A versek oldala
Szabó Lőrinc: A kimondhatatlan A szíved majdnem megszakad szólnál, de szavad elakad, szólnál, de görcs és fájdalom fuldoklik föl a torkodon, oly mélyről, mintha lelkedet, a recsegő idegeket húzná magával, úgy sajog szád felé néma sóhajod. S egyszerre oly gyönge leszel, hogy szárnyas szédülés ölel, fogaid közül valami sírás, valami állati nyöszörgés kínlódik elő s […] Olvass tovább
Dsida Jenő: Kórházi emlék Fehér ágyon feküdtem, némán szenvedő emberek közt. Június volt, a nyitott ablak párkányán madarak csicseregtek. Az anyám sírt. A lányok virágot küldtek s apró cédulákat. A nyitott ablak párkányán madarak csicseregtek, a folyosón mankók kopogása visszhangzott. Gabriella nővér, a csöndes, fehér apáca, letörölte homlokomat, s az elröppenő madarak után nézett. Olvass tovább
Csukás István: A kút A megháborodott nyár oda ugrott, ruháit kívül hagyván; tövén ökörnyált sző a dudva, bogozza, majd elejti lustán. Az idő fordul körülötte, s áll, szemét égre nyitva, a kút. Magát már hány nyár beleölte, tövén vinnyogva hány ősz lapult! Az idő fordul … meséktől félő riadt gyerek, ó, hol vagyok már? Más […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Semmiért egészen verse. Hogy rettenetes, elhiszem, De így igaz. Ha szeretsz, életed legyen Öngyilkosság, vagy majdnem az. Mit bánom én, hogy a modernek Vagy a törvény mit követelnek; Bent maga ura, aki rab Volt odakint, Én nem tudok örülni csak A magam törvénye szerint. Nem vagy enyém, míg magadé vagy: Még nem […] Olvass tovább
Ady Endre: Párisban járt az ősz Párisba tegnap beszökött az Ősz. Szent Mihály útján suhant nesztelen, Kánikulában, halk lombok alatt S találkozott velem. Ballagtam éppen a Szajna felé S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: Füstösek, furcsák, búsak, bíborak, Arról, hogy meghalok. Elért az Ősz és súgott valamit, Szent Mihály útja beleremegett, Züm, züm: röpködtek végig az […] Olvass tovább
Kányádi Sándor: Pipál a hegy Pipál a hegy, s a hegy alatt pipál a kémény. Üresen tátong, nem ül a gólya a fészkén. Csupán a varjak csapata portyázgat erre-arra. néma a kert, elcsörrögött belőle a szarka. A verebek még gondtalan bukfenceznek a porban. Süt még a Nap, de melege, a melege már hol van? Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Add nekem a szemeidet verse. Add nekem a te szemeidet, Hogy vénülő arcomba ássam, Hogy én magam pompásnak lássam. Add nekem a te szemeidet, Kék látásod, mely mindig épít, Mindig irgalmaz, mindig szépít. Add nekem a te szemeidet, Amelyek ölnek, égnek, vágynak, Amelyek engem szépnek látnak. Add nekem a te szemeidet. Magam […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Óda verse. 1 Itt ülök csillámló sziklafalon. Az ifju nyár könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege, száll. Szoktatom szívemet a csendhez. Nem oly nehéz – idesereglik, ami tovatűnt, a fej lehajlik és lecsüng a kéz. Nézem a hegyek sörényét – homlokod fényét villantja minden levél. Az úton senki, senki, látom, hogy […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Téli vers költeménye. Béke legyen most mindenkivel: jámbor öregek járnak az első hó sarában és meghalnak mire megjön a hajnal. Hó, hó! fekete szemekben sötéten fénylik az ég, rossz bánat sír a lámpák alól és száll elárvult terhes asszonyok foganó átka, holdas pocsolyákból a férfi felé. Tél, tél! fél most a gyerek […] Olvass tovább
Jöjjön Áprily Lajos: Madarak zenéje verse. Kertünk ma hangos tengelic-tanya, az erdőn pintyszó cseng és cinkeszó, csetteg, de már nótát indítana a barkás fűzön egy hevült rigó. A mandulafán víg szajkó rikolt. A zöld harkály ívelve látogatja fáink törzsét, de még egyet se szólt. Vajon milyen rémségre tartogatja az őrült tavaszi sikolyt? Köszönjük, hogy elolvastad […] Olvass tovább
Jöjjön Áprily Lajos: Szalonka-les verse. Bükkcserje közt piros virágu mart, a mentén kékes esti köd lebeg. Hol barna bükkök némán ködlenek, álmos holló a szálerdőbe tart. A mogyorófa-barka megremeg: futó fuvallat, izgatott, zavart, felborzolja az álmodó avart s szitálva indul könnyű permeteg. Hat óra. Kürtszót küld egy messzi gyár. A rigó füttye halkul, egyre jobban. Rejtett […] Olvass tovább
Jöjjön Áprily Lajos: Őszi rigódal verse. Megeste már a dér a bokros oldalt, fenn vadlúd-ék húz vadlúd-ék után. Ragyog az ősz. És dalt hallok, rigódalt, egy ritka lombú vadcseresznyefán. Ilyenkor cinke cserreg és ökörszem, rég hallgat búbosbanka-, s gerleszó. Ha pártaian, s nem várja fészek-öl sem, miért szól még a megtévedt rigó? Tán június sugár-illúziója […] Olvass tovább