz meg engem, Istenem, szükségem van a haragodra. Bukj föl az árból hirtelen, ne rántson el a semmi sodra. Én, akit föltaszít a ló, s a porból éppen hogy kilátszom, nem ember szívébe való nagy kínok késeivel játszom. Gyulékony vagyok, s mint a nap, oly lángot lobbantottam […] Olvass tovább
Vajda János: Utóirat Bezárom én is már a boltot. Napomnak vége; kész a mérleg: Nem maradok, hazám, adósod. Mi tőlem telt, megtettem érted. És te nekem nem adtál semmit. Bár csak szivem volt minden kincsem, De azt od’adtam kicsinyenkint, Ott már, úgy tetszik, semmi sincsen. Kimért, inséges volt a kosztod, Mint fegyencházi gazdasszonynak. Frankfurtiakban ettem […] Olvass tovább
Várnai Zseni: Vérharmatos tej Gyerekem lett. Igazi táltosgyermek. Mikor született, volt már két foga. Mellemre tettem, bimbaját harapta s kevés tejemmel nem telt be soha. Falánk kis ajka keblem fölsebezte és nőtt a gyermek, nőtt szemlátomást vérharmatos tej csurrant szája szélén s reszketve néztem, mint egy látomást. Mikor először megszopott, elindult s kitépett egy fiatal […] Olvass tovább
Jöjjön Várnai Zseni: Virágos ág verse. Virágos ág az az asszony élete, tavasszal könnyű szirmokkal tele, s mikor lehullnak róla díszei, virág helyett gyümölcse terheli. Termése érik, pirul, gömbölyül, pillék és méhek zsongják őt körül, szellő ringatja, eső öntözi, s a nap tüzén csillognak könnyei. Ha jön az ősz, gyümölcsét megszedik, csupasz testét vad esők verdesik, […] Olvass tovább
Lackfi János: Felhőevő Dorottya Reggel iskolába menet felhőt szedek, eszegetek. Ködnek hívják, ül vastagon az utcákon, az ágakon. Mindenütt porzik, mint a por, bolyhos, mint a vattacukor. Hozzá mindenfélét falok: sok köddel meszelt ablakot, ködös fákat, ködös tetőt és ködös madáretetőt, ködkrumplipürével rakott villanydrótot szopogatok, hozzá még elropogtatok sok ropi-villanyoszlopot: mire pár házat lenyelek, a […] Olvass tovább