A versek oldala
Jöjjön Petőfi Sándor: A tél halála verse. Durva zsarnok, jégszivű tél, Készülj… készülj, a halálra! Jármodat megunta a föld, És ledobja valahára; Szabadság lesz! ím, az ég is Ideszegődött a földhöz, Fegyvertárából, a napbul, Tűznyilakkal rád lövöldöz. Meg fogsz halni, vad, bitor tél! Addig él csak minden zsarnok, Míg magok alattvalói Szabadságot nem akarnak; Hogyha egyszer […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: A szerzetes hóráiból verse. Örvény az Isten! Szörnyű, mély, örök. Szédülnek tőle mind A gyöngék, gyávák, bűnösök! Örvény az Isten! Minden éjjelen S minden gyötrelmen át Ez örvény vár és végtelen! Szeressétek a mély örvényeket, Szerelmet és halált S ama nagy, örök életet! Minden örvényen át híd a remény, A lélek odatör, […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Holt vidék verse. Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba. Dunnába bútt fönn a magas. Sűrű csönd ropog a havas mezőben. Kövér homály, zsíros, csendes; lapos lapály, kerek, rendes. Csak egy ladik, mely hallhatón kotyog még a kásás tavon magában. Jeges ágak között zörgő időt vajudik az erdő. Csattogó fagy itt […] Olvass tovább
Jöjjön Hernádi Gyula: Elfogyhatatlan…. verse. Elfogyhatatlan bennem az alázat, minden semmiségnek építek agyagból házat. Elfogyhatatlan bennem a kín, de csak magamra mutogatnak gyűrűkkel kötözött ujjaim. Elfogyhatatlanok bennem az arcok, görbeségük fölé aranylámpást tartok. Elfogyhatatlanok bennem a kések, szögletes jelekké hasítják a gömbölyű létet. Köszönjük, hogy elolvastad Hernádi Gyula: Elfogyhatatlan…költeményét. Mi a véleményed Hernádi Gyula: Elfogyhatatlan… […] Olvass tovább
Jöjjön Somlyó Zoltán Kukoricahaj verse. Szeptember szőkesége száll a kaszált, sima réten; a szőkeség, a szőkeség lett sorsom, jaj, be régen… A szőke kazlak illata s a hajadé, te áldott!… A szőke haj, a szőke vont szivemre szőke pántot… Így, őszi dalba, szőkeszín szavakkal szövi szívem a szőkeségnek mámorát, mely átrobog a szíven… Mely átrobog […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: A Zozó levele verse. Párisba eljött egy legény, Idegen volt a csókja s pénze. Szegény Charles-om, ne szidj meg érte. Bús virág a párisi lány, Halvány kelyhét ahogy kinyitja, Eljön a Pénz és leszakítja. Kis testem borzad és remeg. Ki vigyáz a szegény virágra? Kell a harmat s a harmat drága. Párisba […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Zuhanás a semmibe költeménye. Most szeretnék egy förtelmeset zuhanni A Semmibe S minden készet nemesen másnak hagyni. Ugyis halál volna egyetlen szépem S késlekedik Mint vicinális sötét kis vidéken. Fölkinálom két nyult karom föltartva, Életemet, De az a gúnyos Sors nem akarja. Hát én legyek magamnak durva őre És a Halált Én […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula Nietzsche Naumburgban verse. Egy árny kószál a parkban őszi estén, Szánd meg s imádkozz érte jó keresztény, Az égbe tört és pórul járt szegény. Most vánszorog, jár körbe-körbe némán, Nagy homlokán és kiégett szemén árny, Nincs nála nyomorúbb e földtekén. Mégis ti, kiknek a menny megigérve, Ti jámborok, reám figyeljetek, Hős és […] Olvass tovább
Jöjjön Kölcsey Ferenc: Honvágy és szerelem verse. Zöld partján éltem a Tiszának, Hű keblen, hű fedél alatt, Szelíd napok tisztán folyának, Kertem hozott virágokat; Körűltem lelkesűlt az élet, Bánat s öröm lágy énekké lett, Mégis, ki fejti meg, miért, Ohajtásom más sorsot kért. Elhagytam partját a Tiszának, De visszavágyott kebelem, Bennem borongva hajnallának Vérző honvágy […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Csöndes estéli zsoltár verse. Ó, Uram, nem birom rímbe kovácsolni dicsőségedet. Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat. De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam. Tudom, hogy zöldel a fű, de nem értem minek zöldel, meg kinek zöldel. Érzem, hogy szeretek, de nem tudom, kinek a száját fogja megégetni a szám. Hallom, hogy fú […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila – Nyolcesztendős lányok verse. Hosszú sorban jönnek, mennek, Apró ördögök, de szentek, Homlokuk friss, meleg kenyér, Szén a szemük, szénparázs. Hosszú sorban jönnek, mennek, Mint a virág, úgy szeretnek, Ugy szeretik a fiúkat, Akárcsak a gyöngyvirág. Hosszú sorban jönnek, mennek, Ha sírnak is: csak nevetnek. Messze vannak, messze vannak, Mint a vídám csillagok! […] Olvass tovább
Jöjjön Tompa Mihály: Fördőben. verse. Az erdő útain Járkálok egyedűl; Szememben a könyű Váratlan egybegyűl. A hullt szirmot, mit a Multban felszedeget, Lábamhoz hinti a Játszó emlékezet. Minden mint egykoron: Táj, lomb, virág … de nem! … Akkor kezed fogám, Most nem vagy itt velem! Nincs a varázs, mely a Zöld fák árnyába vont, S […] Olvass tovább