A versek oldala
Jöjjön Kovács Barbara: A csacsi verse. Kéne nekem egy csacsi, de egy olyan igazi! Azt hiszem, jól tudnék vele játszani. Mufurcnak hívnám és adnék neki enni és úgy szeretném, mint ahogyan senki. Apa kinevetett, és vett egy videót. Jobb lett volna csacsi, az nem fogyaszt áramot. „Új kocsira gyűjtünk, érted? Új kocsira” Nyafogtam, hogy „jó, […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz verse. Veszekedtem a kisfiammal, mint törpével egy óriás: – Lóci ne kalapáld a bútort! Lóci, hova mégy, mit csinálsz? Jössz le rögtön a gázresóról? Ide az ollót! Nem szabad! Rettenetes, megint ledobta az erkélyről a mozsarat! Hiába szidtam, fenyegettem, nem is hederített reám; lépcsőnek használta a könyves polcokat egész […] Olvass tovább
Kovács Barbara: Az én bátyám Van egy bátyám, mindig enne. Ha a világ sajtból lenne, mind befalná egy ebédre. Almából hatot bekap, a narancsból alig marad. Két nagy banán csak egy falat. Zsíros kenyér, hús és krumpli, saláta vagy mákos nudli, a csokimat is el kell dugni. Anya nevet: hova fér beléd ennyi kenyér? A […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Magány című verse. Bogár lépjen nyitott szemedre. Zöldes bársony-penész pihézze melledet. Nézz a magányba, melybe engem küldesz. Fogad morzsold szét; fald föl nyelvedet. Száraz homokként peregjen szét arcod, a kedves. S ha cirógatnál nagyon, mert öled helyén a tiszta űrt tartod: dolgos ujjaid kösse le a gyom. Lásd, ez vagy, ez a […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Szél hozott, szél visz el verse. Köd előttem, köd mögöttem, Isten tudja, honnan jöttem. Szél hozott, szél visz el. Minek kérdjem, mért visz el? Sose néztem, merre jártam. A felhőkkel kiabáltam. Erdő jött, jaj be szép! Megcibáltam üstökét. Jött az erdő, nekivágtam. A bozótban őzet láttam. Kergettem, ottmaradt, Cirógattam, elszaladt. Ha elszaladt, […] Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor: Ha nézem a világot verse. Ha nézem a világot a világ visszanéz azt mondom, összevisszaság ő feleli, teljes egész. Azt mondom, csupa valótlan a semmiség ragyog ő feleli, nézz meg jobban a valóság én vagyok. Azt mondom, merő idegenség sok átsuhanó tünemény ő feleli, nézz a tükörbe amit ott látsz, az vagyok […] Olvass tovább
Pilinszky János: Levél Szállást adtál, egy éjszakára megosztva párnád. Evangélium. Gyönyörű vagy. Semmit se értek. Csak jóság van, és nincsenek nemek. Újra és újra sírok. Nem miattad. Érted. Értem. Boldogok, akik sírnak. Szállást adtál egy éjszakára; megszálltál mindörökre. Olvass tovább
Jöjjön Várnai Zseni: Orgona verse. Rajtam a tavaszi szelek orgonálnak, talán ezért hívnak engem orgonának, április vad kedve suhogtatja ágam, azután megfürdöm fényes napsugárban. Orgona, orgona, illatos muzsika, zengő és libegő lila virág… fürtjeim lengetem, illatom pergetem, szakíts le hát engem, s légy boldog te világ, légy boldog te világ! Bimbaim bomlanak, virágdíszben állok, már […] Olvass tovább
Mentovics Éva: Ültessünk fát! Kis ásómat előveszem, ültessünk fát, gyere velem! Szeretnék sok tölgyes erdőt, diófát is, bőven termőt! Diófámon vaskos ágat, hogy elbírja a hintámat, bükkfát is, de legyen odva, mert abban a mókus lakna! Almavirág szép kelyhére méhek járnak vendégségbe. Vadkörtéket, vadalmákat, adjon étket sok madárnak! Cseresznyefám dús virágát a rigók is megcsodálják. […] Olvass tovább
Aranyosi Ervin „A szeretet melege” című verse szívhez szóló üzenetet hordoz a hideg tél közepette. A szeretet és a jóság belső tüzét állítja szembe a természet fagyos ridegségével, emlékeztetve arra, hogy a melegség nemcsak külső forrásból jöhet, hanem belülről, a szívünkből is fakadhat. Olvasd el, és érezd, hogyan tölti meg a sorokból áradó szeretet a […] Olvass tovább
Szabó Lőrinc „Szakítás” című verse megrázó őszinteséggel tárja elénk a kapcsolat végének érzelmi kihívásait. A vers sorai a csalódás, a kiábrándulás és a döntés súlyát hordozzák, miközben a költő határozottan lezárja múltját. A fájdalom mögött ott rejlik az elengedés és az újrakezdés lehetősége is. Olvasd el, és éld át a vers minden rezdülését, amely egyszerre […] Olvass tovább
Dsida Jenő „Hulló hajszálak elégiája” című verse az elmúlás, az idő múlása és az öregedés fájdalmát önti gyönyörű szavakba. A hajszálak elvesztését szimbolikus jelentéssel ruházza fel, amelyek az ifjúság elmúlására, az élet mulandóságára emlékeztetnek. A költő ironikus, mégis mélyen szomorú hangvétellel szemléli saját változását, és egyfajta megnyugvást keres a lélek örökérvényűségében. A vers utolsó sorai […] Olvass tovább