A versek oldala
Choli Daróczi József: Dal Felettem az ég sosem volt kék füst takarta mindig a napot. Felettem nem ragyogott csillag: apám temető mellett lakott. Előttem nem volt taposott út: minden lépés első, az enyém. Előttem nem a rétek zöldek, a rét vagyok, a gazdag televény. Imát a varjaktól tanultam, anyám mindig bús nótát dúdolt. Füstkárpitból, anyám […] Olvass tovább
Jöjjön Zelk Zoltán: Vakáció verse. Hova menjünk, milyen tájra? Hegyre talán, vagy pusztára? Folyópartra, vagy erdőre? Faluszéli zöld mezőre? Lepkét fogjunk, vagy horgásszunk? Vagy mégiscsak hegyet másszunk? Akár erdő akár folyó, Gyönyörű a vakáció! Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Ádáz kutyám verse. Ádáz kutyám, itt heversz mellettem. Amióta a gazdád én lettem, ez a hely a legjobb hely tenéked: nem érhet itt semmi baj se téged. Rajtam csügg a szemed, hív imádás együgyű szálán csügg, boldog ádáz. Mert boldog ki jámborul heverhet valami nagy, jó hatalom mellett. S te jámbor vagy, […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Hasonlatok verse. Íme a nagyszerű költemény. Olyan vagy, mint egy suttogó faág, ha rámhajolsz, s rejtelmes ízű vagy, olyan vagy, mint a mák, s akár a folyton gyűrűző idő, oly izgató vagy, s olyan megnyugtató, mint sír felett a kő, olyan vagy, mint egy vélem nőtt barát, s nem ismerem ma sem […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János: Kihűlt világ verse. E világ nem az én világom, csupán a testem kényszere, hogy egyre beljebb, mint a féreg furakodom beleibe. Így táplálkozom a halállal, és így lakik jól ő velem; az életem rég nem enyém már, vadhúsként nő a szivemen. Minden teremtett elevenből kijózanodva a szemét így ütközik ki, leplezetlen föladva […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani? verse. A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani, akarsz-e együtt a sötétbe menni, gyerekszívvel fontosnak látszani, nagykomolyan az asztalfőre ülni, borból-vízből mértékkel tölteni, gyöngyöt dobálni, semminek örülni, sóhajtva rossz ruhákat ölteni? Akarsz-e játszani mindent, mi élet, havas telet és hosszú-hosszú őszt, lehet-e némán téát inni véled rubin-téát és sárga […] Olvass tovább
Jöjjön Ábrányi Emil: Kit szeretek? verse. A gyöngéd lelkü asszonyt, csak azt tudom szeretni! A tiszta lelkü asszonyt, a hűségére büszkét, akit pirulni késztet a szép, nemes szemérem, bár nem tapasztalatlan: csak azt tudom szeretni! Csak azt tudom szeretni, aki hibámat látja, és mégis megbocsátja, szelíden megbocsátja. Csak azt tudom szeretni! A gyöngéd női lelket. […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János: Téli ég alatt verse. Cholnoky Tamásnak Fejem fölé a csillagok jeges tüzet kavarnak, az irgalmatlan ég alatt hanyattdölök a falnak. A szomorúság tétován kicsordul árva számon. Mivé is lett az anyatej? Beszennyezem kabátom. Akár a kő, olyan vagyok, mindegy mi jön, csak jöjjön. Oly engedelmes, jó leszek, végig esem a földön. Tovább […] Olvass tovább
Benedek Elek: Reggeli dal Fölébredt a nap, kapuját kitárta, Nótával köszönti a dalos madárka. Ébredez az erdő, már a rét sem alszik Madár dalolása messzire elhallszik. Harmat rezg az ágon, fénye meg-megcsillan, Rásüt a napsugár s egyszerre elillan. Ragyog az áldott nap, a szellő se lebben S dalol a kis madár mindig ékesebben. Fölkelt a […] Olvass tovább
Ady Endre: Ősz felé Sivár, őszt jósló, nyári nap. Tarlóból fújdogál a szél, Egy-egy lehulló falevél Szállongva széltől szárnyra kap. Sivár, őszt jósló, nyári nap. A mult bús romjai közül, Emlékek szálldosnak körül S lelkem borzadva felriad. Sivár, őszt jósló, nyári nap. Emlékezés, hulló levél, Temetőből a kósza szél, Felébredés kripták alatt. Sivár, őszt jósló, […] Olvass tovább
József Attila: Csókkérés tavasszal Márta, hajad, Bronz-ajakad Kéri s lázad a vágyam Illatozó Vészt okozó Csókba lehelni be lágyan. Megremegő, Hű szerető Karban ölelni igézve, Édes ölön, Rózsatövön Szép szemeket megidézve. Retten a lomb, Zöldel a domb – Arra szaladnánk ketten, Reppen a szél, Csókra beszél, Dalra kel önfeledetten, Véle dalol Itt valahol Szív-körülöttem a […] Olvass tovább
Sík Sándor: A Hargitán Bolyongok a Hargita gerincén. Köröttem az élet megint szép. Nevet rám a zöld hegykoszorú, Alszik bennem ami szomorú. Állok, mint az Isten fenyője, Nem gondolok múltra, jövőre. Elcsituló kisgyerek szívemmel Békességet kötök a jelennel. Fejem fölött sasmadár kerengél. Te madár, ha értem lejönnél! Megtanítnál szárnyat bontani! Most kellene ament mondani. Olvass tovább