A versek oldala
Jöjjön Ady Endre: A papok istene verse. Én véreim, búsak, szegények, Tudom én azt, hogy kell az ének, Kell a zsoltár, kell a fohász, Kell a hit, de ne higgyetek Soha a papok istenének. Tőle jött minden kénes átkunk, Sok meg nem hallott imádságunk, Földi poklunk, ős kárhozás, Szolga-voltunk, szegény sorunk És hogy mi még […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor – Egyszer talán majd mégis vége lesz verse. És akkor, aki visszatérni bír, Csak visszatér megint a régihez. A régi hithez, a régi házhoz – Ecsethez, tollhoz, kapanyélhez, És számon mit se kér, kit se átkoz. A mappás talán új térképet ír, De másként minden régiben marad, Csak egy darabig sok lesz […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc – Babits verse. Szabó Lőrinc – Babits Mit láttam benned? Hőst, szentet, királyt. Mit láttál bennem? Rendetlen szabályt. Mit láttam benned? Magam végzetét. Mit láttál bennem? Egy út kezdetét. Mit benned én? Gyászt, magányt, titkokat. Mit bennem te? Dacot és szitkokat. Aztán, mit én? Jövőm rémálmait. S te? Egy torzonborz állat vágyait. […] Olvass tovább
Jöjjön Szilágyi Domokos: Szülőföld verse. Itt én kevertem színt a virágoknak, s ezek a felhőlépő sziklák az én álmaim; mikor nagyot nevettem, eltanulta a hegyipatak; ha elfáradtam, pázsiton terítettem szét, teremni tanítottam a földet, suttogni az esőt, békére az embereket. Ez a táj ébredő öntudattal enyémnek vallja magát. Köszönjük, hogy elolvastad Szilágyi Domokos költeményét. Mi […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Nyár verse. Aranyos lapály, gólyahír, áramló könnyűségű rét. Ezüst derűvel ráz a nyír egy szellőcskét és leng az ég. Jön a darázs, jön, megszagol, dörmög s a vadrózsára száll. A mérges rózsa meghajol – vörös, de karcsú még a nyár. Ám egyre több lágy buggyanás. Vérbő eper a homokon, bóbiskol, zizzen a […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Július verse. Itt künn járok a földeken, kedves. A kalászok megbókolnak előttem: olyan hatalmas vagyok, olyan bronzarany félisten, mikor rádgondolok. Egyébként pedig költő, sétáló ember, akire fény hull és sárgaméz-mosolygás. Tehénkék. Pásztorok. Nyári máglya. Búzamező. Csöndesen feléd sóhajtom a búzavirágok kék szerelmét. Harsányan feléd kiáltom a lobogó pipacsok vörös nászindulóját! Köszönjük, hogy […] Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály: Nefelejts verse. A gyengéd nefelejts elhervad. Örökre virít az, Mely szívemben nő, Délia! El ne felejts. Köszönjük, hogy elolvastad Vörösmarty Mihály költeményét. Mi a véleményed a Nefelejts írásról? Írd meg kommentbe! Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd verse. Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szivünkhöz közel álló. De nincs már. Akár a föld. Jaj, összedőlt a kincstár. Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Köszöntő verse. Érzés, tudás tiszta méze gyűlt a szívbe, gyűlt az észbe; betűk hordták: ők a mi lelkünk aranyméhei. Züm-züm, rétet, virágot, bejárták a nagyvilágot, s ma mint hála, mint kiáltás csordul szívünkből az áldás: „Éljen tanító bácsi!” Fel Csupa napfény az út, s mire 8 óra múlt, a mi osztályunk már […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Csak egy kis méhe szállt lelkembe verse. De jó ébredni fehér falak közt madárszóra, ahogyan engem márma költött a hajnalóra. Nap néni oly szelíden mosolygott az ablakra éji viharnak könnyes emlékét szárogatva. De mint egy morcan kedélyes bátya vastag hangja, mordult be kintről az öregtemplom morc harangja. Egy kicsi méh meg beszorult […] Olvass tovább
Jöjjön Csoóri Sándor: Moziba megy a Hold verse. Moziba megy a Hold, vigyorog a képe, tízfilléres csillagok csörögnek zsebében. Felhő-páholyban csücsül, bámulja a földet, pereg a film: esti szél zöld héjú dinnyét görget. Nem dinnye az: vaddisznó! Csörtet az erdőmélyből, jujj! – a Hold megijed, s lefordul a székről. Köszönjük, hogy elolvastad Csoóri Sándor versét! […] Olvass tovább
Jöjjön Orbán Ottó: Testvérek verse. Kati bújja a könyveket, Eszter bőg, hogy bereked. Kiforog, beforog, hasmánt mocorog, elevenen ingó mérleg. Kati már nagylány, zsebében a tudomány: „Kétségkívül mászik, kérlek.” Köszönjük, hogy elolvastad Orbán Ottó költeményét. Mi a véleményed a Testvérek írásról? Írd meg kommentbe lent! Olvass tovább