A versek oldala
Wass Albert: Rózsaszirmok Leszállt az alkony s egy gyenge szellő Tündér-rózsát hintett az égre, Fülembe suttogott egy bús mesét, S tova libbent a messzeségbe… Egyszer, régen, mikor még volt öröm, Egy tündér élt nyíló rózsák között, Alatta vígan csillogott a tó S a zord szikla bíborba öltözött… Ha jött az est, ott dalolt a szellő, […] Olvass tovább
Szabó Lőrinc: Élet Érdemes lesz? érdemes volt? Görbe, ami egyenes volt. Hol van erő és szerencse? Mi taszít ki? Ki vezet be? Tőle, hozzá, benne, érte, nála, néki, mégse, mért ne, ide, onnan, ott is, itt se majd ha, már most, ugy is, így se, mindig, egyszer, érthetetlen, jaj, tovább, nem, az se, nem, nem, […] Olvass tovább
Babits Mihály: Vágyak és soha Gyermek kivánnék lenni, tiszta gyermek kit nem zavarnak semmi bús szerelmek s amílyen talán nem valék soha. A nő szeme, élettel égve telten rejtett mocsokkal undorítja lelkem: az élet tiszta nem lehet soha. Az élet piszkos, csak a semmi tiszta, az élet mélyén ég a vágyak piszka s a semmit […] Olvass tovább
Pilinszky János: Ékszer Remekbe készűlt, ovális tükörben nézi magát az antilop. Nyakában drágakő. Azt mondjuk rá, szép, mint egy faliszőnyeg. Azt mondjuk neki, te csak nézd magad, mi majd szülünk, születünk, meghalunk. Ilyesféléket susogunk neki, az őrületben élő antilopnak. Olvass tovább
Szabó Lőrinc – Örök változás Ne szégyelld! Nap kél, nap száll. Arcodat építi-bontja perc és gondolat, ég felhőit a szél. A tavalyi hóra gondolsz? Eltünt? Az igazi bökkenő itt is más: a hova lett nem azt mondja, hogy nincs! Dísztelenebb a beszéded, de csupa mozdulat, mint a Kezdeté: főnév-ragokat rügyez s jelzőbe borúl az ige: […] Olvass tovább
Weöres Sándor: Altatódal Lomb közt beragyog a csillagfény, hold kél, sugarasan ül a fákra, gyere szivem, kicsi fiam, aludj édesen, álom települ a fákra. Kicsim, álmodj ragyogást, puha szellőt, virul, érik már a jövőd, int az élet sok öröme tefeléd, árad a napfény, teregeti özönét. Reggel kisüt a nap, élő láng, fölkelsz, kicsi fiú, megy […] Olvass tovább
Babits Mihály: Három angyal Három, három, három, három, három angyal szállt felém. Egyik fehér, mint a felhő, másik könnyű, mint a fény. Harmadik úgy hullt a földre az égből egyenesen, mint egy könny szemből a szívbe, nedvesen és nehezen. Hogyan óvjam meg az elsőt, hogy ne kapjon foltokat ujjaimtól? hogyan tartsam szorosan a másikat, hogy […] Olvass tovább
Pilinszky János: Álom A nemtelen lény lehajol, lehajol s fölemelkedik. Szépsége feleslegesebb és fontosabb egy elnökválasztásnál. Sárga haját megérinti a szél, szövetséget kötök vele, a gyönyörű fej elgondolkodik, s úgy néz szembe, hogy nem látni szemét. Olvass tovább
Petőfi Sándor: Világoskék a csillagos éjszaka Világoskék a csillagos éjszaka, Tárva-nyitva szobámnak az ablaka, Az ablakból tekintetem az égen, Lelkem pedig angyalomnak ölében. A csillagos ég és az én angyalom Mindennél szebb, ami csak szép, mondhatom. Én legalább a világot bejártam, De ezeknél szebbet sehol nem láttam. Fogytán van a hold, úgy ballag lefelé A […] Olvass tovább
Petőfi Sándor – Világgyülölet Mennybéli isten, ördög és pokol! Mivé lett a föld, s még mivé lehet? Minden bokorban egy világfaló Minden bokorban embergyűlölet. Gyűlölnek ők, és átkaik kövét Dobálják szerte irgalmatlanul, Ugy dől belőlük az átok, miként Rothadt szag a sirok nyilásibul. Szerettetek-e, fickók, valaha, Hogy most gyülöltök? s imádkoztatok Az emberiség boldogságaért, Hogy […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Vasúton című verse. Tenger kéj veszen körűl, Közepében lelkem fürdik… A madár röpűlt csak eddig, Most az ember is röpűl! Nyílsebes gondolatunk, Késő indulánk utánad, De sarkantyúzd paripádat, Mert elérünk, elhagyunk! Hegy, fa, ház, ember, patak És ki tudja, még mi minden? Tűnedez föl szemeimben S oszlik el, mint köd-alak. A nap […] Olvass tovább
Weöres Sándor: Bohóc Állok az éjszakában, barátom Pieró, add kölcsön a tollad, nyelvemen egy szó. Citrom a hajam, dinnye a fejem, nyisd ki a kapudat, régen döngetem. Olvass tovább