A versek oldala
jöjjön Ady Endre: Levél-féle Móricz Zsigmondhoz verse. Ady Endre: Levél-féle Móricz Zsigmondhoz Rózsafa-vonóként nagy zöngésű húrhoz Súrlódjék ez írás Móricz Zsigmond úrhoz. Szóban hozta vón’ el a beteg, ki küldte, De sok Élet-lázban magát tönkre-hülte. Mégis, mert hát ma még sokan hisznek velem, Adják át Móricznak ezt az én levelem. A könnyes, áldott hang, aki […] Olvass tovább
Jöjjön Áprily Lajos: A rím verse. Hazája álom és titok, szem-nem-legelte pázsitok. Egyszer csak itt van s mint kis ér, csilingel és kisér, kisér. S fürtös csengő lesz: hangpatak, amelybe új csengés szakad. Mentát locsol, szirmot sodor és illatos lesz, mint a bor. És mámoros lesz, partot ont, kurjongató, vidám bolond. A mély felé örvénnyel […] Olvass tovább
Jöjjön Arany János – Ágnes asszony verse. Ágnes asszony a patakban Fehér lepedőjét mossa; Fehér leplét, véres leplét A futó hab elkapdossa. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. Odagyűl az utcagyermek: Ágnes asszony, mit mos kelmed? „Csitt te, csitt te! csibém vére Keveré el a gyolcs leplet.” Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. Összefutnak a szomszédnők: […] Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor: Balaton verse. A habokon visz ladikom csillámfodor a Balaton. Tüzes a víz tüzes az ég a láthatár forgó kerék. Somogyi part kis dombjai: kék takaró rézgombjai. Zalai part hegyormai: a föld s a lég zsinórjai. Somogyi part zalai part: hol szétfeszűl hol összetart. A Balaton hintáz velem két menny között ring életem. Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János: Terek verse. A pokol térélmény. A mennyország is. Kétféle tér. A mennyország szabad, a másikra lefele látunk, mint egy alagsori szobába, föntről lefele látunk, mintha egy lépcsőházból kukucskálnánk lefele egy akarattal nyitva hagyott (felejtett?) alagsori szobának ajtaján át. Ott az történik, ami épp nekem kibírhatatlan. Talán nem egyéb, kibontanak egy rongyosládát, lemérik, […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Mert tulságosan akarlak verse. Ady Endre: Mert tulságosan akarlak Ki ott állott az utban, Ellökni mindig tudtam S ha az utfélre verlek, Szép arcodat emeld föl, Nézz reám, rijj és nevess: Tulságosan kedvellek. Ha megszidlak levélben Vagy pimasz fütyölésben Vagy ha másnak kinállak, Hozd szivemhez a szived És sirass, mert hazudok: Tulságosan […] Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály – Fóti dal verse. Fölfelé megy borban a gyöngy; Jól teszi. Tőle senki e jogát el Nem veszi. Törjön is mind ég felé az Ami gyöngy; Hadd maradjon gyáva földön A göröngy. Testet éleszt és táplál a Lakoma, De ami a lelket adja, Az bora. Lélek és bor két atyafi Gyermekek; Hol […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila – Szabados dal verse. József Attila – Szabados dal Ahol nincsen villanylámpa, gyújtsd a burzsujt gyertyalángra, ahol nincsen hús a babban, füstölt burzsuj főjön abban, úgy biz édes cimborám! Rossz cipőd nem ér egy füttyöt? Burzsujszemmel kend a bütyköd: hát az ablak? vedd a sorját – gitteld be a burzsuj orrát, úgy […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Ködből, csöndből verse. József Attila: Ködből, csöndből Nem várom már az életet. Vagyok úgy, ahogyan lehet. S ha nem lehet, akkor sehogy, ha sok a nap, hát soká fogy. Két szememből a Nap kivész. Már csupán a lámpába néz. Ha tűz lobog, hát majd elég. Ha vér ömlik, hát van elég. Aki megbánt, én […] Olvass tovább
Jöjjön Gyulai Pál – Hadnagy uram verse. «Hadnagy uram, hadnagy uram!» ««Mi bajod van, édes fiam?»» «Piros vér foly a mentére.» ««Ne bánd, csak az orrom vére.»» «Hadnagy uram, hadnagy uram! El ne essék itt az útban.» ««Bele botlám egy nagy kőbe; Szegezz szuronyt s csak előre!»» Megy a honvéd, áll a hadnagy, Mély sebében […] Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály: A tihanyi viszhang verse. „Szüntesd csókjaidat, szüntesd meg az alkudozó szót, Édes az ah, de tanút nem szivel a szerelem.” A viszhangu tetőn így súgott Irma Dezsőhöz, Hogy Tihany agg hátán ültenek a szeretők. A viszhang ezeket, mint hallá, súgva beszélé Régi barátjának, a Balatonnak, alant, A Balaton pedig elmondá partjainak, azoktól […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila – A város peremén verse. A város peremén, ahol élek, beomló alkonyokon mint pici denevérek, puha szárnyakon száll a korom, s lerakódik, mint a guanó, keményen, vastagon. Lelkünkre így ül ez a kor. És mint nehéz esők vastag rongyai mosogatják a csorba pléhtetőt – hiába törli a bú szivünkről a rákövesedőt. Moshatja […] Olvass tovább