A versek oldala
Jöjjön Kun Magdolna: Csak szelíden gyermekem verse. Ha majd úgy érzed, hogy teher leszek édes gyermekem bánj velem szelíden, ne ellenségesen. Lelkem nézd, lelkem lásd, mert az ugyanaz marad, ki akkor voltam neked, mikor hold-szőtte kiságyadon fogtam kis kezed, és dúdoltam-dúdoltam esti altatód, miközben arcocskádra leheltem az éj-útravalót. Tudod az idő, engem sem kímél, roncsolja […] Olvass tovább
Jöjjön Wass Albert: Mi lesz veled? verse. Mi lesz Veled, ha jön az ősz, s nem nyílik több virág; ha ködbe borul körülötted a világ? Mi lesz Veled, ha elfogy majd a napfény, s a parti fűzfa sárgán integet, s a gúnyos szél, a novemberi szél kinevet? Mi lesz Veled, ha egy fekete árnyék egyszer […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Vénség verse. Nem így képzeltem. Furcsa, csúnya szörnyet gondoltam én és fáradt öreget, aki köhögva a botjára görnyed s hátán a régi rőzse integet. De most, hogy itt van, még százszorta szörnyebb, mint a mesébe, néma és meredt, majdnem derűs és kedves, azzal öl meg, hogy vár az íróasztalom megett. Mert ennyi […] Olvass tovább
Jöjjön Majtényi Erik: Virágének verse. Megyek utánad, jössz utánam, csupasz a vállad, csupasz a vállam, s akár a bőrre tapadó inget, cipeljük pőre kétségeinket, meg azt a terhes, meg azt az áldott, azt a keserves bizonyosságot. Szándékot szándék félve kerülget, karjatárt árnyék lopva feszül meg, szólsz botladozva, szólok dadogva, s legyűrnek félszeg, didergő félszek. Szempillád […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád A vén ligetben verse. A vén ligetben jártunk mi ketten, Aludt a tölgy, a hárs, a nyár; Hozzám simult félőn, ijedten, S éreztem: nem a régi már. Sebten suhantunk, halk volt a hangunk, S csendes volt a szivünk nagyon, És mégis csókba forrt az ajkunk Azon a sápadt alkonyon. Kezéből a fűre, […] Olvass tovább
Jöjjön Kölcsey Ferenc: Himnusz verse. Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel; Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e nép A multat s jövendőt! Őseinket felhozád Kárpát szent bércére, Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére. S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának, Árpád […] Olvass tovább
Jöjjön Szép Ernő: Várjon verse. Nem, nem. Rúzsos lesz. Auu, ne bántson. Engedje már el a kezem. Nem! Idelátnak. Ne vaduljon. Megmondtam: nem. Bolond maga? „Mért nem, hogy mért nem, mért nem?” Csak. Nem. Maga nem érti, mert maga férfi. Mert maga harcos, maga rabló, Mert maga gyilkos. Maga férfi. Ha ha! haragszik. Jaj ne […] Olvass tovább
Jöjjön Tánczos Katalin: Az én miatyánkom verse. Mikor a szíved már csordultig tele, Mikor nem csönget rád soha senkise, Mikor sötét felhő borul életedre, Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe: Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele! Nézz fel a magasba – reményteljesen, S fohászkodj: MI ATYÁNK! KI VAGY A MENNYEKBEN… Mikor a magányod ijesztően […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: A halottak élén verse. Most a Mezőn mindenki veszt S vér-felhők futnak szabadon S hű csapatomat most leltem meg, Most leltem meg a csapatom, Az Életből kikényszerültet. Életes, drága, jó fiúk, Óh, halottakként ébredők, Be szeretőn rántom ki kardom Árnyas, szent rangotok előtt S benneteket meg most talállak. Nem voltak hősibb társaim […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Budapest éjszakája szól verse. Budapest éji, nagy álmát hozom. Be víg város vagy, én bús városom, Zsibbadtan tapint fáradt két kezem, Cigánnyal, borral, nővel érkezem. Budapest éji, nagy álmát hozom. Én vagyok a mámoros, kusza est. Egy városom van: szegény Budapest. Máshol keserü borom és söröm, Itt számba ömlik az édes öröm. […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: A gyermek verse. I. Mikor sírt Sírt keservesen, tehetetlenül, Ideg-tépőn és szívet-szaggatón. Szülő-szív nem volt a szívem helyén, Karomra nem vehettem ringatón. Nem segíthettem rajta semmikép. Csak néztem riadt bús poéta-szemmel, Nagy szánalommal és nagy félelemmel A gyermeket, a mások gyermekét. A sírásában infernó jajongott, Azt hittem, összecsap a föld s az […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor – 15-dik március, 1848 verse. Magyar történet múzsája, Vésőd soká nyúgodott. Vedd föl azt s örök tábládra Vésd föl ezt a nagy napot! Nagyapáink és apáink, Míg egy század elhaladt, Nem tevének annyit, mint mink Huszonnégy óra alatt. Csattogjatok, csattogjatok, Gondolatink szárnyai, Nem vagytok már többé rabok, Szét szabad már szállani. Szálljatok […] Olvass tovább