A versek oldala
Petőfi Sándor Jövendölés című verse a költő legbensőségesebb hangú alkotásai közé tartozik. Az anyjához intézett sorok egyszerre idézik fel a gyermeki ártatlanságot, az ifjú művész lángoló hitvallását és a sorsát előre sejtő költő fájdalmas bölcsességét. E versben mintha maga az élet írná a jövendőt – ahogyan az álomban megígért öröklét a művészetben teljesedik be. […] Olvass tovább
Ez a vers úgy beszél a mindennapi hiányokról – kenyérről, munkáról, kézfogásról és fényről –, hogy közben semmi pátosz nincs benne, csak a szegénység, a szégyen és a makacs remény nagyon is ismerős, emberi hangja. Az egyszerű, paraszti képek mögött egy egész élet szorongása és vágyakozása húzódik meg, a zárlat pedig („nekem a kérés nagy […] Olvass tovább
Jöjjön Faludy György – Tanuld meg ezt a versemet költeménye. Tanuld meg ezt a versemet Tanuld meg ezt a versemet, mert meddig lesz e könyv veled? Ha a tied, kölcsönveszik, a közkönyvtárban elveszik, s ha nem: papírja oly vacak, hogy sárgul, törik, elszakad, kiszárad, foszlik, megdagad vagy önmagától lángra kap, kétszáznegyven fok már elég – […] Olvass tovább
Kevesen tudják, hogy nemzeti hősünk diákként ugyanolyan csínytevő és játékos fiú volt, mint bárki más, és nem csak a könyveket bújta. A versben nosztalgiával említi a közös labdázásokat, a kergetőzést és a nagy ugrándozásokat az iskolai szünetekben. Ez a költemény egy ritka pillanatkép, ahol a későbbi komoly költő helyett egy felszabadult, játékos kamaszt látunk. Íme […] Olvass tovább
A „Klárisok” József Attila lírájában különleges helyet foglal el: névszói szerkezete, költői metaforái és a szeretett nő iránti vágyakozás különleges hangulatot teremtenek. A vers egyszerre gyöngéd és ironikus, a szépség, a tisztaság és a távolság motívumai végigkísérik. A mozaikszerű képek mögött ott rejlik az üzenet: minden gyöngy, minden motívum egy titkos érzés vagy sóvárgás, melyben […] Olvass tovább
Csukás István: Kiszámoló Egy, érik a meggy. Kettő, feneketlen teknő. Három, meleg volt a nyáron. Négy, fekete a légy. Öt, megérett a tök. Hat, vén kutya vakkant. Hét, kisütött a pék. Nyolc, teli lett a polc. Kilenc, most nagyot füllentsz. Tíz, Tiszavíz! Tiszavíz! Olvass tovább
Weöres Sándor Tájkép című verse nem nevezi meg azt a vidéket, amely a költőt a vers megírására ihlette. A költemény arról sem árulkodik igazán, milyen érzelmek fűzik a lírai ént a tájhoz. A Tájkép című versben az évszakok megjelenítése kap hangsúlyos szerepet, a műben az őszből a télbe való átmenet időszakát örökíti meg a lírai […] Olvass tovább
Aranyosi Ervin: Nem a tulajdonod a gyermek A gyermek nem tiéd, bár hozzád születik, tanítani jött ő választott szüleit. Neveld tehát szívvel, boldog szeretettel, hadd legyen belőle igaz, érző ember! Figyeld a vágyait, álmodj együtt véle, segítsd őt az útján, hogy célját elérje! Ne add örökségül nem teljesült vágyad, ne add rá álmaid – levetett […] Olvass tovább
Sohonyai Attila – Hogy szeretlek Mi az, hogy szeretlek? Mindenkinek más. Én ha összeszedem, így gondolok rád: Elmondhatom mi bánt, ha téged dühít is. Eltűröm ezért a vitát, s ha úgy, a te-igazságig. Hogy megszűnik önzőségem, mert érdekel véleményed. Ha fáj is, elismerem érved: hogy tudom, milyen egyenrangú félnek. Mert szeretlek, megbocsátom ha akaratlan bántasz, […] Olvass tovább
Az ősz utolsó sóhaját ragadja meg Csanádi Imre „Levélsöprő” című verse. A köd, a dér, a sziszegő szél és a lassan betakaró hó együtt idézi meg az elmúlás szépségét és csendjét. Egy rövid, mégis erőteljes költemény, amelyben minden sor a természet halk búcsúja. Jöjjön Csanádi Imre: Levélsöprő verse. Köd szitál, hull a dér, lepörög a […] Olvass tovább
Van, amikor elég néhány sor, hogy lelkünk megtalálja a nyugalmat. Sohonyai Attila Menedék című verse éppen ilyen: egyszerre vigasztaló, bensőséges és mély. A költemény nemcsak a szeretet erejéről szól, hanem arról is, hogyan adhatunk és kaphatunk biztonságot egymásban – még a legnehezebb napokon is. Sohonyai Attila – Menedék Építek neked magamban egy barlangot; oda bújj, […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre – Valaki útravált belőlünk verse. Schöpflin Aladárnak küldöm. Unatkozók s halálra-untak, Bolondosan furcsák vagyunk, Fájdalmasak és búcsuzók S milyen furcsán nézzük magunkat S milyen furcsán néznek most minket. Csalódás-kő ránk nem zuhant S mégis sujtódottan, szédülten, Sustorgó ázott-fák a tűzben, Panasszal égünk, lángtalan. Mint elárvult pipere-asztal, Mint falnak forditott tükör, Olyan a lelkünk, […] Olvass tovább